Az utóbbi időben egyre több államszerkezeti kérdés kerül napirendre, elég pusztán Szíriára, Ukrajnára, a skót éskatalán népszavazásokra vagy éppen az ún. „ciprusi problémára” gondolni. Az EU-ba igyekvő Törökország ugyanis 1974 óta megszállás alatt tartja az Unió egyik legkisebb tagállamát. A kérdéses viszályt az idén 50 éves ENSZ misszióigyekszik kordában tartani, és még az is előfordulhat, hogy ez alkalommal révbe ér.
Az oszmán hódítás után kettős identitásúvá alakult Ciprus története a függetlenedés után kezdett el igazán bonyolódni, mikor előkerültek az enózisz, azaz az görög ciprióták által preferált egyesülés, valamint a 20%-os török ciprióta kisebbség által hirdetett takszim, azaz elkülönülés jelszavai. Végül a függetlenség kérdése nagyhatalmak közötti egyezmények keretében ment végbe. Nagy-Britannia, Görögország és Törökország háromoldalú egyezményekben biztosította a Ciprusi Köztársaság függetlenségét (ún. London-Zürich egyezmények) és mint garantor államok vállalták, hogy tartózkodnak bármiféle egyesülési törekvés támogatásától és elismerték egymás jogát a beavatkozásra a status quo megváltozása esetére.Ciprus kis ország és egyben azon államok egyike, melyekre biztosan igaz az a történelmi közhely, hogy sorsa nagyhatalmak hálójában alakult. Túl azon, hogy az ország az Európai Unió része, a Szíriától, Libanontól és Izraeltől alig 200 km-re fekvő sziget a görög nyelvű lakosság és javarészt ortodox valláson felül ezer szállal kötődik a Közel-Kelethez, és nem lehet meglepő tény az sem, hogy tektonikailag valójában nem is az európai kontinenshez tartozik. Stratégiai helyzete ugyanakkor nemzetközi figyelemre predestinálta, így a velencei uralmat követően 1597-ben a közeli Oszmán Birodalom, majd az első világháború után a Brit Birodalom uralma alá került egészen egészen 1960-ban elnyert függetlenségéig, melynek a nicosiai National Struggle Museum állít emléket.
Az unitárius államszerkezetben létrejött Ciprus az interetnikai konfliktusok és a politikai egyesülési törekvések miatt végül nem maradt sokáig békés terület. Mind Görögország, mind pedig Törökország nagy létszámú katonákat állomásoztatott a szigeten (valamint a britek kivonulásuk "áraként" kaptak két szuverén bázist) és a felerősödő társadalmi konfliktusok okán már 1964-ben létre kellett hozni az ENSZ békefenntartó misszióját (UNFICYP), mely azóta is a szigeten tartózkodik. És bár úgy tűnt, hogy az akkor regnáló köztársasági elnök, Makáriosz érsek megbékélt az önálló Ciprus gondolatával, a görögországi politikai eseményekelsodorták Ciprus békéjét és 1974-ben megnyitották az utat a török invázió előtt.
Később a helyzet nem sokat változott Ciprus Európai Uniós csatlakozási perspektívájáig, mely előtt népszavazással kívánták rendezni az Észak-ciprusi Török Köztársaság és a Ciprusi Köztársaság egyesülését. Az akkori ENSZ főtitkár után Annan-tervkéntelhíresült rendezési javaslat végül paradox módon a délieken bukott el és azóta nem is került sor újabb tárgyalásokra. Újabban azonban ismét tárgyalóasztalhoz kívánnak ülni a felek, melynek előkészítése már régóta folyamatban van egyrészt rengeteg sajtóbeli üzengetés, másrészt az ENSZ missziót vezető Aleander Downer személye révén. Az eredeti tervek szerint tavaly ősszel kezdődtek volna a tárgyalások, azonban a közös hang megtalálása kifejezetten nehézkesnek tűnik. Hogy végül sikerül-e egy föderális államszerkezetben megállapodni, melyben a föderáció - a 2004-es tervekkel szemben - gyengébb jogosítványokkal, míg az alkotó északi és déli rész erősebb kompetenciákkal bír, a következő egy-két éves tárgyalások kérdése lehet. Az mindenesetre bizonyos, hogy mind a déli, mind pedig az északi oldal érdekelt a helyzet megoldásában, ezt azonban árnyalja az északiakra nehezedő törökországi nyomás, valamint a déli oldal esetében nem hagyható figyelmen kívül, hogy a 2004-es dinamikus helyzethez képest jelenleg a gazdasági válság erőteljesen rányomja bélyegét az ország érdekérvényesítő képességeire.Az északra vonuló török lakosság és a délre költöző görögök végül (egy-két kisebb település kivételével) két monolit tömbbé alakították az országot, melyek között egy, az UNFICYP biztosította 150 km-es ütközőzóna húzódik mind a mai napig és melynek négyes szektorában mások mellett magyar katonák is jelentős szerepet játszanak. A sziget északi harmadán 1983. november 15-én kiáltották ki az ún. Észak-ciprusi Török Köztársaság függetlenségét, melyet csupán Törökország ismer el és lényegében egy külső segítségtől függő,de facto igazgatás alatt álló entitásnak tekinthető. Mindezt megerősíti az Emberi Jogok Európai Bírósága Ciprus v. Törökország ügyben hozott 2001-es ítélete is, mely kiemeli, hogy Törökország felelőssége nem korlátozható csupán a saját katonái és tisztviselői által végrehajtott cselekményekre, hanem kiterjed a helyi igazgatás cselekményeire is, hiszen ez az igazgatás Törökország katonai és egyéb segítségének köszönhetően képes fennmaradni. (Az ügy egyéb részleteit lásd itt.)
Orbán Endre
*
Képek forrásai:
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/thumb/4/43/Map_of_Cyprus,_Greece_and_Turkey.svg/725px-Map_of_Cyprus,_Greece_and_Turkey.svg.png
http://www.lgcnews.com/wp-content/uploads/2013/01/North-Cyprus-News-Cyprus-Map.jpg
*
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.
