Az ELTE a régi rendszer állatorvosi lova. Nincs kőbe vésve a 300-as minimumpontszám. Bérkommunizmus helyett kiemelt fizetést kapnak a legjobb oktatók – a kiválasztásukba a hallgatók értékelése is bele fog számítani. A felsőoktatás átalakításának soron következő lépéseiről beszélt Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes-államtitkár a Közgazdászok a Közpolitikában diákszervezet rendezvényén a Corvinus Egyetemen. A téma aktualitását jól mutatta, hogy a hallgatóság sorai között ült az egyetem rektora és rektorhelyettese is.
Genzwein Ferenc, a Testnevelési Egyetem kancellárja átveszi kinevezési okmányát Balog Zoltántól.
Maruzsa Zoltán rövid helyzetelemzéssel kezdte előadását. Elsőként feltette azt a kérdést, ami mindenkiben motoszkált: miért csak 2014 végén fogadta el a Kormány a felsőoktatási stratégiáját, miért nem tudott 2010-ben elkészülni egy ilyen anyag? A helyettes-államtitkár a lesújtó gazdasági helyzettel indokolta a lemaradást, amely nagyívű reformok helyett megszorításokat kényszerített az állami szereplőkre. „A felsőoktatási intézményeknek komoly adósságokkal kellett szembenézniük, nem utolsósorban a PPP-projektek eredményeképp. Ezeket mára nagyrészt sikerült orvosolni, nincs ma releváns adósság a felsőoktatásban” – jelentette ki. „Ma összesen 4 milliárd forintnyi tartozása van a terület szereplőinek, ez a felsőoktatás költségvetésének nagyjából 1%-a. 2012-ben volt olyan eset, hogy egy bank inkasszóval fenyegetett egy intézményt egy PPP-konstrukció miatt, ma már egészen más a helyzet. Van egy beinduló növekedés, van forrás strukturált fejlesztésekre.” – zárta helyzetelemzését.
II. A következő évek kihívásai: csökkenő létszám, minőségi problémák
A kormányzat úgy számol, hogy a demográfiai trendek következtében a következő években folytatódik a felsőoktatásba belépő hallgatók számának csökkenése. „Ez egy olyan folyamat, amelyet nem tudunk megfordítani, hiszen évről évre csökken a 18 éves korosztály létszáma.” – jelentette ki a helyettes-államtitkár.
Maruzsa a következő évek egyik legfontosabb megoldandó problémájaként említette az oktatás minőségének kérdését. Kifejtette, hogy első lépésként megemelték a bemeneti ponthatárokat, amelyet fontos újításnak tart, mert „nem lehet úgy hatékonyan tanítani, hogy egy 200 ponttal bekerült hallgató ül egy padban egy 400 pontossal.” A minimális ponthatár 300 pontra emelését (a szabályozás elfogadása körüli bakikról itt olvashat) nem tartja ugyanakkor kőbe vésettnek, „ha komoly gondot okozna, akkor ezt még átgondoljuk.” Jelezte azonban azt is, hogy a ponthatár emelése nagyjából 1500-2000 embert érint, ezért szerinte nem tekinthető meghatározó jelentőségű kérdésnek.
A szakpolitikus szerint az utóbbi évek bemeneti reformjainak eredménye, ha szerény mértékben is, de már meglátszik az eredményeken: „többen jelentkeznek emelt szintű érettségire, többen nyelvvizsgáznak, és ha kicsivel is, de jobb lett az érettségi eredménye.”
A felsőoktatásba bekerülő diákok tudásán és képességein is próbálnak javítani, ezt célozza az elsősök számára előírt kompetenciamérés, és az erre épülő (nem kötelező) felzárkóztató kurzusok, valamint a HÖOK mentorprogramja. Maruzsa szerint ezekre nagy szükség van, mivel a 2008-ban kezdett évfolyam 35%-a hagyta abba a képzést, 20%-a pedig nyelvvizsga miatt később kapta meg a diplomáját, ami nagyon magas arány.
III. A viták középpontjában: a képzési szerkezet
Az utóbbi évek egyik komoly előrelépéseként mutatta be Maruzsa a diplomás pályakövetés rendszerét (DPR), mivel „ilyen adatsorai soha senkinek nem voltak még a magyar felsőoktatás-irányításban.”
A 2013-ban végzett hallgatók munkaerőpiaci adatai megtalálhatók a Felvi.hu Diplomán túl oldalán, a jövőben pedig a kimeneti információk intézményi szinten is láthatóak lesznek majd, ami segítheti a felvételizőket a képzések értékének és minőségének felmérésében. A helyettes-államtitkár figyelmeztetett, hogy ezek az adatok „természetesen nem abszolutizálhatók, hiszen nem azonosak az elhelyezkedési lehetőségek az egyes vidékeken. Az pedig, hogy nincs diplomás munkanélküliség, önmagában nem jelent semmit. Persze, hogy könnyebb elhelyezkedni egy papírral és kapcsolatokkal, mint ezek nélkül.”
(Az oldalt némi keresés után valóban sikerült megtalálnunk, a 2013-as adatokat igényes és átlátható, bár nem túlzottan részletes grafikák mutatják be. A jogászképzésé például így néz ki:)
Fontos újítás, hogy nemcsak belépő, hanem kilépő kompetenciateszt is lesz, így a 2015-ben felvettek adatai 2020 körül lesznek majd kiértékelhetők, amivel szintén jelentősen javulhat az egyes képzések minőségének mérése.
A képzési szerkezet vizsgálata jelenleg is folyik, tavaszra lesznek láthatók a tapasztalatok: lesznek szaktörlések, szakalapítások – jelezte Maruzsa. Óriási változások nem várhatók, ahol viszont problémát észlelnek, ott bele fognak nyúlni a rendszerbe. Példaként az agrárképzéseket említette, amelyen a hallgatók alig 6%-a tanul, mégis 50-féle szak indul minden évben, ami „nem egészséges”.
A helyettes-államtitkár végül kitért a duális képzés bevezetésére, amellyel kapcsolatban némi iróniával kijelentette: „Izgatottan várom azoknak a cégeknek a megjelenését, amelyek szívesen fogadják azt a 300 ezer hallgatót, akit képezni akarnak.” Az oktatási kormányzat létrehozta a Duális Képzési Tanácsot, megteremtve a jogszabályi lehetőségét az átalakulásnak. „Mi megtettük a magunkét, a labda most a cégek térfelén pattog.”
IV. A felsőoktatásban minden úgy maradt mint 25 éve
A szakpolitikus előadása után a közönség kérdései következtek. Az első kérdés a kancellár-rendszer eddigi tapasztalataira vonatkozott. Maruzsa elmondta, hogy a bevezetés óta eltelt idő nem ad alapot komoly következtetések levonására, de kifejtette, hogy szerinte ez jól működő rendszer lehet. Az átalakítás egyik legfőbb indokaként említette, hogy a korábbi években az egyetemek vezetésének nem jutott elég ideje és energiája tudományszervezési kérdésekkel foglalkozni. „Hiába tartották fontosnak, hogy emeljék a képzéseik minőségét, a következő közbeszerzés problémái mindig sürgetőbbek voltak”, és Maruzsa álláspontja szerint ez is indokolta a kancellári tisztség létrehozását.
A helyettes államtitkár szerint elképesztő, hogy az ELTE-nek két évvel az új tanulmányi rendszer bevezetése után sem sikerült összehangolnia az e-learing rendszert a neptunnal. „Számomra ez állatorvosi ló.” – jelentette ki Maruzsa, aki évekig oktatott az ELTE bölcsészkarán. Úgy vélte, hogy az ilyen jellegű kérdésekre is oda kell figyelnie a kancellárnak.
A képzések akkreditációjával kapcsolatban is problémák merültek fel, ugyanis gyakran előfordult, hogy egy intézmény sok energiát áldozott egy szak akkreditálásának előkészítésébe, és csak az eljárás végén derült ki, hogy a minisztérium nem támogatja a szakindítást, mivel ők csak a folyamat végpontján kapcsolódnak be. „Ez a kancellár megjelenésével megváltozik, hiszen ő bizonyos értelemben a mi emberünk.”- mondta Maruzsa, aki elismerte, hogy „természetesen lehetnek problémák az együttműködésben, hiszen embereken múlik, viszont a kormányzat részéről éppen ezért előzte meg nagyon komoly casting a kinevezéseket”.
Maruzsa Zoltán
Az oktatási kormányzat munkájáról szólva elmondta, hogy „sok esetben elrontott intézménymenedzsmenteket hozunk helyre – központilag”. Sok intézménynek nincs átgondolt képzési struktúrája. Példaként a Nyugat-Magyarországi Egyetem mosonmagyaróvári szakindításait említette. „Szerintem nevetséges, amit ott csinálnak, és ez az utolsó év, amíg ezt megtehetik.”
„Az is nyilvánvaló például, hogy nem kell Magyarországon évente 95 régész – ekkora munkaerőigény nincs, ennyit nem lehet ásni, és akkor jönnek a rosszízű McDonaldsos viccek.” – jelentette ki a bölcsész végzettségű Maruzsa utalva a többek között Palkovics László felsőoktatási államtitkár által is idézett viccre.
Maruzsa elmondta, hogy az előző ciklusban egy kormánytag előterjesztésében olvasta, hogy „a felsőoktatásban minden úgy maradt, ahogy 25 éve volt”. Bár ezt túlzásnak minősítette, mégis sok olyan területet lát, ahol komoly reformokra van szükség. Példaként a bérrendezést említette, amelynek egy széles spektrumú oktatói minősítési rendszeren kell alapulnia. A minősítés, és így a bér alapját is több komponens fogja alkotni, amelyeknek valós képet kell adniuk egy személy oktatói és kutatói munkájáról. Maruzsa külön kiemelte, hogy ebben bár nem meghatározó, de észrevehető súlyt kell képviselnie az oktatói munka hallgatói véleményezésének (OMHV). „A bérkommunizmus helyett meg kell jutalmazni a húzóembereket, az egyetemi oktatói munka pedig nem nyugdíjas állás.” A helyettes-államtitkár végül kijelentette, hogy ehhez a reformhoz pénzt is fognak rendelni.
V. „Eszement ötleteket még eszementebbekkel kivédeni”
Maruzsa végül egy érdekes taktikába avatta be a jelenlévőket a kormányzati bürokrácia bozótharcaiból. Elmondta, hogy ha jön egy olyan ötlet az államtitkárságon kívülről, amelyet nagyon veszélyesnek vagy károsnak gondolnak, akkor színleg támogatják, „de megtoldjuk egy még eszementebbel részlettel, amire jön vissza a durva társadalmi reakció, és megnyertük a csatát, hiszen egyértelmű, hogy ezután nincs további létjogosultsága a felvetésnek.”
