Egyéni vagy társadalmi probléma? Magánszféra tiszteletben tartása vagy védtelenül hagyása? Éjjeliőr vagy paternalista állam?
A bullying, azaz bántalmazás, elnyomás a társadalmi életviszonyok, azon belül is leginkább a gyermekek világának egy régóta megoldásra váró problémája. Ennek online formája a cyberbullying, digitális világunk kialakulásának egyik sajnálatos velejárója. A cyberbullying - offline változatával szemben – így élesebben merül fel a kérdés: kinek a felelőssége ezen társadalmi deviancia kezelése? Az áldozaté, a szülőké, a tanáré, az iskoláé, a társadalomé, vagy az államé?
E feladat nem terhelhető csupán egyetlen szereplőre, hiszen a hatékony fellépés kulcsa egyértelműen az, ha az előbb említettek közül mindenki részt vesz a jelenség megelőzésében és kezelésében. Így a továbbiakban már csak az kérdés, hogy kinek, miben és mennyiben áll fenn kötelezettsége. A vizsgálatot a következőkben az állam szerepére szűkítem le. Tehát arra keresem a választ, szükséges-e jogi szabályozás, és ha igen, akkor milyen formában.
Mi a cyberbullying?
Az állami felelősség szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy egy „csupán” bántó, erkölcsileg és társadalmilag elítélendő vagy egy már jogsérelmet is megalapozó cselekményről beszélhetünk-e. Hiszen míg az első esetben az állami fellépés egyáltalán nem indokolt, utóbbiban sokkal inkább elképzelhető.
Így létfontosságú egy fogalmi szűkítést tenni annak érdekében, hogy distinkciót tehessünk a jogi szabályozás alá vonható és más, a jog területére nem tartozó cyberbullying tevékenységek között.
A főbb jellemzőket kiemelve, cyberbullying alatt a
- gyermekek között történő,
- vélt vagy valós erőfölényen alapuló,
- elektronikus kommunikációs eszközök, illetőleg online felületek segítségével
- szándékosan,
- ismétlődő jelleggel elkövetett
- támadó,
- megalázó illetőlegzaklatást, fenyegetést vagy megfélemlítést megvalósító cselekményeket kell érteni.
A jelenség sokféleségének köszönhetően e meghatározás nem tekinthető általános definíciónak, csupán az elemzés könnyítését szolgálja.
Az állam szerepvállalását megalapozó tényezők
Az online felületnek és az elektronikai eszközöknek köszönhetően a cyberbullying az offline változatával szemben több sajátos jellegzetességgel bír, melyek a gyerekeket még kiszolgáltatottabbá teszik. A jogi szabályozás kialakítását négy összetevő indokolhatja:
1. A jelenség elterjedtsége mind mennyiségi, mind súlyossági szempontból
Magától értetődő, hogy a cyberbullying jogi szabályozásának igénye azokban az országokban jelent meg először, ahol ezek a magatartások nagymértékben vannak jelen és súlyos következményekkel jártak. Így nem véletlen, hogy a cyberbullying elleni első jogi fellépés az Amerikai Egyesült Államokhoz köthető, ahol sajnos már több fiatal vetett véget életének cyberbullying magatartások következményeképp.[1] Ahogyan az sem véletlen, hogy Ausztráliában - ahol rendkívül magas az önmagukat bántalmazó kiskorúak száma - már külön, az internetbiztonsággal foglalkozó gyermekjogi biztos működik.[2]
2. Az áldozatok gyermeki státusza
A gyermekek jogai mára már nemzetközi szintű védelemben részesülnek. Legalapvetőbb jogforrásuk, az ENSZ Közgyűlése által 1989. november 20-án elfogadott Gyermekjogi Egyezmény, mely figyelemre méltó sikert ért el: a legszélesebb körben elismert nemzetközi emberi jogi egyezmény. A világon csupán két ország nem fogadta el magára nézve kötelezőnek, az Egyesült Államok és Szomália. Ez utóbbi esetében a ratifikációs eljárás már folyamatban van.[3] Emellett a gyermekek jogait az Európai Unió Alapjogi Chartája is magába foglalja. Mindezek jelzik, hogy a gyerekek olyan csoportot képeznek, melyet speciális védelem illet meg.
3. A szereplők közötti aszimmetrikus jellegű viszony
Ennek létrejöttét több tényező együttes jelenléte eredményezi. Ilyen az internet által biztosított anonimitás, az áldozattól való távolság, a felelősségre vonhatóság hiánya. Ezek hozzájárulnak az elkövetés súlyosságának eszkalálódásához, mely a gyerekek világában még hatványozottabban érvényesül. Érettségi szintjüknek és az online felület sajátosságainak köszönhetően nem képesek felmérni tetteik lehetséges következményeit. Kiszolgáltatottságukat tovább mélyíti az interneten közzé tett tartalom - legyen az akár szöveges, akár képi közlés - nehezen történő eltűntethetősége. A tartalmak az áldozat irányításán kívül, hihetetlen gyorsasággal képesek terjedni. A kontroll hiánya olyan erőteljes kiszolgáltatott helyzetbe sodorja a sérelmet elszenvedőt, amelytől rendkívül nehezen, vagy egyáltalán nem tud szabadulni.
4. A nagy nyilvánosság
A nagy nyilvánosság előtti történés, a gyermek érdekében való állami beavatkozást; akár a közvetlen igényérvényesítés megnyitásának lehetőségét is magában rejtheti. Gondoljunk csak az Ebktv. 5.§-ra, mely már néhány, egyének közötti jogviszonyban is előírja az egyenlő bánásmód követelményének megtartását a nyilvánosság szférájában. E területen az állam szabályozási lehetősége, kötelezettsége indokoltabb lehet. Egy másik ide kapcsolódó példa a Btk. azon rendelkezései, melyek a rágalmazás, a becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel nyilvánosságra hozatalának minősített eseteként említi a nagy nyilvánosság előtt való elkövetést.
Az állami szabályozás melletti további érvként Bibó István egyik gondolatát említem:
„… az emberi szabadság és az emberi méltóság egy és oszthatatlan, és az egyik ember ellen akár társadalmi helyzete, akár származása, akár neme vagy kora címén elkövetett minden sérelem mindenki más szabadságát és méltóságát veszélyezteti.”
Ezen elvet a mai kor problémáira vetítve és azt követve nem hunyhatunk szemet a cyberbullying által okozott egyéni sérelmek fölött.
Mindezek alapján az állapítható meg, hogy a cyberbullying magatartások legsúlyosabb eseteiben, akár az állami szerepvállalás is megalapozott lehet. Ennek manifesztálódására azonban többféle lehetőség nyílik: büntetőjogi szankciók, polgári jogi vagy akár alapjogi igényérvényesítési út megnyitása, közigazgatási szabályok árnyalása, de még az ombudsmani rendszer átalakítása is számításba jöhet. Azt, hogy melyik országban melyik megoldás jelent adekvát választ a cyberbullying magatartásokra, befolyásolja az adott jogrendszer sajátossága valamint a jelenség elterjedtsége, súlyossága. Így tehát kijelenthető, hogy nem létezik általános kezelési mód. Minden országnak meg kell találnia a saját, személyre szabott „orvosságát”.
Érdemes lenne még felsorolni pár példát ahhoz kapcsolódóan, hogy más államokban milyen jogi megoldásokat találtak a probléma kezelésére. Főként, mivel Magyarországon rögtön felmerül a gyermekkor mint büntethetőséget kizáró ok például a büntetőjogi szankciók esetében…érdemes lenne kitérni, más államok ezt hogy oldják meg. Persze, ha van rá mód, forrás.
A példák felsorolására e cikk folytatásaként, egy következő írásban tervezek sort keríteni.
Cyberbullying történetek:
http://edition.cnn.com/2010/LIVING/10/07/hope.witsells.story/
http://www.theguardian.com/world/2010/sep/30/tyler-clementi-gay-student-suicide
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.
Forrásjegyzék:
[1] http://nobullying.com/six-unforgettable-cyber-bullying-cases/ (2015.10.11.)
[2] https://www.esafety.gov.au/ (Letöltve:2015.09.26.)
[3] http://www.ohchr.org/RU/NewsEvents/Pages/DisplayNews.aspx?NewsID=15919&LangID=E (Letöltve:2015.09.26.)
Képek forrásai:
- kép: http://ucrtoday.ucr.edu/
- kép: http://rack.2.mshcdn.com/
- kép: bandt-au.s3.amazonaws.com
