Az európai integráción belül – különösen napjainkban – mind többször jelennek meg az „európai identitás”, „Európa identitása” fordulatok, a Lisszaboni Szerződés pedig a tagállamok nemzeti identitásának tiszteletben tartását követeli meg az Uniótól. Ahhoz azonban, hogy az alkotmányos identitás jelensége által előre mozdíthatóvá váljon az európai integráció integritásának fejlődése, tisztázni szükséges az alkotmányos identitás fogalmi körében felmerülő bizonytalanságokat.

Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 4. cikk (2) bekezdése így hangzik: „Az Unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a Szerződések előtti egyenlőségét, valamint nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének...”[1] Trócsányi László a következőképpen ír: „Ma, amikor a nemzeti szuverenitás a jogrendek multiplikációja és a nemzetközi kötelezettségvállalások folytán gyengülőben van, helyette felértékelődik az alkotmányos identitás fogalma.”[2] Michel Rosenfeld szerint: „hogy létrehozzunk egy, az időkön átívelő alkotmányos identitást, elengedhetetlen, hogy egybe szőjük az alkotók múltját, a saját jelenünket és a meg nem született generációk jövőjét.”[3] Trócsányi – német szakírókra utalással – a nemzeti alkotmányos identitást úgy említi, mint „a nemzeti alkotmányjogok kitörési pontját”[4], a nemzetközi szakirodalom, pedig, mint „kard[ot] az alkotmánybíróságok kezében.”[5] De mit jelent mindez? Mi az az alkotmányos identitás? Mit értünk az EUSZ által alkalmazott nemzeti identitás fogalma alatt, és mi a nemzeti alkotmányos identitás?

Fent idézett könyvének előszavát Trócsányi a globalizáció alkotmányos rendszerekre gyakorolt hatásának megjelenítésével kezdi. S valóban, ha elmélyedünk az alkotmányos identitás természetének vizsgálatában, levonhatjuk a következtetést, miszerint az alkotmányos identitás felértékelődése a nemzetközi színtér egységesülésének folyománya. Az alkotmányos identitás meghatározása ma azért szükséges – különösen Európában -, mert az európai integráció közösségi keretében számos állam kerül egyre szorosabb kapcsolatba egymással, és a közös alkotmányos örökségen kívül szükségszerűvé válik az egyes tagállami differentia specificák meghatározása is, amelyek a jogi és politikai – alkotmányos – berendezkedéshez tartoznak.

Hogy eligazodhassunk az alkotmányos identitás témakörében, először a – gyakorlatilag mindmáig – tisztázatlan fogalmi elhatárolásokat kell megtennünk, vagyis elkülöníteni egymástól a nemzeti, az alkotmányos, és a nemzeti alkotmányos identitást, amely fogalmak között természetesen találkozhatunk átfedésekkel.

Jacobsohn gondolataiból kiindulva az alkotmányos identitás elemei az alkotmányos rendszer olyan meghatározó jellemzői, amelyek nélkül az valami egészen mássá alakulna át.^[6] Jacobsohn alkotmányos diszharmónia elmélete szerint az alkotmányos identitást a társadalmi legitimációval felruházott alkotmányozó hatalom által megalkotott alkotmány (alkotmányos rendszer), és az azt meghatározó társadalmi, politikai erők közötti konfliktus által generált feszültség „végső” kimenetele határozza meg.^[7] A jelenséget a kontinuitás szemüvegén át kell vizsgálni: a fent nevesített faktorok „egymásra hatása” folyamatként jelentkezik, melynek eredményeként, kvázi a folyamat „kivetüléseként” jönnek létre az alkotmányos identitás jegyei. Ez tehát azt jelenti, hogy az alkotmányos identitás elemei nem értelmezhetők elkülönítve, „önmagukban”, kizárólag az őket létrehozó közeg, vagyis az alkotmányos rendszer, s a rendszer múltjának, jelenének és jövőjének figyelembevételével. Sulyok Márton az alkotmányos identitással összefüggésben annak statikus és dinamikus értelmezéséről értekezik,^[8] mely értelmezésben a dinamikus szemléletmód irányul az alkotmányosság integrációs folyamataiban rejlő identitás-elemekre, illetve irányulhat természetesen egy „integráció-semleges” kontextusban az adott ország alkotmányos kultúrájának, közjogi hagyományainak feltérképezésére is.^[9]

Az alkotmányos identitástól szükségszerűen el kell különítenünk nemzeti identitás fogalmát, melyet azonban kettős szemüvegen át kell szemlélnünk: Egy részről, ahogyan arra Trócsányi is utal, a nemzeti identitás inkább politikai, mintsem jogi tartalmú fogalom,^[10] vagyis a nemzeti identitás fogalmi köre jellemzően nem értelmezhető az alkotmányjog koordináta rendszerében, hiszen a nemzeti identitás szerteágazóbb és kiterjedtebb kategória. Beszélnünk kell ugyanakkor – ahogy Sulyok fogalmaz - a „nemzeti identitás lisszaboni fogalmának”^[11] értelmezéséről. Az EUSZ a tagállamok nemzeti identitását, s nem azok alkotmányos identitását nevesíti. Ugyanakkor a kialakult, a tagállami alkotmánybíróságok és a Bíróság értelmezéséből egyértelműen kitűnik, hogy a „nemzeti identitás lisszaboni fogalma” a gyakorlatban a tagállamok alkotmányos identitását kívánja megjeleníteni. E ponton született meg az integrációban meghonosodott nemzeti alkotmányos identitás (national constitutional identity) elhatárolása, ami kizárólag az integráción belül értelmezhető kategória, és amelyen a tagállamok specifikus és egyedi alkotmányos identitását értik. Az integráción kívül nem szükséges ilyesfajta differenciálás, hiszen nincs olyan közeg, ami szükségessé tenné. Nemzetközi viszonylatban, az EU-n kívül, elegendő egy adott állam alkotmányos identitását nevesíteni, nem szükséges azt külön „nemzetinek” is differenciálni, ahogyan azt az EU esetében a Lisszaboni Szerződés teszi. Az integráción belül azonban az integráció és a tagállamok viszonya, illetve „alkotmányos határaik” kijelölése indokolttá teszi a fogalmi „pontosítást.”

Amennyiben egy adott államot az államközi színtér viszonylatában szemlélünk, az alkotmányos identitás egyfajta esszenciális védelemként jelentkezik, amely az adott állam alkotmányos rendszerét óvja attól, hogy az nemzetközi kötelezettségvállalások és együttműködések révén lényegileg átalakuljanak, feladják önazonosságukat. A transznacionális európai modellben ez az esszenciális védelmi funkció különös jelentőségűvé emelkedik, hiszen a tagállamok ugyan őrzik szuverenitásukat és „tagállami identitásukat”, azonban hatáskörtranszfer folytán a szuverenitásból fakadó döntési jogosultságukról a szükséges szinten/mértékben és területeken az integráció érdekében lemondanak. Ebben a helyzetben, amikor a tagállami szuverenitás kollízióba kerül(het) az integrációval, a kérdés az, hogy a szuverenitásból fakadó döntési jogosultságokról a tagállamok milyen körben mondhatnak le, hogy tagállami mivoltuk – identitásuk – ne sérüljön.^[12] E védelmet a fentebb kifejtettek szerint a tagállamok számára (nemzeti) alkotmányos identitásuk tiszteletben tartása és mindenek feletti védelme jelentheti, amelynek jogi keretei az integráción belül rendelkezésre is állnak.

Az integráció viszonyában, gyakorlati szempontból a kérdés az, hogy a tagállamok mikor és hogyan hivatkozhatnak alkotmányos identitásukra, s milyen szinten (EU-s vagy tagállami), s mely szerv az, amely tartalommal töltheti ki az alkotmányos identitás klauzuláját, vagyis ki az, aki meghatározhatja egy adott kérdéskör kapcsán egy adott pillanatban a (nemzeti) alkotmányos identitást?^[13]

Ahogy azt Sulyok összefoglalja – és külföldi szerzőkre, többek között Besselinkre utalással kifejti –, két álláspont verseng egymással. A szupranacionális/integrista nézőpont az identitás-klauzula értelmezését az Európai Unió Bíróságához telepíti – ami azonban azt eredményezné, hogy a Bíróság lényegében tagállamok alkotmányának értelmezését végezné el, melyre hatáskörrel viszont nem rendelkezik. A másik az úgynevezett a szuverenista nézőpont, amely a tagállami alkotmánybíróságokhoz utalja a kérdés eldöntését.^[14]

A kérdés megítélésénél az identitás fogalmának meghatározásából célszerű kiindulnunk, mely elsősorban önmeghatározás, az önmagáról gondolkodó szubjektum kísérlete, hogy egyedi jellemzői révén önmagát más – hasonló – szubjektumoktól megkülönböztesse.[15] Következésképpen, mivel az integráció tekintetében a szubjektumok a tagállamok, egy adott tagállam kizárólag – az integrációra tekintettel – önmaga határozhatja meg saját (alkotmányos) identitását, így követendő Sulyok és Besselink álláspontja, amely szerint az identitás-klauzula tartalommal való kitöltésére a tagállamok (azok autentikus alkotmányértelmező szervei) hivatottak.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az alkotmányos identitás egy jellemzője azon jogrendszerek természetének, amit modern államiságnak nevezünk. Egy tulajdonság, melynek formálódását nem lehet „kikényszeríteni.”. Ahogy Jacobsohn írja: Változhat, de ellenálló, elpusztíthatatlan – és eltérő helyzetekben különbözőképpen jelenhet meg.^[16] Az alkotmányos identitás egy olyan kivetülés, amely egyesíti a rendszer múltját és jelenét, így határozva meg annak jövőjét, vagyis Rosenfeld szavait idézve: „időkön átívelő.”^[17] Egy folyamat, mely formál, s összeköt társadalmat, alkotmányozót és alkotmányt.

Funkcióját tekintve az alkotmányos identitás lehet védelem, mely pajzsként öleli körül az alkotmányos rendszereket, mikor azok védeni kívánják identitásukat, s így, - az alkotmányos identitás által - képesek megóvni önmagukat attól, hogy ahogyan Jacobsohn írja: valami egészen mássá alakuljanak át.^[18] E tekintetben az alkotmányos identitás lehet eszköz is, mégpedig a tagállami alkotmánybíróságok kezében az integrációval szemben. (Megjegyzendő, hogy a tagállami alkotmánybíróságok fontosabb alaphatározatait számos Lisszabon-határozat minősíti az alkotmányos identitás részének.)^[19]

Az alkotmányos identitás szerepe tehát különös jelentőséggel bírhat az európai integráció tekintetében, mivel szorosan összefügg a tagállamok és az integráció között dúló „szuverenitás-háborúval”. Álláspontom szerint a tagállamok az integrációval szemben elsősorban nem saját függetlenségüket, sokkal inkább önazonosságukat kívánják megóvni. Következésképpen, ha az integráción belül az identitás-klauzula kiforrott tartalommal megszilárdulhatna, az egyfajta stabilitást, belső feszültségcsökkenést eredményezne, ami egyben új lendületet is adhatna az integráció fejlődésének.

Annak, hogy ez megvalósulhasson, s mind a tagállamok, mind az integráció az alkotmányos identitásra, mint az integrációt meghatározó s végső soron az egység stabilitását fenntartó mechanizmusra tekinthessenek, előfeltétele, hogy az alkotmányos identitás elméleti alapjai kiforrottá váljanak, s beépüljenek a joggyakorlatba, mind a tagállamok, mind az integráció szintjén.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

Felhasznált irodalom:

[1] EUSZ 4. cikk, (2) bekezdés.

[2] Trócsányi László: Az alkotmányozás dilemmái, HVG Orac, Budapest, 2014, 19.

[3] Rosenfeld 1995: Michel Rosenfeld: Identity of the Constitutional Subject. (16)3:1995: 1049-1111. Cardozo Law Review, Volume 16 January, 1049.

[4] Armin Von Bogdandy – Stephan Schill: Overcoming Absolute Primacy: Respect for National Identity under the Lisbon Treaty, Common Market Law Review (48)2011, 1-38.

[5] Alejandro Saiz Arnaiz, Carina Alcoberro Llivina: National Constitutional Identity and European Integration, Law and Cosmopolitan Values, 2013

[6] Gary J. Jacobsohn: Az alkotmányos identitás változásai. (17)1:2013:5-16. Fundamentum, 5.

[7] Az alkotmányos diszharmónia elméletét bővebben ld. Gary J. Jacobsohn: Constitutional Identity, Harvard University Press, Cambridge – London, 2010

[8] Vö. Sulyok Márton: Nemzeti és alkotmányos identitás a nemzeti alkotmánybíróságok gyakorlatában. In: Jakó Mira Anna (szerk.): Nemzeti identitás és alkotmányos identitás az Európai Unió és a tagállamok viszonylatában. Nemzetközi és Regionális Tanulmányok 10. Generál, Szeged, 2014. 44-62.

[9] A jelenség párhuzamba állítható történeti alkotmányunk vívmányaival, mint az Alaptörvény egyik értelmezési tartománya, mellyel „az Alaptörvény mintegy ablakot nyit közjogunk történeti dimenziójára.” vö. 33/2012 (VII. 17.) AB határozat, Indokolás […]

[10] vö. Trócsányi 2014, 72.

[11] Sulyok 2014, 50.

[12] vö. a kompozit alkotmányosság: Leonard F.M. Besselink: Constitutional Identity Before and After Lisbon in (6)3:2010.36-49. Utrecht Law Review

[13] vö. Besselink 2010, 42.

[14] Nemzeti és alkotmányos identitás a nemzeti alkotmánybíróságok gyakorlatában. In: Jakó Mira Anna (szerk.): Nemzeti identitás és alkotmányos identitás az Európai Unió és a tagállamok viszonylatában. Nemzetközi és Regionális Tanulmányok 10. Generál, Szeged, 2014. 44-62.

[15] Bodó Barna: Az identitás egyetemessége, Polis könyvkiadó, Kolozsvár, 2004, 13.

[16] Jacobsohn 2013, 5.

[17] Michel Rosenfeld: Identity of the Constitutional Subject: Selfhood, Citizenship, Culture and Community, Routledge, Taylor and Francis Group, London and New York, 2010, 41.

[18] Jacobsohn 2013

[19] vö. Sulyok, 2015.

Képek forrásai:

www.inta.org

http://chronopause.com

http://josephmattera.org