A magyar kártérítési jog egyedülálló feldolgozása

„Ahol más jogrendszerben már működő modelleket vett át a jogalkotó, ott feltárom, hogy a „donor” jogrendszerekben milyen az adott szabályozás (vagy bírói megoldás) – ld. pl. az előreláthatósági korlátot –, s elemezni próbálom, hogy itthon hogy működhet majd. Hiszen az illúzió, hogyha átveszünk egy szabályt, az minden torzulás nélkül, pont ugyanúgy fog működni nálunk, mint ott, ahonnan kölcsönöztük azt. Tehát megnézem a külföldi jogot, a megoldást magát a leginkább karakteres jogesetekkel együtt, és próbálok adni egy prognózist, hogy nálunk hogyan ültethető át a gyakorlatba, sőt ennél egy fokkal ambiciózusabb vagyok: javaslatokat teszek, hogy hogyan kellene az új megoldásokat hazai jogi környezetben alkalmazni.”

Több mint egy éve lépett hatályba az új Ptk. Ön hogy látja, ez idő alatt mennyire tudta a jogalkalmazás értelmezni a számos változást tartalmazó rendelkezéseket?

Úgy látom, hogy minden jogi hivatásrendhez tartozó kolléga intenzíven törekedett arra, hogy megismerje az új Ptk-t. Elképesztő mértékben, mennyiségben hirdettek meg piaci szereplők új Ptk.-s képzéseket, erre óriási igény és szükség is volt, de maguk a szakmai kamarák is törekedtek arra, hogy segítsék a kollégák felkészülését. Mindazonáltal, ez nem váltja ki azt a tanulási folyamatot, melynek során mindenkinek magának kell átrágnia magát az új Ptk-n, és magának kell szembesülnie a változásokkal, magának kell levonnia a következtetéseket: mit, miért és hogyan kell majd másként tennie a mindennapi munkájában. Azt tapasztalom, hogy valaki ezzel előrébb, valaki hátrébb tart; továbbá úgy látom, hogy a felkészülés segítése, támogatása most is szükséges, és igény van rá, csak éppen másként. Volt a felkészülésnek egy olyan fázisa, amikor sokan előadásokat tartottak, hallgattak az új magánjogi kódexről; értelmeztük, struktúrákat próbáltunk megérteni, s összevetetettük a korábbi Ptk.-val és annak bírói gyakorlatával. Igazából most, hogy elkezdtek dolgozni főleg az ügyvédek és közjegyzők az új Ptk-val – a bíróságokra nyilván egy kicsit később érkeznek a peresített jogviták -, akkor döbben rá mindenki, hogy valójában milyen gyakorlati kérdésekkel és következményekkel kell számolni. Mondhatni, most már élesben megy: hogyan kell egy szerződést szövegezni, a diszpozitivitásból adódó milyen új lehetőségekről kell tájékoztatni az ügyfelet; milyen kockázatokat jelent számára az új szabályozás, s ezeket hogyan kell kezelni. Ezzel elkezdődött a felkészülésnek egy második fázisa, ami szerintem roppant izgalmas. Magam is nem kevés, az új Ptk.-val kapcsolatos előadást tartottam, s jelenleg is több kollégát „coach-olok” különféle szervezeti keretek között.

Mi motiválta arra, hogy egy ilyen hatalmas munkába kezdjen, mivel az elkészült könyv a 800 oldalt is meghaladja! Kik segítették Önt a munkája során?

Sőt a mutatókkal együtt több, mint 900 oldalas. Ez egy szerves folyamat volt. Körülbelül 12 évvel ezelőtt egy ügyvédi irodában dolgoztam főállásban, ügyvédjelöltként, és az egyik ügyféltől (amelynek anyavállalata német volt) egy olyan megkeresés jött, hogy tartozik-e felelősséggel a szerződő fél a hibás teljesítéssel okozott következménykárokért. A német jogban erre külön kifejezést használnak, ez a Mangelfolgeschaden. Ebből a gyakorlati indíttatásból kezdtem el a korábbinál intenzívebben foglalkozni kártérítési joggal. Erre a gyakorlati feladatra keresve a válaszokat, megszerettem ezt a jogterületet. Emellett 2002 óta vagyok az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének főállású oktatója. A tudományos kutatás – vagyis az olvasás, elemzés és a következtetések strukturált rögzítése – a munkám része. Így össze tudtam kapcsolni e gyakorlati indíttatású érdeklődést az egyetemi pályám részét képező feladatokkal. Ez fontos lökés volt, mert korábban valahogy nem volt türelmem a kutatáshoz, tanítani sokkal jobban szerettem. Mindennek aztán több állomása volt. Németországban írtam a PhD dolgozatomat kártérítési jogi témában (éppen a hibás teljesítéssel okozott következménykárokról) a hamburgi egyetemen. Később, 2008-ban pedig Kanadában, Montréalban, a McGill egyetemen kutathattam ösztöndíjjal. Ez utóbbi időszak azért volt rendkívül gazdag és érdekes a számomra, mert Québecben ún. vegyes jogrendszer van, tehát a francia (kodifikált) jogi elemek keverednek az angolszász common law hatásokkal és precedensjoggal, ami nagyon érdekes kombinált jogi megoldásokat eredményez többé-kevésbé szerves jogfejlődés eredményeként. Habilitációs monográfiámat – immár itthon – erről írtam: hogyan fejlődik a kártérítési felelősség vegyes jogrendszerben, s az itt leszűrhető tapasztalatok hogyan hasznosíthatók a jogegységesítési törekvések és a polgári jog rekodifikációja során.

Az új Ptk. (tervezeteinek) érkezésével engem már több kolléga is úgy ismert, hogy intenzíven foglalkozom kártérítési joggal. Elsők között foglalkozhattam közelebbről olyan kártérítési jogi kérdésekkel, jogintézményekkel, amelyek korábban nem voltak a magyar jogrendszer részei vagy legalábbis közvetlenül nem (bár egyes megoldások a Bécsi Vételi Egyezményen keresztül igen). Amikor elindult a felkészülés az új Ptk-ra, a fentieknek köszönhettem, hogy gyakran hívtak előadni, s ugyanezen oknál fogva kaptam felkérést szerzőként először arra, hogy a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó 6 kötetes kommentárjában én írjam meg a kontraktuális felelősségről szóló részeket, majd arra, hogy egy egységes könyvben dolgozzam fel a kártérítési jog egészét. Azóta is folyamatosan olvasok ezen a területen, illetve a gyakorlatban szakmai konzulensként konkrét ügyek megoldásában is részt veszek. Mi motivált, ezzel indult a kérdés. Ebben a kiadónak van érdeme, mert magamtól szerintem nem ültem volna le megírni ezt a könyvet, tehát a kiadótól jött az impulzus. Nagyon kedves, figyelemreméltó gesztusként értékeltem, hogy ragaszkodtak a személyemhez, s meg is vártak, pedig pont az új-Ptk-s felkészítő előadások okán és családi okokból is igencsak el voltam foglalva. Ha a kiadó a munkát felosztja több szerző között – a kártérítési jogot sokan értik és művelik nálunk (is)-, biztosan gyorsabban elkészült volna a könyv. Nagyon nagy munka volt. Olyan volt, mintha lett volna egy harmadik munkahelyem a másik kettő mellett. A könyvnek számomra az az elsődleges hozadéka, hogy rákényszerültem: végre egyszer egyben, összefüggéseiben végig kellett gondolnom a kártérítési felelősség egészét, s megírhattam, hogy mit gondolok minderről. Magamtól valószínűleg nem ültem volna le a feladathoz. S hogy kik segítettek? Az előszóban név szerint említek mindenkit, nagyon hosszú a felsorolás; remélem senkit sem hagytam ki. Sokan és sokféleképpen segítettek. Most talán csak a kötet két szakmai lektorát Boronkay Miklós ügyvéd urat és Kiss Mária ny. kúriai tanácselnök asszonyt említeném, valamint a családomat. (A két szakmai lektor mellett, akik a könyvet teljes egészében elolvasták és véleményezték, „tesztpilótaként” egyes részek, fejezetek átolvasására mindösszesen hét egyetemi oktató, öt ügyvéd, két bíró és egy közjegyző kollégát kértem fel. Óriási segítség volt a tőlük kapott visszajelzés, amit ezúton is nagyon szépen köszönök nekik.)

A könyvet úgy emlegetik, mint a magyar kártérítési jog legrészletesebb feldolgozását Marton Géza és Eörsi Gyula monográfiái óta. Ön mit gondol erről? Miért újdonság, és miért övezi ekkora várakozás ezt a könyvet?

Ez nagyon megtisztelő egy olyan könyv esetében, amely az interjú készültekor még nem hagyta el a nyomdát. E megtisztelő jellemzést az egyik szakmai lektoromtól, Boronkay Miklóstól kaptam, aki ügyvéd egy jó nevű budapesti ügyvédi irodánál és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen oktat polgári jogot. A „legrészletesebbet” mennyiségi értelemben talán szabad vállalnom. Minőségi szempontból pedig az ember csak szeretné elérni azt a szakmai színvonalat, amelyet a két említett jogtudós képviselt. Hogy sikerült-e ezt megközelíteni, nem az én tisztem megítélni. Hogy miben áll az újdonsága? Talán két elemet említenék. Ahol más jogrendszerben már működő modelleket vett át a jogalkotó, ott feltárom, hogy a „donor” jogrendszerekben milyen az adott szabályozás (vagy bírói megoldás) – ld. pl. az előreláthatósági korlátot –, s elemezni próbálom, hogy itthon hogyan működhet majd. Hiszen az illúzió, hogyha átveszünk egy szabályt, az minden torzulás nélkül, pont ugyanúgy fog működni nálunk, mint ott, ahonnan kölcsönöztük azt. Tehát megnézem a külföldi jogot, a megoldást magát a leginkább karakteres jogesetekkel együtt, és próbálok egy prognózist adni, hogy nálunk hogyan ültethető át a gyakorlatba, sőt, ennél egy fokkal ambiciózusabb vagyok: próbálok javaslatokat is tenni, hogy hogyan kellene az új megoldásokat hazai jogi környezetben alkalmazni. Bízom benne, hogy e törekvéseim hasznossá teszik a könyvet.

A másik elem pedig a bírói gyakorlat kapcsán egy hasonló teszt. Próbáltuk összeszámolni, hány bírósági határozat szerepel benne; több száz, szerintem 500-600 biztosan. Törekedtem arra is, hogy ne csak a folyóiratokban publikált döntéseken keresztül elemezzem a kártérítési jogot, hanem a BHGY, tehát a www.birosag.hu oldalon elérhető Bírósági Határozatok Gyűjteményének segítségével legalább a kúriai döntéseket minden témakörhöz közel a maguk teljességében feltérképezzem. Ahol a mintát nem találtam elég reprezentatívnak (értsd, csak kevés, a témába vágó felülvizsgálati döntés volt fellelhető), ott az ítélőtáblák (esetenként a törvényszékek) határozatait is megnéztem, tehát igyekeztem teljes képet alkotni a közzétett joggyakorlat alapján, és legfőképpen mindig állást foglalni abban a kérdésben, hogy az új Ptk. fényében mi az, ami tartható és mi az, ami nem. Ez persze veszélyes vállalkozás, mert az ember nem biztos, hogy eltalálja, hogy a bírák hogyan fognak majd gondolkodni egyik-másik új vagy megváltozott jogintézményről, de mindenesetre késztetést éreztem arra, hogy szakmai álláspontomat e tekintetben mindig vállaljam. Mivel a kodifikáció, de legalább is a kötelmi jog egészét tekintve nem túlzás állítani, hogy a kártérítési jog (különösen a kontraktuális felelősség) területén történtek a legjelentősebb változások, érthető a szakmai közönség érdeklődése és várakozása minden olyan segédanyag iránt, amely megkönnyíti e változások, az új szabályok értelmezését és alkalmazását. Szívből remélem, hogy a könyvem nem fog csalódást okozni.

Említette, hogy a könyvében 500-600 eseti döntést mutat be. Mi a véleménye, mennyiben lehet átmenteni a régi Ptk. által kiforrott több tíz évre visszanyúló bírói gyakorlatot az új Ptk. használatához? Felejtsük el azokat, vagy valamilyen szinten mégis iránymutatók lehetnek a jövőbeni jogalkalmazás számára?

Nyilvánvalóan, ahol nem változott a szabály, ott a bírói gyakorlat továbbra is iránymutatásul szolgálhat, de ha már foglalkoztam vele, én ezekben az esetekben is igyekeztem indokolt véleményt mondani a bírói gyakorlat megoldásairól. Nagyon érdekes volt látni pl. több témakörben is, hogy az egyes bírósági szintek eltérően ítélnek meg bizonyos jogi kérdéseket, pl. az elhunyt hozzátartozó közrehatása kapcsán, vagy abban a kérdésben, hogy nem adózott jövedelem lehet-e kártérítési igény alapja. Ahol az új Ptk. változást hozott, ott nyilvánvalóan felülírja a bírói gyakorlat egy jelentős részét, tehát bizonyos, hogy az e körbe tartozó közzétett döntéseket, ezek hivatkozhatóságát – ahogy Ön fogalmazott – el kell felejteni. Pl. erre a sorsra jutnak azok az ítéletek, amelyek szerint a szerződő fél szerződésszegés esetén, ha szerződő partnerével szemben kártérítési igényt érvényesít, választhat a kontraktuális és a deliktuális felelősség között, mivel ezt az új Ptk. már nem engedi meg. A válasz tehát attól függ, hogy az új Ptk. érintette-e az adott témakört, problémát vagy sem. Az más kérdés, hogy az új Ptk. nemcsak ott hat ki a jogéletre és nemcsak annyiban fogja befolyásolni a bírói gyakorlatot, ahol explicite megváltozott a szabály, hanem vannak rejtett, mondhatni közvetett változások. Például, a foglalónál, kötbérnél, lehetetlenülésnél – a normaszöveg szerint e tekintetben változatlanul – attól függően alakulnak a jogkövetkezmények, hogy melyik fél a felelős valamilyen magatartásért. Eddig ezalatt felróhatóságot értettünk, most már nem szükségszerűen, sőt jellemzően nem felróhatóságot értünk alatta, mert visszterhes szerződéseknél az utaló szabály – a kötbérre, foglalóra, lehetetlenülésre irányadó szabály szövegében az a kifejezés, hogy „felelős” – a 6:142. § szigorú (felróhatóságtól elszakított) kimentési szabályára utal. Vagyis maga a közvetlen normaszöveg a foglaló, a kötbér, a lehetetlenülés esetében nem, de a mögöttes szabályok mégis jelentősen megváltoztak.

A könyv egyik értéke – többek között -, hogy külföldi joggyakorlatot is bemutat, elemez, felhasznál. Mely országok joggyakorlatát ismertette és miért ezekre esett a választása? Például Québecből hozott-e haza a vegyes rendszerből joggyakorlatot?

Nyilván azt néztem meg, hogy az adott új jogintézményeket honnan vettük át, és ha az több jogrendszerben is szerepelt, akkor hol érhető tetten mondhatni a legfejlettebb, legcizelláltabb, legszélesebb körű bírói gyakorlata. Az előreláthatósági klauzulát említve: ez egy francia eredetű és a Code Civilben is megtalálható jogintézmény, mégis úgy találom, hogy az angolszász jogrendszerben kiterjedtebb, a common law precedensjog jellege miatt kidolgozottabb a gyakorlati alkalmazása. E tekintetben tehát elsősorban angol és amerikai, másodsorban kanadai eseteket dolgoztam fel. Van egy nagyon érdekes, elmaradt haszonnal kapcsolatos eset Québecből, amely a montréali repülőtérhez, pontosabban az egyik montréali repülőtér elmaradt fejlesztéséhez kapcsolódik, ezt beleírtam a könyvbe, mert iránymutatásul szolgálhat a hazai gyakorlatra nézve is. Még egy területet szeretnék említeni, mégpedig a termékfelelősséget.

A termékfelelősség a magyar jognak 1993 óta része, most már nem külön törvényben, hanem a Ptk.-ban találjuk a szabályait. Valahogy még sincs túl jelentős számú közzétett döntés, nem vált annyira az élő jog részéve, és a BHGY-t is figyelembe véve, talán 20-25 ügyet, ha találtam 1993 óta, ami nagyon kevésnek tűnik. E döntéseket természetesen feldolgoztam, de úgy éreztem, hogy meg kell próbálnom megmagyarázni a termékfelelősség kapcsán felmerülő azon kérdéseket is, amelyek a hazai bírói gyakorlatban (még) nem merültek fel. Adta magát, hogy megpróbáljam feldolgozni más uniós tagállam, tagállamok gyakorlatát, hiszen a termékfelelősség harmonizált közösségi jog, e területen ráadásul nem a minimum-, hanem a maximumharmonizáció elve érvényesül. Ehelyütt német kommentárokat használtam, mivel úgy gondoltam, hogy a német aprólékosság, részletesség inspirációt, impulzust ad a hazai szabályozás értelmezéséhez is. Ez nem azt jelenti, hogy mechanikusan át lehet venni gondolatokat, megoldásokat, döntéseket, hanem meg kell nézni, hogy a vizsgált jogrendszerben milyen problémák merültek fel, milyen válaszokat adtak rá és ezeket kritikusan elemezve, nem szem elől tévesztve a konkrét szabályok és bírói gyakorlat mellett a vizsgált jogrendszerek strukturális különbségeit és a gazdasági, társadalmi környezet eltéréseit sem, fel lehet dolgozni akár egy ilyen könyvben is, mint az enyém. Így a hazai jogalkalmazó is kap muníciót.

Ha jól tudom, akkor Ön is segített az új Ptk. kodifikációjánál?

Nem voltam a kodifikációs testületek tagja; nagyon fiatal, kezdő tanársegéd voltam még, amikor az intenzív munka a kétezres évek elején-közepén elkezdődött. Éppen ezért volt különösen megtisztelő, hogy megkérdezték a véleményemet, ami kétféleképpen történt. 2010-ben, Vékás Lajos professzor úr felkérésére készítettem egy részletes munkaanyagot a deliktuális felelősségről, amelyet később Tőkey Balázs tanszéki kollégámmal kibővítettünk. Ez egy terjedelmes vitaanyag volt, de lege ferenda javaslatokkal. A professzor úr később ezt továbbította a deliktuális felelősség kidolgozásáért felelős kodifikációs bizottsági tagnak, Lábady Tamás tanár úrnak, s így bizonyos elemei felhasználásra kerültek. Ez volt az egyik, úgymond segítségnyújtás. A másik pedig az volt, hogy amikor ülésezett a szerkesztőbizottság (s később az ún. főbizottság), meghívtak arra az ülésre, amely a felelősségi jogi kérdéseket tárgyalta. Ott a vitában elmondhattam a véleményemet. Ennek az lett a következménye, hogy bizonyos javaslataimat befogadta a szerkesztőbizottság, de volt olyan is, amelyet nem.

A könyvben a magyar szabályozásra nézve fogalmaz meg kritikákat? Milyen hangvételű a könyv?

A könyvben a közérthetőségre törekedtem, s arra, hogy minden részletében legyen világos: mikor ismertetem pl. a bírói gyakorlatot, s melyek azok a részek, amelyek az értékelést, ha úgy tetszik, személyes szakmai álláspontomat tükrözik. A kritikai elemzésnek – udvarias stílusban, kellőképpen alátámasztva – mindig van létjogosultsága. Az embernek van egy szakmai meggyőződése, álláspontja, hogy mi lenne a legjobb szabály, vagy hogyan tudna jól működni egy szabály, mi lenne az igazságos, illetve hatékony megoldás. Ha azt látja, hogy más megoldást választottak, akkor nyilvánvalóan tárgyszerűen le kell írnia a választott megoldásnak az előnyeit és hátrányait, de nem szabad, nem is kell véka alá rejtenie, ha bizonyos kérdésekben más a véleménye. Ez velem is előfordul az új Ptk. felelősségi jogi szabályait illetően, de ahogy az előbb mondtam, arra törekszem, hogy a saját, adott estben kritikus álláspontom ne zavarja meg az olvasót: legyen tisztában azzal, hogy milyen megoldást választott a jogalkotó, vagy éppen hogyan alkalmazott egy-egy szabályt a bíróság. A kritikai elemzésnél is nagyobb a szakma felelőssége azon (új) szabályok értelmezése kapcsán, amelyeknek még nincs bírói gyakorlata. Magam igyekszem javaslatot tenni arra, hogy milyen irányba elmozdulva kellene alkalmazni a szabályt annak érdekében, hogy az előrelátható nehézségeket, következetlenségeket elkerüljük vagy minimalizáljuk.

Lesz-e a közeljövőben olyan rendezvény, melynek keretében az érdeklődők megismerkedhetnek az elkészült könyvvel?

Igen, 2015. május 5-én, kedden lesz egy szakmai szeminárium a könyv kiadója, a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó szervezésében, ami egy teljes munkanapos rendezvénynek készül. Ez nem igazi könyvbemutató, hanem egy olyan konzultációval egybekötött szakmai rendezvény, amelyen három részre osztva fogok beszélni a kártérítési jogról. Természetesen arra nincs lehetőség, hogy valamennyi problémát ismertessek, és nem is tervezek felolvasóestet – ez nem az a műfaj, ahol ilyen módon író-olvasó találkozókat lenne értelmes szervezni -, a gyakorlati szempontból leginkább figyelemreméltó változásokat és problémás pontokat fogom elemezni; így az első felvonásban a szerződésszegés, a másodikban a szerződésen kívül okozott károk témakörét, a harmadik felvonásban pedig a kárfogalom kérdéseit és a kártérítési módokat járjuk körül. Örülnék, ha ősszel sor kerülne egy olyan „klasszikus” könyvbemutatóra is, ahol kollégák mondják el a véleményüket a munkámról. Mert ez igazán fontos: az őszinte, jó szándékú kritikát sem nélkülöző feedback.