Érvénytelen lehet az összes, jogegységi határozat előtt készült allográf végrendelet, valamint öröklési szerződés, amely nem felel meg a Kúria által utólag támasztott, a törvény szövegénél szigorúbb kritériumoknak? Jogellenesen fogalmazott meg a Kúria a többletelvárásokat? Cikkünkben, a vonatkozó alkotmánybírósági döntésre várva, ezekre a kérdésekre keressük a választ.
A Kúria Alaptörvényben rögzített feladata – egyebek mellett – biztosítani a bíróságok jogalkalmazásának egységét: ennek érdekében a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz.[1] A jogegységi határozat jogi jellegének megítélése létezése óta megosztja a jogász társadalmat. Általánosságban azonban elfogadott, hogy a jogegységi határozat nem jogszabály, hanem egy intern norma, vagyis a jogszabályi rendelkezések kötelező értelmezését tartalmazza, azonban normatív tartalma nem önálló, hanem járulékos.
A joghézagot kitöltő, a törvényi rendelkezéseket értelmező jogegységi határozatok szükségessége megkérdőjelezhetetlen, azonban esetenként felmerül az a vád, hogy a Kúria átlépi a Rubicont: jogot alkot azzal, hogy olyan jogegységi határozatokat is hoz, amelyek az előbbi funkciónál jóval messzebbre menve, a tételes jogon túlmutató szabályokat tartalmaznak. Az ilyen „jogalkotó” jogegységi határozatok létjogosultsága a magyar jogrendben minimum is kérdéses: problematikus jellegüket egyebek mellett az a nehezen tagadható szempont adja, hogy mivel a jogegységi határozatban foglaltak a bírákat kötik, így elkerülhetetlenül kihatnak a felek közötti jogviszonyokra is.
Sokszor keskeny a mezsgye a bírói jogértelmezés és a bírói jogalkotás között, elhatárolásuk sem minden esetben egyszerű. Az alább kifejtettek alapján azonban úgy vélem, hogy a 3/2012. számú PJE határozat egyes rendelkezéseivel a Kúria jogot alkotott.
A 3/2012. számú PJE határozat az allográf végrendelet alaki érvényességi kellékei közül a tanúk aláírását vette górcső alá. (Mivel az új Ptk. írásbeli magánvégrendelet alaki kellékeire vonatkozó rendelkezései szinte szó szerint megegyeznek a korábban hatályban volt Ptk. rendelkezéseivel, a jogegységi határozatot a Kúria az 1/2014. számú PJE határozat értelmében az új Ptk. alkalmazása körében is megfelelően irányadónak tekinti.[2])
Abban a kérdésben, hogy milyen alaki követelmények érvényesítése indokolt a végrendeleti tanú aláírásával kapcsolatban, a bírói gyakorlat nem volt egységes.[3] Ezt bizonyítja az is, hogy a fent megjelölt jogegységi határozat olyan jogegységi eljárás során született, melyet a Kúria egyik tanácsa indítványozott azért, mert el kívánt térni a másik ítélkező tanács elvi bírósági határozatként is közzétett ítéletétől.[4]
A tételes jogi szabályozás e körben igen egyszerű: az allográf írásbeli magánvégrendelet az egyéb alaki feltételek megléte esetén akkor érvényes, ha a végrendelkező azt két tanú együttes jelenlétében aláírja, vagy ha már aláírta, az aláírást két tanú előtt a magáénak ismeri el, és a végrendeletet mindkét esetben a tanúk is aláírják, e minőségük feltüntetésével.
Ehhez képest a szóban forgó jogegységi határozat rendelkező része értelmében „[a] végrendelet tanújának az okiratot a rá jellemző, szokásos módon kell aláírnia. A tanú aláírását sem neve kezdőbetűjének feltüntetése, sem olvashatatlan írásjel vagy a tanú ügyvédi bélyegzőjének használata nem pótolja. A tanú személyének magából az okiratból megállapíthatónak kell lennie.” A határozat indokolásában a fentieken túl az is rögzítésre került, hogy „[m]ivel alaki kellékről van szó, amelyet magának az okiratnak kell tartalmaznia, erre nézve bizonyítás nem folytatható le”. A jogegységi tanács álláspontja szerint a tanú akkor tesz eleget a vele szemben támasztott követelményeknek, amennyiben „[a]z okiratot a rá jellemző, általa rendszeresen alkalmazott, szokásos névformát és írásképet tartalmazó aláírásával látja el. Ennek legalább olyan mértékben kell olvashatónak lennie, hogy abból a tanú személye kideríthető legyen.”
Tehát míg a jogszabály annyit ír elő, hogy a végrendeletet „a tanúk is – e minőségük feltüntetésével – aláírják”, addig a jogegységi határozat jól érzékelhetően a jogszabályi előírások között fel nem lelhető, sőt azokból ki sem következtethető többletelvárásokat fogalmaz meg, vagyis a tanú aláírása, mint alaki kellék tartalmát a törvényből le nem vezethető szigorral határozza meg. Ez pedig nagyon komoly gyakorlati következményeket von maga után, például megsokszorozza az allográf végrendeletek (valamint az öröklési szerződések) érvénytelenné nyilvánításának valószínűségét, hiszen a jogegységi határozatban megfogalmazott elvárás a korábban készült, de a jogegységi határozat meghozatalát követően „peresített” végrendeletekre éppúgy vonatkozik, mint a határozat meghozatalát követően tett jognyilatkozatokra. Márpedig a határozat meghozatala előtt a végrendelkezőtől, de az őt segítő ügyvédtől sem volt elvárható, hogy a végrendelkezés időpontját követően megalkotott, a törvényben foglalt előírásoknál szigorúbb alaki követelményekre is tekintettel legyen.
A másik fontos következmény – amely érthetővé teszi a jogegységi határozatot ért heves ügyvédi támadásokat[5] –, hogy egy érvénytelenné nyilvánított végrendelet elkészítésében való közreműködés könnyen szolgálhat alapul a segédkező ügyvéddel szembeni „műhiba-perhez”.
Míg egy jogszabály hatályba lépéséhez szigorú és részletes időbeli alkalmazási szabályok kapcsolódnak (melyek alapvető kérdése, hogy milyen időpontban keletkezett jogviszonyok esetében kell az adott jogszabályt alkalmazni), addig a jogegységi határozat – mivel az legtöbbször a már hatályos jogszabályok értelmezésének eszköze – alkalmazáshatósága a közlönyben történő megjelenéssel kezdődik, ez pedig azt jelenti, hogy szükségképpen kihat a múltban keletkezett jogviszonyokra is. Ez nem vet fel problémát, ha a jogegységi határozat az ellentmondásos joggyakorlat egységesítését célozza, és nem tartalmaz új, vagy akár contra legem szabályokat, ellenkező esetben viszont a visszaható hatályú jogalkotással lesz egyenértékű.
Álláspontom szerint az érintett jogszabályi rendelkezésben – a jogegységi határozat első mondatában és a tanú nevének kezdőbetűjével, illetve az ügyvédi bélyegző használatával kapcsolatban a második mondatban megfogalmazott megállapításokon túl – nem lelhető fel olyan joghézag, illetve értelmezésre szoruló törvényi szabályozás, amely ilyen tartalmú jogegységi határozat meghozatalát indokolta volna. Semmi sem írja ugyanis elő, hogy a tanú személyének magából az okiratból megállapíthatónak kell lennie. Így álláspontom szerint nem teszi a végrendeletet érvénytelenné a tanú aláírása helyén szereplő olvashatatlan írásjel, ha az aláírás a tanúra jellemző, a tőle szokásos módon (formában) történik, és ha a tanú személye a perben felvett bizonyítás alapján megállapítható. Ugyancsak nem teszi érvénytelenné alaki okból az allográf végrendeletet az a körülmény, ha a tanú személye magából az okiratból nem állapítható meg. Az a rendelkezés ugyanis, hogy – a Kúria jogegységi határozata szerint – a tanú személyének magából az okiratból ki kell tűnnie, azt jelenti (jelentené) – mint erre a határozat indokolása kifejezetten ki is tér –, hogy a tanú személyének megállapítására bizonyítás nem folytatható le. Ez pedig meglátásom szerint teljesen abszurd megállapítás, egyfelől azért, mert a Polgári perrendtartás nem tartalmaz erre vonatkozóan bizonyítási tilalmat, így a jogegységi határozat erre utaló rendelkezése a szabad bizonyítás elvébe ütközik (ezen kívül az ügyben eljáró bíró elé is törvényben elő nem írt eljárási korlátot támaszt). Másfelől pedig az írásbeli végrendelet egyéb, szintén alaki kellékeinek bizonyítása (pl. hogy a saját kezűleg írt okiratot elejétől a végéig maga írta-e vagy sem, allográf végrendeletnél pedig a végrendeleti tanúk együttes jelenlétének kérdése) teljesen bevett az öröklési jogi perek bírói gyakorlatában. Semmiképpen nem tekinthető tehát általánosan helytállónak a jogegységi határozat indokolásának az a megállapítása, hogy „[m]ivel alaki kellékről van szó, amelyet magának az okiratnak kell tartalmaznia, erre nézve bizonyítás nem folytatható le”.
Még ha el is fogadnánk, hogy a jogegységi határozat indokolásában felhozott érvek jogosak és főleg praktikusak, ezek a körülmények sem indokolhatják – különös figyelemmel a fent megjelölt következményekre – a törvényből nem következő többletelvárásokat kötelezően előíró jogegységi határozat rendelkezéseit. Megjegyzendő továbbá, hogy abban az esetben, ha a végrendeleti tanúra jellemző, szokásos aláírás egyúttal olvashatatlan is, akkor a jogegységi határozat egyenesen lehetetlen elvárásokat támaszt a tanúval szemben, aki vagy nem fog a rá jellemező szokásos módon aláírni, vagy az aláírása nem lesz olvasható.
Nem szokatlan, hogy a bírák kritikusan állnak egy jogegységi határozathoz[6], mégis kórjelző lehet, ha bravúros jogi-érvelési technikákkal próbálnak a kizárólag a jogegységi határozat rendelkező részét alkalmazva, azt tiszteletben tartva, de az indokolás egyes megállapításitól elhatárolódva ítéletet hozni. Így a jogegységi határozat tulajdonképpen nem éri el a célját, hiszen nem sikerül a joggyakorlat egységességének biztosítása.
Jelen cikk megjelenésekor az itt feszegetett kérdéssel kapcsolatban éppen elbírálásra vár az Alkotmánybíróságon egy alkotmányjogi panasz.[7] Az öröklési joggyakorlat iránt érdeklődő szakmai közvélemény – különösen a végrendelkezéseknél közreműködő ügyvédek – lélegzet-visszafojtva várják, hogy miként ítélik meg az alkotmánybírák a 3/2012. PJE határozat jogszerűségét.
Mindaddig, míg ez ki nem derül, a legokosabb, amit tehetünk, hogy nem kérünk fel orvosokat végrendeleti tanúnak...
A képek forrása:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Nagydorog/pages/images/019_erdekessegek_szoban_es_kepben_198_clip_image002_0024.jpg
http://komlomedia.hu/kepek/4108_1.jpg
Források:
http://www.lb.hu/hu/joghat/32012-szamu-pje-hatarozat
http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/34734D2574745510C1257E3E0058608C?OpenDocument
http://birosag.hu/ugyfelkapcsolati-portal/anonim-hatarozatok-tara
[1] Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdés
[2] A jogalkotó az allográf végrendelet alaki érvényességének feltételi közül a keltezés helyének követelményét elhagyta, aminek jogpolitikai indoka volt ezen alaki feltétel megítélésének bizonytalansága, ellentmondásossága.
[3] Lásd: EBH2006.142.; BH2007.10.; BDT2009.2045.
[4] A bírságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 32. § (1) bekezdés b) pont
[5] A Bírósági Határozatok Gyűjteményében a „végrendeleti tanú aláírása 3/2012 PJE” szókereséssel 9 jogerős ítélet található.
[6] A Kúria a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett anonimizált Pfv.I.20133/2013/5. számú felülvizsgálati határozatában kifejtette, hogy „A Kúria jogegységi tanácsa által meghozott határozat a kialakult gyakorlat szerint rendelkező részre és indokolásra tagolódik. Ezek közül - amint az a 23/2009(III.6.) AB határozat párhuzamos indokolásából kitűnik - csupán a rendelkező rész bír normatartalommal. A Kúria is úgy ítéli meg, hogy a jelen üggyel összefüggésben meghozott jogegységi határozat kötelező tartalmának meghatározása szempontjából a határozat rendelkező részének van ügydöntő jelentősége. A konkrét ügy elbírálása szempontjából nincs meghatározó jelentősége annak, hogy a jogegységi tanács milyen indokok alapján jutott a határozata rendelkező részében megjelenő döntésre."
[7] IV/718-0/2015. ügyszámon iktatott alkotmányjogi panasz
