A közfoglalkoztatás hazánk egyik legvitatottabb jogintézménye, melynek jelenlegi aktualitását a „segélyek megszüntetése”, illetve közfoglalkoztatássá alakítása szolgáltatja. Statisztikákban rendkívül jól mutat, hiszen csökkenti a munkanélküliséget, és ezzel növeli a foglalkoztatottságot, melyet a kormány sok fórumon hirdet is a választóknak. Ugyanakkor alulfinanszírozottsága kétélű fegyverré változtatja, hiszen az ellenzéknek és a kormánykritikusoknak állandó támadási felületet biztosít. Megpróbálom félretenni a politikai szempontból történő tárgyalást, és bemutatni a munkaviszony és a közfoglalkoztatási jogviszony közti különbségeket.

A közmunkaprogram, a közcélú munka és a közhasznú munkavégzés megszüntetésével került sor a közfoglalkoztatás egységes rendszerének bevezetésére[1]. Ez egy hibrid jogviszony, mely az álláskeresőket  szociális alapon juttatja közfoglalkoztatáshoz, amelynek keretében munkát végeznek, és ezért kapják bérüket. A közfoglalkoztatás célja, hogy aktivizálja a tartósan munka nélkül élőket, illetve, hogy a munkájukat újonnan elveszítettek ne távolodjanak el a munka világától.

A Munka Törvénykönyvének preambuluma a tisztességes foglalkoztatást tűzi ki célul a vállalkozás és a munkavállalás szabadságának elve szerint, tekintettel a munkáltató és a munkavállaló gazdasági, valamint szociális érdekeire. A jogalkotó ezt a közfoglalkoztatottak esetében már nem látta ennyire fontosnak, a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Kftv.) preambulumában. Az utóbbi előszava az értékteremtő közfoglalkoztatás jogi kereteinek megteremtése és a munkaképes lakosság munkához juttatása, az álláskeresők foglalkoztatásának elősegítését jelöli meg céljaként.

A közfoglalkoztatás egy speciális munkaviszony[2], melyben a munkavállaló nem tartozik a Munka Törvénykönyvének hatálya alá. Dogmatikai értelemben igencsak megkérdőjelezhető azonban a jogviszonyt munkaviszonynak nevezi, hiszen ahogyan az Mt. 42. § kimondja, hogy a munkaviszony munkaszerződéssel jön létre, melyről esetünkben nyilvánvalóan nem beszélhetünk, helyesebb a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony megnevezés.

A Munka Törvénykönyve csak háttérjogszabályként szolgál a Kftv. tekintetében. A Munka Törvénykönyve hatálya a munkavégzőkre a munkavállaló fogalmát alkalmazza, a Kftv. azonban nem használja ezt az elnevezést; a munkavégző személyt közfoglalkoztatottnak nevezi, a közfoglalkoztatott szó egyáltalán nem is szerepel a Munka Törvénykönyvében.

Közfoglalkoztatott sem lehet akárki

A közfoglalkoztatási jogviszony az írásba foglalt szerződés hatályba lépésével jön létre. A Kftv. az Mt. szabályaihoz képest szűkebben határozza meg az általa szabályozott jogviszonyokban munkavégzők személyi körét. Munkavállaló az lehet, aki a tizenhatodik életévét betöltötte. Megemlítem, hogy szűkkörben az Mt. lehetővé teszi a 16 éven aluliak foglalkoztatását is. Így, munkaviszonyt létesíthet az iskolai szünet alatt az a tizenötödik életévét betöltött tanuló, aki nappali rendszerű képzés keretében tanulmányokat folytat, illetőleg – ha a gyámhatóság engedélyezi – kulturális, művészeti, sport-, hirdetési tevékenység keretében a tizenhatodik életévét be nem töltött személy is létesíthet munkaviszonyt. Ezeket a Kftv. nem teszi lehetővé. Közfoglalkoztatott csak az a rehabilitációs ellátásban részesülő vagy álláskereső természetes személy lehet, aki az Mt. szerint munkaviszonyt létesíthet, és a 16. életévet betöltötte.

A Kftv. lehetővé teszi bizonyos álláskeresők kizárását a közfoglalkoztatási programokból, továbbszűkítve ezzel a potenciális közfoglalkoztatottak körét. Az álláskeresőt három hónap időtartamra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból, ha tanköteles gyermekének mulasztása miatt jogerősen elmarasztalták. A közfoglalkoztatottak ugyancsak kötelesek a kormányzati rendeletben előírt, a lakókörnyezetüket rendezett állapotban tartani, illetve a számukra felajánlott megfelelő munkahelyet elfogadni. Amennyiben e kötelezettségüknek nem tesznek eleget, vagy a felajánlott állást visszautasítják, szintén ki kell zárni őket a közfoglalkoztatásból. Olvasói hozzászólásokat várunk, amennyiben bárki tud olyan állami finanszírozási munkakörről, amelynek betöltése rendezett lakókörnyezethez kötődik!

És ki lehet közfoglalkoztató?

Közfoglalkoztatott csak a közfoglalkoztatónál állhat közfoglalkoztatási jogviszonyban. A jogalkotó a közfoglalkoztatók körét viszonylag szélesen határozta meg, melynek mélyreható tárgyalásától most mindenkit megkímélnék. Közös a közfoglalkoztatókban, hogy nem szolgálhatnak kizárólag magáncélt, mindig valamilyen állami, helyi vagy közösségi cél érdekében kell működniük. Ezzel azonban a magánszférát nem zárta ki a törvény teljesen, hiszen a civil szervezetek és célhoz kötötten az erdőgazdálkodók is alkalmazhatnak közfoglalkoztatottakat. A civil szervezetek esetében explicite nem zárta ki a jogalkotó, hogy a civil szervezetek gazdasági tevékenysége keretében alkalmazzák közfoglalkoztatottakat. Ennek ellenére a kizárás közvetetten megtörtént a célhoz kötéssel. Ugyanakkor nem a civil szervezetek a fő közfoglalkoztatók, a közfoglalkoztatottak mindösszesen 5-6 %-a dolgozik a civil szervezeteknél.[3]

Közhasznú kölcsönzés céljára is létesíthető közfoglalkoztatási jogviszony. Azonban a kölcsönvevő is csak a törvényben meghatározott feladatokra veheti igénybe a közfoglalkoztatott munkaerejét. Ez egy hasznos lehetőség, mert lehetővé teszi, hogy a közfoglalkoztatott akkor is dolgozhasson, ha a közfoglalkoztatója nem tud munkát biztosítani számára (pl: a végzett munka idényjellege miatt), és esetleg a kölcsönvevőnél végzett munka egyéb tapasztalattal gazdagíthatja, elősegítve ezzel későbbi elhelyezkedését az elsődleges munkaerő-piacon.

Eltérés a munkaviszonytól

A közfoglalkoztatási jogviszonyra a munkaviszonyra irányadó társadalombiztosítási, adózási, munkavédelmi szabályokat kell alkalmazni. Tehát a Kftv. alapján történő munkavégzésre a jogszabály az Mt. szabályait rendeli irányadónak, kivéve, ahol a jogszabály kifejezetten kizárja az Mt. rendelkezéseinek alkalmazását. A felsorolásból a lényegesebb eltéréseket szeretném értelmezni.

Az egyik legfontosabb különbség, hogy míg az Mt. lehetővé teszi határozatlan idejű munkaviszony létrehozását, közfoglalkoztatási jogviszony csak határozott időre lehet köthető, mely főszabály szerint nem haladhatja meg a 11 hónap időtartamot, amelybe bele kell számítani az azonos naptári évben már közfoglalkoztatásban töltött időtartamot. Ettől a belügyminiszter egyedi döntésével eltérhet. A 11 hónap leteltével a jogviszony megszűnik, ami a következő évben újból megköthető, ha feltételek adottak.

További különbség, hogy a Munka Törvénykönyvével szemben a Kftv. nem teszi lehetővé próbaidő kikötését. A próbaidő legfontosabb funkciója, hogy időtartama alatt jogszerűen alkalmazható az azonnali hatályú indokolás nélküli felmondás. A próbaidő fő szerepe, hogy a munkáltató megismerje a munkavállalót és annak munkavégzését, ez alapján pedig dönthessen, hogy tovább foglalkoztatja-e.  A közfoglalkoztatás körében a cél a munka világába történő visszavezetés, melyhez rögös út vezethet, így súlyosan sérelmes lenne az azonnali hatályú felmondás indokolás nélküli alkalmazása.

A szabadságra vonatkozó szabályok közül meg kell említeni, hogy a közfoglalkoztatottat megillető szabadság mértéke naptári évenként 20 munkanap, vagy amennyiben a közfoglalkoztatási jogviszony megkötésére év közben került sor, annak időarányos része jár a közfoglalkoztatottnak. Pótszabadság a közfoglalkoztatottat nem illeti meg

Komoly, a Kftv. preambulumára visszavezethető eltérés, hogy a közfoglalkoztató köteles a közfoglalkoztatott számára fizetés nélküli szabadságot engedélyezni, ha a közfoglalkoztatott legalább 3 nap, legfeljebb 90 nap tartamú határozott munkaviszonyt létesít,  és 5 munkanappal a szabadság megkezdése előtt munkaviszonyát igazoló dokumentumot a közfoglalkoztatónak bemutatja. Ehhez kapcsolódóan fontos megemlíteni, hogy a közfoglalkoztató köteles a közfoglalkoztatottat munkaviszony létesítése céljából történő állásinterjúra elengedni, vagyis munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól felmenteni. Ezek a lehetőségek nagyban segíthetik a közfoglalkoztatottat a primer-munkaerőpiacra történő visszatérésben.

A Kftv. az Mt. végkielégítésre vonatkozó szakaszai alkalmazását is kizárja. Ezáltal a közfoglalkoztatottakat nem illeti meg végkielégítés. A közfoglalkoztatottak csak határozott időre léphetnek közfoglalkoztatási jogviszonyba, melynek felső korlátja 11 hónap, vagyis nem éri el a végkielégítéshez szükséges 3 évet, emiatt a végkielégítés kizárásának explicit mellőzése esetén sem lehetnének jogosultak a közfoglalkoztatottak a végkielégítésre.

A közfoglalkoztatottakat nem illeti meg a minimálbér sem. A jogalkotó az elképzelhető legegyszerűbb jogtechnikai megoldással élve, a Kftv. egyszerűen kizárta az Mt. legkisebb munkabérre, illetve garantált bérminimumra vonatkozó rendelkezéseit. Az Mt. és a Kftv. is felhatalmazza a kormányt, hogy kormányrendeletben határozza meg a legkisebb munkabér, illetve garantált bérminimum összegét. Így tehát -jogilag- kizárólag egy kormányrendeleten múlik, hogy a közfoglalkoztatottak bére elérje a minimálbért.

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint az idén a 300 ezret is meg fogja haladni a közfoglalkoztatásban résztvevők száma, mint ahogy a közfoglalkoztatásra költött összeg nagysága is, mely meghaladja a 153 milliárd forintot.[4] „364 ezren vettek részt tavaly november végéig a közfoglalkoztatási programban. 2013-ban és 2014-ben a közfoglalkoztatottak 11-13 százaléka tudott elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon a közfoglalkoztatás befejezését követő 180. napig.”[5] Ez egy meglehetősen sokkoló adat, és megkérdőjelezi nemcsak a program sikerességét, hanem egyáltalán a létjogosultságát is. Hiszen a fennmaradó majdnem 90% nem tudott elhelyezkedni, és egyetlen lehetősége továbbra is a közfoglalkoztatásban dolgozni.

A legvisszásabb az, hogy a közfoglalkoztatottakra vonatkozó rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség gyakorlatilag megegyezik a legtöbb munkavállaló kötelezettségeivel, azonban a közfoglalkoztatottakat nem illeti meg a minimálbér összege. Ha továbbra is fenn kívánja tartani a kormány a közfoglalkoztatás rendszerét, akkor a program finanszírozását és elsősorban a közfoglalkoztatottak bérét mindenképpen meg kell emelni, mert jelen helyzetben a legkiszolgáltatottabbak megélhetése múlik ezen.

Nagy Sándor Ádám