Sok minden formálta az Alkotmánybíróság tevékenységét fennállásának 25 éve alatt. Holló Andrással, az egykori főtitkárral, bíróval és a testület elnökével, nem régiben megjelent könyvéről beszélgettünk, amelyben a jelenből ítéli meg a múlt eseményeit, jelenlegi és jövőbeli hatásukat. Az interjú első része itt olvasható.

Ön főtitkárként, ahogy könyvében is fogalmaz „vitruális alkotmánybíróként”, majd alkotmánybíróként 1996-tól, illetve kilenc éves megbízatásának lejárta után 2005-től 2013-ig, szinte az összes alkotmánybírósági határozat születésénél jelen volt. Ha jól tudom 634 alkotmánybírósági határozatnak volt előadó bírája. Vannak olyan ominózus határozatok, amelyekre visszagondolva úgy érzi, hogy mégis kellett volna párhuzamos indokolást vagy különvéleményt írnia? Minden leadott szavazatával elégedett?

Minden olyan határozathoz írtam különvéleményt, ahol úgy éreztem, hogy feltétlen meg kell, hogy szólaljak. Ha úgy éreztem, a különvélemény olyan sokat nem ad hozzá a határozathoz, akkor hallgattam. Ebből a szempontból mindig azt volt az álláspontom, hogy ott, ahol nem lehet hallgatni, csak ott írtam különvéleményt.  Ezért tudom vállalni az összes határozatomat és különvéleményemet.

Elnökként hogyan vezette az Alkotmánybíróságot? Sólyom Lászlóhoz hasonlóan, aki a láthatatlan alkotmányt tartott inkább szem előtt, vagy Németh Jánoshoz hasonlóan, aki inkább a szöveghez kívánt hű maradni? Sikerült-e megvalósítania kezdeti elgondolásait?

Amikor friss elnökként a televízióba meghívtak, ugyan ezt a kérdést feltették: milyen Alkotmánybíróság lesz a Sólyom-féle vagy a Németh-féle? Akkor kissé szerénytelenül azt a választ adtam, hogy Holló-féle lesz. A két és félévi elnökség igen rövid idő. Ez alatt igazán komoly, jelentős elnöki munkát végezni, csak mérsékelten lehet. A testület vezetésével kapcsolatban úgy gondoltam, hogy az Alkotmánybíróságnak, az Alkotmány védelmezőjének az Alkotmány kereteit nem túllépve, de nem is túl merev processzualista felfogással kell tevékenykednie. Szándékomban állt a hátralék feldolgozása, az Alkotmánybíróság „ellustulásának” megakadályozása. Az volt az álláspontom, hogy először is kasszát kell csinálni, át kell néznie minden alkotmánybírónak a kosarában lévő ügyeket és a régebbi ügyeket elővenni, továbbá ha az Alkotmánybíróság már egyszer tárgyalt egy ügyet, akkor azt nem szabad elengedni, mielőbb vissza kell hozni a teljes ülésre. Ennek érdekében mindig, amikor lezártuk a vitát, először is összefoglaltam a kialakult teljes ülési álláspontot, majd megkérdeztem az előadó alkotmánybírót, hogy mikor hozza vissza az ügyet tárgyalásra. Ebben volt egyfajta sikerélményem, megmozdult az Alkotmánybíróság és elég sok hátralékot feldolgoztunk, az ügyek tárgyalásának a folyamatossága így garantálva volt. De azt ismételten csak hangsúlyozni tudom, hogy a két és fél év rövid. Öt évet elnöknek lenni, az már egy hatékonyabb lehetőség, a saját koncepció, az egyéniség megjelenítésére a teljes ülési munkában.

Manapság is divatos az alkotmánybírákat két klasszikus kategória alá sorolni. Ilyen az alapjogi aktivista és a parlamenti törvénybarát, textualista, ezek mellett pedig Pokol Béla maga alkotta kategóriája „az alkotmányt veszélyeztető alkotmánybíró”, gondolok itt tanulmányára, melyben így fogalmaz: „néha az alkotmány veszélyeztetőivé maguk az alkotmánybírák váltak”. Ön a 23 év távlatában a képzeletbeli „számegyenesen” hol helyezné el magát? Érezte-e valaha, hogy veszélyeztetné az Alkotmányt, illetve az Alaptörvényt?  

Lehetséges, hogy bizonyos aktivizmus része volt a munkámnak, de meggyőződésem, hogy mérsékelten voltam az, de mereven texualista sem. Az alkotmányt veszélyeztető alkotmánybíráskodás, azt jelenti Pokol Béla értelmezésében, amikor az Alkotmánybíróság az alkotmányt túlértelmezi és átlép az alkotmány normahatárán. Az alkotmánybíráskodásnak egyik legkényesebb területe, az alkotmány absztrakt értelmezése. Itt a felső határ az alkotmánybíró önmérséklete. Úgy érzem, hogy sosem vittem a teljes ülés elé olyan tervezetet, amelyben túl kívántam volna lépni az alkotmány szövegén vagy egy olyan aktivista értelmezést kívántam volna elfogadtatni, amely a többség szerint már tulajdonképpen contra constitotionem értelmezés lett volna. Ha most saját alkotmánybírósági munkámra gondolok, úgy érzem, hogy a határon belül maradtam, nem voltam az alkotmányt veszélyeztető alkotmánybíró.

Az Alaptörvény meghatározza az Alkotmánybíróság értelmezési kereteit az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdésében. Ezzel kapcsolatban vajon normatív ereje van-e a preambulumnak és a történeti alkotmány vívmányainak?

Van normatív ereje, volt rá eset, amikor az Alkotmánybíróság hivatkozott a preambulumra. A történeti alkotmányra az Alkotmánybíróság korábban nem hivatkozott, de intézménytörténeti visszatekintésre találunk példát. Az Alaptörvény hatálybalépése után is van olyan határozatunk, ahol a történeti alkotmányra hivatkozással adunk intézménytörténeti áttekintést. Ilyen volt például a bírák nyugdíjazásával kapcsolatos határozatunk. Adott esetben az Alkotmánybíróság érvelését közjogtörténeti elemzéssel is alátámasztani szakmailag mindenképpen helyénvalónak tartom.

A negyedik Alaptörvény-módosítással az alkotmányozó hatályon kívül helyezte az Alkotmánybíróság összes olyan határozatát, amely az Alaptörvény hatálybalépése előtt keletkezett. Ez nem csak több tízezer oldalt érint, hanem egy olyan dogmatikát, amelyet a testület több mint két évtized alatt munkált ki. Mi lehetett a célja az alkotmányozónak? Egyáltalán hatályon kívül helyezhetők-e a testület határozatai? Beszélhetünk-e a láthatatlan alkotmány megsemmisüléséről?

Én ezt egy kisszerű politikai manővernek tartottam. Egy jogállamon nevelkedő politikus, aki tiszteli az alkotmányt és az alkotmányosságot, ilyet nem tesz. Antall József soha nem iktatott volna be ilyen tételt az Alaptörvénybe. A „láthatatlan alkotmány” szimbolikus kifejezése azt jelenti, hogy olyan alkotmányos értékekről van szó, melyek az alkotmányjog történeti fejlődése során kialakultak és ezeket változatlanul őrizni kell. Egy 2013-es alkotmánybírósági határozatra kell utalnom, amely az Alaptörvénynek itt hivatkozott tételére reagálva fogalmazta meg, hogy az európai és hazai alkotmányjogi fejlődés, az Alkotmánybíróság húsz éves precedenseinek, dogmatikai alapvetéseinek a figyelembevétele nem zárható ki az Alaptörvényen alapuló alkotmánybíráskodásból sem. Abban az esetben pedig, ha az Alkotmánybíróság által értelmezett alkotmányos normatartalmak és az Alaptörvény pozitív szabályai koherenciában vannak, akkor azokat figyelembe kell venni, akkor is, ha ezek az Alaptörvény előtti határozatokban kerültek megfogalmazásra. Nem kell nagyon kiművelt közjogásznak lenni ahhoz, hogy az ember felismerje az azonosságot a korábbi és a hatályos alkotmányi normák között, és ha erre a rendelkezésre, amely szinkronban áll a korábbi alkotmányos rendelkezéssel már van egy 1994-es értelmezés, akkor annak nyilván irányadónak kell lennie a hatályos alkotmányi norma értelmezésének esetében is. Hozzáteszem, hogy az Alkotmánybíróságnak mindig van lehetősége korábbi döntéseinek felülvizsgálatára, precedensétől való eltérésre, de ilyen esetben egy határozott többségi állásponttal kell azt megindokolnia.

Könyvében, amikor a különböző koncepciókról ír, amelyek az Alkotmánybíróság hatáskörét szabályozták volna, úgy fogalmaz, hogy az egyik koncepció „változatlanul az Országgyűlés hatáskörében hagyta a törvényhozás alkotmányosságának végleges minősítését”. Elképzelhető-e az, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősít egy törvényi rendelkezést és ezt később az alkotmányozó valamilyen úton-módon beemeli az Alaptörvénybe? Ennek fényében Ön lehetségesnek tarja-e az alkotmánymódosítás, vagy esetlegesen az Alaptörvény alkotmánybírósági felülvizsgálatát?

Amikor az Alkotmánybíróság hoz egy határozatot, kimondja, hogy egy törvény, törvényi rendelkezés alkotmányellenes és erre a kormányzat úgy reagál, hogy az alkotmánysértőnek minősített törvényi rendelkezést felemeli az Alaptörvénybe, ezt nem tartom összeegyeztethetőnek a jogállamisággal. Azt is mondhatnám, hogy ilyen esetben alkotmánysértő norma lesz az Alkotmány, Alaptörvény része. Kétségtelen, hogy egyszer 1990-ben volt egy ilyen eset, amelyre hivatkozott is a FIDESZ frakcióvezetője. Nyilvánvaló, hogy ez önmagában egy rossz, a jogállammal össze nem egyeztethető kormányzati magatartás volt és nem lehet erre egy következő hasonló esetben védekezésül hivatkozni. A hatalmi ágak megosztásának politikai és erkölcsi tartalma, ahogy azt Bibó István megfogalmazta, azt jelenti, hogy a hatalom ténylegesen aláveti magát az „önmaga helyessége” feletti ítélkezésnek. Ha az alkotmányozó felhatalmazást adott az Alkotmánybíróságnak a törvények alkotmányosságnak vizsgálatára és megsemmisítésére, s ha a testület úgy ítéli meg, hogy az adott rendelkezés alkotmánysértő, akkor ezt tudomásul kell venni. Abban az esetben, ha a Parlamentnél maradna a végső kontroll, az relativizálná az alkotmányvédelmet. A „közjogi szkandert” az Alkotmánybíróság döntésével szembeni offenzív politikai fellépést jogállamellenesnek tartom, amit a Kormány 2010 után nem egyszer alkalmazott. Az alkotmány alkotmányosságát határozott álláspontom szerint, az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja, aktív hatásköre e tekintetben nem lehet. Az alkotmányozási eljárás alkotmányosságának vizsgálatában viszont, az Alkotmánybíróságnak szerephez kell jutnia. Ezen kívül pedig az Alkotmánybíróságnak adott esetben élnie kell egy úgy nevezett „szignalizációs” alkotmányvédelmi fellépéssel. Az Alkotmánybíróság feladata ugyanis, hogy tükröt tartson a kormányzat elé, de első sorban az alkotmányozó hatalom elé, ha az alkotmányban anomáliát észlel. Ezt az ellentmondást a testületnek jeleznie kell. A jelzés után a felelősség az alkotmányozó hatalomé.

A halálbüntetés döntéssel kapcsolatban rengeteg kritika érte az Alkotmánybíróságot. Sokan úgy fogalmaztak, hogy ezt a döntést nem az alkotmányosság őrének, hanem az Országgyűlésnek kellett volna meghoznia, ezzel a döntéssel túllépte hatáskörét a testület. Ugyanakkor sok ilyen jellegű döntési helyzet jelent meg a testület előtt az évek során. Mondhatjuk-e azt, hogy az alkotmányozó a házasság fogalmának meghatározásával és annak alaptörvényi rögzítésével elvett egy ilyen lehetőséget az Alkotmánybíróságtól?

A halálbüntetés alkotmányellenes voltát az Alkotmánybíróság az élethez való abszolút, tehát korlátozhatatlan alapjog értelmezésével alapozta meg. Véleményem szerint az Alkotmánybíróság nem lépte át a hatáskörét. Könyvemben egyébként részletesen bemutatom a határozat teljes ülési vitájának részleteit. A második kérdésére a válaszom az: itt nem arról van szó, hogy az alkotmányozó egy konkrét alkotmánybírósági határozatra reagálva emelte be a rendelkezést az Alaptörvénybe. Az Alkotmánybíróság az élettársi kapcsolat tekintetében mondta ki, hogy ez az egyneműek esetében is egy alkotmányosan korrekt életközösség. Az Alaptörvény elébe ment egy olyan alkotmányértelmezésnek, amely esetleg kimondta volna, hogy az azonos neműek életközössége is házassággal azonos védelemben részesítendő. Megjegyzem, hogy ilyen értelmezés a korábbi testületben sem kapott volna többséget.

Előfordul, hogy olyan panasz érkezik az Alkotmánybíróságra, amely pénzügyi tárgyú törvény alkotmányellenességét vélelmezi, ugyanakkor nem hivatkozik a panaszos az emberi méltóság sérelmére, holott a testület ebben az esetben az Alaptörvény 37. cikk (4) és (5) bekezdéseinek korlátozása ellenére foglalkozhatna érdemben a beadvánnyal. Túl terjeszkedhet-e az Alkotmánybíróság a beadványon, amennyiben valósan az alkotmányosság sérelmét észleli? Lehetségesnek tarja, hogy az emberi méltóságra hivatkozva a testület minden esetben kiüresítse a határkör korlátozó alaptörvényi rendelkezéseket és érdemben vizsgálja a gazdasági tárgyú törvények alkotmányosságát?

Nyilvánvalóan lesznek is ilyen kiterjesztő értelmezések. Ha az indítvány nem tartalmazza az emberi méltóságra való hivatkozást, de az kikövetkeztethető, az indítvány tartalmából a testület feltehetően befogadja az indítványt. Az azonban mindig izgalmas kérdés és az lesz a jövőben is, hogy az Alkotmánybíróság mennyire lesz, ha úgy tetszik liberálisan nyitott vagy szigorúbb befogadó.

Összességében bizakodó az alkotmányosság és az alkotmánybíráskodás jövőjével kapcsolatban? Még van hova előre. Erre utal Balogh Elemér könyvéhez írt ajánlójában is, amikor azt állítja, hogy „a honi alkotmánybíráskodás mibenléte még jócskán formálódik a jelenben is, tehát csupán kezdeti szakasza zárult le”, amelyről a kötetben olvashatunk.

Nem vagyok pesszimista. Nyilvánvalóan egy más alkotmánybíráskodást tapasztalok, mint amilyet megéltem főtitkárként és bíróként. Szeretnék optimista lenni. Sólyom Lászlótól kölcsön kérem a „remélhetőleg” kifejezést: válaszom ezért az, hogy remélem, lehetek optimista az alkotmánybíráskodás jövőjét illetően. Örülnék annak, ha az Alkotmánybíróság és a következő Alkotmánybíróságok az első húsz év mentalitásából, filozófiájából valamit megőriznének.

Az interjú első része itt olvasható.

Fotók: Karvaly Bence

***

A cikk az Ars Boni gyakornoki program keretében született.