A jogalkotás minden területén rekordot döntött a 2010-2014-es kormányzati ciklus. Soha ennyi jogszabályt nem alkottak, és soha ekkora terjedelmű joganyag nem került még a nyilvánosság elé.
A ciklusban az Országgyűlés 46,8%-kal több törvényt fogadott el, mint az előző Országgyűlés, összesen 859 darabot (ez a szám tartalmazza már az alkotmánymódosításokat, az Alaptörvényt, annak módosításait és az Átmeneti Rendelkezéseket is). A törvények közül 321 volt új törvény és 583 a törvénymódosítás. A 2006-2010-es ciklus 585 darabot, a 2002-2006-os 573 darabot, az 1998-2002-es 460 darabot fogadott el (a korábbi 2 ciklus még kevesebbet számlált). A 2007-es évet (184 törvény) követően nagyobb volumenű csökkenés mutatkozott a törvények számában, a 2008-as évben csak 115 darabot alkotott az Országgyűlés, ezt követően azonban folyamatos emelkedést figyelhettünk meg. 48%-kal több, összesen 163 törvényt fogadtak el 2009-ben, majd 17%-os emelkedést követően 2010-ben 191 törvényt. Azóta ingadozó mértékben, de folyamatosan emelkedett (20%, 5%, 13%) a törvények száma, és minden évben rekordmennyiséget ért el. 2011-ben 211, 2012-ben 223 és 2013-ban 253 törvényt alkotott az Országgyűlés.
A 2010-2014-es ciklusban bevett és általánosan alkalmazott gyakorlattá vált a törvények kihirdetést követő napon történő hatályba léptetése. Míg az előző ciklusban 157 törvényben alkalmazta ezt a technikát a jogalkotó, 2010-2014 között már 429 törvény lépett hatályba rögtön a kihirdetést követő napon.
Ez a megoldás nem biztos, hogy maradéktalanul eleget tesz a kellő felkészülési idő követelményének – még akkor sem, ha az alkalmazás jóval a hatálybalépés után nyílik meg. Aznap jószerivel még a Közlöny megjelenéséről sem szerzünk tudomást, és persze nem is várható el, hogy a Közlöny honlapját figyeljük folyamatosan. A hatálybalépés további jellemzője, hogy ha nincs konkrét óra megjelölve, akkor a nap kezdetén, tehát 0 órakor lép hatályba a jogszabály. Ha tehát egy törvényt este 8-kor hirdetnek ki a Magyar Közlönyben és hatálybalépésként a kihirdetést követő napot jelölik meg, akkor az a törvény 4 óra múlva hatályba is lép.
2014 |
2013 |
2012 |
2011 |
2010 |
||
Törvény |
19 |
253 |
223 |
211 |
144 |
|
Korm. rendelet |
152 |
565 |
447 |
379 |
191 |
|
MNB rendelet |
20 |
44 |
26 |
24 |
12 |
|
BM rendelet |
36 |
83 |
87 |
71 |
16 |
|
KIM rendelet |
32 |
42 |
60 |
44 |
33 |
|
NGM rendelet |
21 |
77 |
54 |
56 |
27 |
|
NFM rendelet |
29 |
83 |
83 |
97 |
41 |
|
HM rendelet |
9 |
24 |
23 |
20 |
5 |
|
KüM rendelet |
4 |
4 |
3 |
4 |
3 |
|
VM rendelet |
57 |
136 |
151 |
149 |
48 |
|
EMMI rendelet |
40 |
86 |
58 |
- |
- |
|
NEFMI rendelet |
- |
- |
33 |
78 |
31 |
|
PSZÁF rendelet |
- |
11 |
29 |
28 |
- |
|
NMHH rendelet |
3 |
21 |
15 |
14 |
- |
|
ME rendelet |
- |
3 |
2 |
3 |
4 |
|
OGY határozat |
10 |
104 |
96 |
98 |
111 |
|
KORM. határozat |
331 |
1057 |
705 |
522 |
192 |
|
AB határozat |
19 |
37 |
45 |
181 |
80 |
|
MEKH rendelet |
2 |
6 |
- |
- |
- |
A 2010-2014-es ciklus jelentősebb joganyagai
(a törvények és OGY határozatok száma mindig az alakuló üléshez igazodik, a többi joganyag a Kormány megalakulásához)
A 2010-2014 közötti ciklusban összesen 4889 jogszabályt alkottak. Ezen belül a törvények, csak 17%-ot tesznek ki. Jelentős mennyiségű azonban a megalkotott kormányrendeletek száma. Ez az 1734 anyagot felölelő mennyiség a jogszabályok 35%-át teszi ki. A kettejük száma pedig meghaladja az összes jogszabály felét (52%). A kormányrendeletek száma az előző ciklushoz képest a törvényeknél mérsékeltebb módon, csupán 11,65%-kal emelkedett (a korábbi ciklusban 1553 darabot alkottak meg).
A miniszteri rendeleti szintű szabályozás terén a Vidékfejlesztési Minisztérium adta ki a legtöbb rendeletet, szám szerint 541 darabot, ami az összes jogszabály 11%-a. Új jogalkotóként jelent meg a palettán a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. Ez utóbbi rendeletalkotási joga a Magyar Nemzeti Bankba integrálással meg is szűnt.
A legdrámaibb változás az Alkotmánybíróság határozatainál figyelhető meg a vizsgált két ciklusban.
2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 |
59 | 107 | 170 | 127 | 198 | 181 | 45 | 37 | 19 |
A határozatok számának hirtelen negyedére történő visszaesése a mindenki által kezdeményezhető utólagos normakontroll megszüntetésével magyarázható. Az azt felváltó tényleges alkotmányjogi panasz (mivel sok közülük az érdemi vizsgálatig sem jutott el formai hibák miatt) a Magyar Közlönyben nem érezteti hatását.
A rekordszámú joganyag rekordterjedelmű megjelenést is generált. Míg a 2006-2010 közötti ciklusban 165 570 oldalnyi joganyag jelent meg (123 136 oldal Magyar Közlöny és 42 434 oldal Hivatalos Értesítő), addig a 2010-2014 közötti ciklusban már 248 281 oldalnyi joganyag (193 755 oldal Magyar Közlöny és 54 526 oldal Hivatalos Értesítő). Ez 49,9 %-os emelkedést jelent a korábbi ciklushoz képest. Ha figyelembe vesszük, hogy a 2010-2014 közötti ciklus 1469 napig tartott, mindez azt jelenti, hogy egyrészt ha végig szeretnénk olvasni a 2010-2014 között megjelent anyagokat, akkor naponta 3,328 jogszabályt kellene olvasnunk 1469 napon keresztül, másrészt az összes megjelent joganyag elolvasása azt tenné szükségessé, hogy a ciklus elejétől kezdve minden nap 169,128 közlönyoldalt olvassunk el, vagyis óránként 7,05 oldalt. Ez a helyzet kicsivel volt jobb a 2006-2010 közötti ciklusban, ott ugyanis csak napi 114,107 oldalt kellett „csak” elolvasni, ami óránként 4,75 oldalt jelentett.
A ciklus vizsgálata során természetesen nem mehetünk el amellett a nagyszámú és jelentős kódex és törvény mellett, amelyek újraszabályozták az adott jogterületeket, és meghatározzák az elkövetkező évek jogalkalmazását. Ezek közül csak a legfontosabbakat szemléltetjük az alábbi táblázatban.
2014. évi XVI. törvény | a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról |
2014. évi XV. törvény | a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól |
2013. évi CCXXXVII. törvény | a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról |
2013. évi CCXXI. törvény | a hitelbiztosítéki nyilvántartásról |
2013. évi CXXXIX. törvény | a Magyar Nemzeti Bankról |
2013. évi LXXVII. törvény | a felnőttképzésről |
2013. évi XXXVI. törvény | a választási eljárásról |
2013. évi V. törvény | a Polgári Törvénykönyvről |
2012. évi CCV. törvény | a honvédek jogállásáról |
2012. évi C. törvény | a Büntető Törvénykönyvről |
2012. évi XXXVI. törvény | az Országgyűlésről |
2012. évi II. törvény | a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről |
2012. évi I. törvény | a munka törvénykönyvéről |
2011. évi CCVI. törvény | a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról |
2011. évi CCIV. törvény | a nemzeti felsőoktatásról |
2011. évi CCIII. törvény | az országgyűlési képviselők választásáról |
2011. évi CCII. törvény | Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről |
2011. évi CXCIX. törvény | a közszolgálati tisztviselőkről |
2011. évi CXCVI. törvény | a nemzeti vagyonról |
2011. évi CXCV. törvény | az államháztartásról |
2011. évi CXCIV. törvény | Magyarország gazdasági stabilitásáról |
2011. évi CXC. törvény | a nemzeti köznevelésről |
2011. évi CLXXXIX. törvény | Magyarország helyi önkormányzatairól |
2011. évi CLXXXI. törvény | a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról |
2011. évi CLXXIX. törvény | a nemzetiségek jogairól |
2011. évi CLXV. törvény | a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól |
2011. évi CLXIV. törvény | a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról |
2011. évi CLXIII. törvény | az ügyészségről |
2011. évi CLXII. törvény | a bírák jogállásáról és javadalmazásáról |
2011. évi CLXI. törvény | a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról |
2011. évi CLI. törvény | az Alkotmánybíróságról |
2011. évi CXXVIII. törvény | a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról |
2011. évi CXIII. törvény | a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről |
2011. évi CXII. törvény | az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról |
2011. évi CXI. törvény | az alapvető jogok biztosáról |
2011. évi CX. törvény | a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról |
2011. évi CVIII. törvény | a közbeszerzésekről |
2011. évi LXVI. törvény | az Állami Számvevőszékről |
2010. évi CLXXXV. törvény | a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról |
2010. évi CXXX. törvény | a jogalkotásról |
2010. évi CXXII. törvény | a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról |
2010. évi CIV. törvény | a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól |
A képek forrása:
http://nol.hu/data/cikk/1/29/8/35/cikk_1290835/755279.jpg
http://static.origos.hu/s/img/i/1005/20100503orbanvikt39.jpg