Az Ars Boni célja, hogy új felületet biztosítson a hazai jogászság számára, hogy szakmai vitákat folytathasson jogfejlődésünk jelentős kérdéseiről.
arsboni.hu
Érvénytelen lehet az összes, jogegységi határozat előtt készült allográf végrendelet, valamint öröklési szerződés, amely nem felel meg a Kúria által utólag támasztott, a törvény szövegénél szigorúbb kritériumoknak? Jogellenesen fogalmazott meg a Kúria a…
Régóta visszatérő téma, nem is csak jogászkörökben, hanem a szélesebb közbeszédben is, hogy az intézkedő rendőrök fényképe milyen formában jelenhet meg a médiában. Ezzel kapcsolatban bizonyára sokan emlékeznek még a nagy sajtónyilvánosságot kapott 28/2014. (IX. 29.) AB…
Ahogyan az Alkotmánybíróság egyik első – a témával kapcsolatos – határozatában fogalmaz, „a büntetőjog a büntetőhatalom gyakorlásának törvényes alapja és egyúttal az egyéni jogok védelmének szabadságlevele is.” Ebből a meghatározásból máris kitűnik egy…
Az azonos neműek házasságát engedélyező írországi népszavazás és az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának döntését követően a hazai közbeszédben is a figyelem középpontjába került az azonos nemű párok házasságkötésének lehetősége. Korábbi cikkünkben…
Az alkotmányjogi panasz az alkotmánybírósági alapjogvédelem talán legfontosabb eszköze a hétköznapi ember számára, a bírósági utólagos normakontroll és az alapvető jogok biztosának utólagos normakontroll-indítványa mellett, hiszen ez a legkézzelfoghatóbb az állampolgárok…
Magyarországon sokszor homoszexuálisnak titulálják a transzszexuális embert. Furcsán néznek rá. Esetenként megalázzák. Hátrányosan megkülönböztetik. Teszik mindezt azért, mert eltér a megszokottól, „kilóg a sorból”. Mindez leginkább a társadalom e téren való…
Beszélgetés Lenkovics Barnabással, az Alkotmánybíróság elnökével a rendszerváltás abszurditásáról, a mai jogfejlődés legnagyobb problémájáról, a legfiatalabb generáció esélyeiről, és arról, hogy milyen tanácsot adna egy mai joghallgatónak. Interjúnk első részét itt…
Beszélgetés Lenkovics Barnabással, az Alkotmánybíróság elnökével a jogi oktatás helyzetéről, az ellenzéki kritikákról, a devizahitelről, és arról, hogy vállalná-e a folytatást elnöki mandátuma lejárta után.
Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke
Elnök…
Az Alkotmánybíróság hétfőn kihirdetett előzetes normakontrollja az alkotmányos környezetvédelem legjelentősebb döntése a Sólyom László vezette testület több mint húsz éve meghozott 28/1994. (V. 20.) természetvédelmi alaphatározata óta. A testület a köztársasági elnök…
Sok minden formálta az Alkotmánybíróság tevékenységét fennállásának 25 éve alatt. Holló Andrással, az egykori főtitkárral, bíróval és a testület elnökével, nem régiben megjelent könyvéről beszélgettünk, amelyben a jelenből ítéli meg a múlt eseményeit, jelenlegi és…