Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) október 21-én elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) 8. cikkének, azaz a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog megsértése okán, mivel a kérelmezőnek előzetes fogvatartása során nem engedélyezte mostohaanyja temetésén történő részvételét.

A strasbourgi bíróság szerint a véleménynyilvánítás szabadsága fontosabb lehet, mint egy munkaszerződésbe foglalt titoktartási kötelezettség. A bíróság szerint Matúz Gábor, a Magyar Televízió egykori szerkesztője jogszerűen hozhatott nyilvánosságra belső leveleket, amikkel azt akarta bizonyítani, hogy a tévénél cenzúrázták a műsorát. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a közérdek itt nagyobb súllyal esett latba, mint a tévének a titoktartáshoz fűződő érdeke.

Az elmúlt hetek történései brutális kegyetlenséggel mutattak rá: a hallgatói önkormányzatok intézményi válság jeleit mutatják, az újabb és újabb botrányok pedig egyértelművé teszik, hogy mélyreható változásokra van szükség. Ahogy az alapproblémát nem lehet megérteni a magyar társadalom évtizedes gondjainak ismerete nélkül, úgy a kérdés megoldása is túlmutat önmagán: ha a rendszerváltást követően felnőtt generáció is csak egy korrupt, igazságtalan és antidemokratikus képviseleti rendszert tud működtetni, akkor ne legyen túl sok illúziónk a következő évtizedeink közéletével kapcsolatban. A helyzet azonban nem reménytelen, a megoldást a hallgatói önkormányzatok radikális átalakítása jelenti, méghozzá Willy Brandt híres jelszava mentén: Mehr Demokratie wagen! Merjünk több demokráciát!

Madocsai Kinga Blanka írása az Ügyvédvilág.hu-n Richard Susskind Az ügyvédség vége? című könyvéről.

,,Nem gondolom, hogy a jogászoknak magától értetődően joguk van arra, hogy profitáljanak a jogból. A jog célja nem az, hogy megélhetést biztosítson a jogászoknak, ahogy a betegek sem azért léteznek, hogy az orvosoknak legyen munkájuk.” – írja Susskind könyvének bevezetőjében. Az amerikai előadó, író és független tanácsadó szerint egy társadalomban a jog melléktermékei lehetnek sikeres jogi vállalkozások, de a jog mint alrendszer célja nem ezeknek léte. Ahogy más iparágaknak és szektoroknak is alkalmazkodniuk kell a tágabb környezet változásaihoz, ezt a jogászoknak is meg kell tenniük, ha szükséges. A könyvet a szerző felhívásnak szánta a jog társadalmi alrendszerének fejlesztésére és szerepének növelésére, de semmiképpen sem oly módon, hogy bizonyos típusú munkákat elméleti védőbástyák telepítésével kizárólag a jogászságnak tart fent. Vallomása szerint amikor a lehetséges változásokat veszi számba a jog világában, ezzel nem akar buzdítani valamiféle kartell alakítására, amely e terület szakembereit óvná. Inkább arra ösztönzi a jogászokat, szakmai szervezeteiket, a szabályok alkotóit és az ügyfeleket, hogy gondolkodjanak kreatívabban, fantáziadúsabban és nagyobb vállalkozó szellemmel arról, hogy a jogászok milyen módon tudnának hozzájárulni gyorsan változó gazdaságunkhoz és társadalmunkhoz.[1]

Hová lettek a jogászok? Miért nem a jogi egyetemek által (még mindig) tanított kifinomult jogi munkának szentelik magukat?  - provokál tovább Susskind. - A második gondolatom az volt – írja-, hogy a jogászok azért tagadják önnön jogászlétüket, mert felismerték, hogy változtatniuk kell: szükséges bővíteniük a tevékenységüket a piaci változások miatt. Persze egy sor más választ is lehet adni arra, hogy a jogászok miért negligálják saját szakmájukat. Az egyik ilyen reakció lehet, hogy – nyersen szólva – jogásznak lenni nem a legmenőbb szakma, és nem jár akkora presztízzsel, mint régen. Talán még egyfajta bélyeg is van a jogászokon, ezért van annyi ügyvéd -vicc angolszász területeken. Így aztán a jogi szakemberek talán jobban járnak, ha legalább részben egy másik szakma képviselőinek tartják magukat… Ám ezt az érvelést ebben a formában nem fogadhatom el – vallja Susskind. - Lehet, hogy azok, akik nincsenek tisztában a körülményekkel, lenézik a jogászokat, de az élet legtöbb területén még mindig nagy tiszteletnek örvendenek.

A jogászi munka demisztifikálása

A szerző nem tud olyan helyzetet elképzelni, ahol mondjuk projektmenedzsernek lenni menőbb, vagy nagyobb presztízzsel jár, mint jogásznak lenni. Ugyanakkor ha lehetségessé válik a jogi munka sztenderdizálása, illetve számítógépesítése, a konvencionális jogász hagyományos, egyedi, mérték utáni szolgáltatása iránti igény véleménye szerint jelentősen kisebb lesz. Ha a jogi praxist demisztifikáljuk, sok jogi feladatot fogunk tudni kisebb részekre felosztani, melyeket máshogyan is el lehet majd végezni, például kiszervezéssel, off-shoringgal és távmunkával. Mindez elmélete szerint ,,jogi hibridek” kialakulásához fog vezetni, multidiszciplináris hátterű emberekhez, akik jogi végzettség mellett két-három másik szakma területén is gyakorlati és elméleti ismeretekkel rendelkeznek.[2]

Vajon a gépek pótolhatják a jogászokat?

Automatizált okiratszerkesztés

Az automatizált okiratszerkesztő rendszerek, amelyeket okirat-generáló rendszerekként is ismerünk, a nevüknek megfelelően működnek. A felhasználó egy specifikus okiratot szeretne, például egy bérleti szerződést vagy egy munkaszerződést. Megválaszol egy sor kapcsolódó kérdést, és – akárcsak a mesében - kipottyan a rendszerből egy viszonylag jól szerkesztett és testre szabott ,,első fogalmazvány”. Sok munkát fektettek korábban olyan rendszerekbe, amelyek végrendeleteket tudtak előállítani. A felhasználóknak válaszolniuk kellett a pénzügyi helyzetükről szóló kérdésekre, illetve a végrendelkezéssel kapcsolatos elképzeléseikről. Válaszaik nyomán különböző szövegdarabok jelentek meg, amelyekből a végén összeállt egy használható szöveg. Nem olyan jó, amilyet egy hozzáértő jogász állítana össze, de sokkal jobb, mint egy olyan okirat, amelyet egy átlagos laikus dobna össze segítség nélkül.

Ezeknek a rendszereknek a belsejében okiratminták, illetve mintarészletek tárolódnak, amelyeket korábban jogi szakértők fogalmaztak meg. A minták és fix szövegrészletek mellett megtaláljuk praktikusan a pontos szabályokat, hogy az egyes részeket mikor kell felhasználni. A szabályok úgy néznek ki, mint egy nagy ,,döntési fa”. A felhasználó inputjától függően a rendszer automatikusan generálja az okiratot, amely a rendszer azon tudásán alapszik, hogy milyen szabályok szerint kell az egyes szövegdarabokat használni.

- Az automatikus okiratszerkesztés lehetőségeit a nem jogászok gyakrabban elismerik, mint a jogászok. Amikor tekintélyes üzletemberekkel beszélgetek – írja Susskind -, és magyarázom a munkámat, gyakran szoktam az okiratszerkesztést felhozni. Jellemző módon egyáltalán nincsenek meglepve. Rendszerint ráébrednek, hogy a jogászok fő outputja végülis valamilyen dokumentáció. Természetesnek találják, hogy a jogi szakma igyekszik módszereket találni arra, hogy egyszerűsítse, javítsa, és ahol lehetséges, teljesen automatizálja azt, amelyet ők egyfajta gyártási folyamatnak látnak. Ez egy természetes hatékonyságjavító intézkedés a kívülálló számára.[3] A jogi tudás magának a számítógépes programnak lehet a része.[4]

Hiperreguláció és beágyazott jogi tudás

Tradicionálisan a társadalmi- és munkakapcsolatainkban hajlamosak vagyunk a jogra úgy tekinteni, mint kötelezettségek, tiltások és engedélyek halmazára, amely rárakódik a cselekedeteinkre. Amikor valamilyen törvényt vagy szabályt a mi esetünkben alkalmazni kell, akkor az a normális elvárásunk, hogy ez egy emberi feladat, és gyakran egy végzett jogász dolga az, hogy felismerje: valamilyen jogi szabályt alkalmazni kell, vagy és hol lehet relevanciája. A végrehajtás bizonyos aspektusaiban a jog elég passzív jelenség. Elméletben kötelez, megvéd, felhatalmaz és útmutatást nyújt, de a gyakorlatban a szabályok mennyiségét és összetettségét nézve elég kevés ember képes arra, beleértve még a jogászokat is, hogy felismerjen minden olyan körülményt, amelynek révén a jogból haszna származhat, vagy amelynek révén a jog korlátozza őt. Ez a lényege annak a problémának, Susskind ,,hiperregulációnak” hív.

A beágyazott jogi tudás, hogy a jog beépül a gépeinkbe, rendszereinkbe, eljárásainkba és munkával kapcsolatos gyakorlatainkba oly módon, hogy már nem passzív forrás marad, hanem életre kel és egybeforr az életünkkel többek között az infrastruktúrán keresztül. Ily módon a gondolatkísérleti autó ,,tudja” a szabályokat, és automatikusan előírja, illetve kikényszeríti őket anélkül, hogy a vezető, az utasa, vagy a szomszéd bárban ülő kártyajátékos jártas lenne bennük. Erre a jelenségre a jog világában a legkézenfekvőbb példa az automatikus okiratszerkesztés.[5]

Az ügyvéd és ügyfele közötti aszimmetria: érdekellentét az ügyvédek és ügyfeleik között

Susskind szerint ritkán ismerik el nyíltan, hogy van egy alapvető aszimmetria az ügyvédi irodák és az ügyfeleik üzleti érdekei között. A dolgok normális menete során, amikor egy ügyfél – legyen ez magánszemély vagy egy nagy szervezet – megbíz egy jogászt, általában azt reméli, hogy bevonása ellenére a díjak a lehető legalacsonyabban tarthatóak. Bár a jogi szakember közreműködése nem mindig az ördögtől való vagy zsákbamacska, azt azért ki lehet jelenteni, hogy a legtöbb ügyfél inkább elkerülné vagy a minimálisra szorítaná az ügyvédi költségeket, legyen szó jogvitáról, tranzakciókban való közreműködésről, vagy más általános vagy konkrét tanácsadói munkáról. Azok, akik a pénzeszsákokat őrzik – legyen szó hatalmas cégek költségvetéséről vagy heti keresetekről a konyhaszekrényben-, nem szeretnének az indokoltnál többet költeni jogi szolgáltatásokra. Itt fellelhető egy alapvető feszültség. Az ügyfelek általában azt remélik, hogy az ő jogi problémájuk rutin feladat, amelyet gyorsan és fájdalommentesen el lehet rendezni, míg az ügyvédi irodák olyan fejlemények után sóvárognak, amelyek elfoglalják őket egy időre. E szakemberek nem inkorrektek, amikor ilyen törekvések fogalmazódnak meg bennük, egyszerűen ebben a tekintetben nem különböznek az olyan szakmai tanácsadóktól, mint az építészek, az adótanácsadók, a befektetési bankárok és sok más hasonló szakma megannyi képviselője. ,,De egy másfajta hozzáállás és éthosz is elképzelhető. A fivérem jogi tanácsaira gondolok, amelyeket olyankor ad, amikor nekem valamilyen jogi kérdésem van.  – írja Susskind. - Ha azt mondom neki, hogy ,,azt hiszem, van egy jogi problémám”, akkor ő nem abban fog reménykedni, hogy ez egy gigantikus darázsfészek lesz, amely az irodáját hetekre ellátja majd munkával. Ehelyett azt reméli – velem csaknem teljesen megegyezően -, hogy az ügyem gyorsan és egyszerűen megoldható. Nem ír nekem hosszú levelet. Nincsenek formális találkozóink. Ehelyett általában telefonon ad nekem tömör, gyakorlatias, zsargonmentes és azonnal végrehajtható segítséget. Képzeljük el, hogy minden ügyvéd úgy szolgálja ki ügyfeleit, mintha közeli barátja vagy családtagja lenne! Nagyon kevés tesz így, a legtöbbjük egyáltalán nem.”

Az elmúlt húsz évben vezető jogtanácsosokkal és más céges jogászokkal kapcsolatban szerzett tapasztalataira alapozva Susskind arra jutott, hogy az ideális ügyvédi iroda az, amely nem csak szakmai kiválóságát mutatja és használja, de törekszik arra, hogy szelleme összhangban legyen az ügyfelei üzleti érdekeivel is. Az az iroda, amely annak az ügyvédnek a szellemét követi, aki úgy jár el, mintha a barátjának vagy családtagjának adna tanácsot, és ügyfelével együtt szeretné az ügyfél jogi bonyodalmait és költségeit a minimumon tartani, olyan hatalmas és példátlan bizalmat fog kivívni magának, amely igazán megérdemli a sokszor rosszul alkalmazott, megtisztelő ,,trusted advisor” jelzőt. Míg első látásra úgy tűnhet, hogy ez üzleti szempontból naiv és az irodára nézve káros magatartás, mégis közép- és hosszú távon az a szakmailag jó iroda kapja majd a bonyolult és szakmailag kimagasló munkákat, amely előfordul olykor minden olyan üzleti vállalkozás esetében, amely osztja saját ügyfelei azon törekvését, hogy a lehető legalacsonyabb szinten tartsa a bevont jogászok számát és ezek költségeit.[6] Susskind legendás példája erre, hogy a világ egyik vezető elektromos szerszámokat gyártó cége elvitte új vezetőit egy bevezető kurzusra, amelynek nyitó foglalkozásán megkérték őket, hogy gondolkozzanak el egy képen, amely egy csillogó fúrógépet ábrázolt. ,,Ez az, amit a cég árul?”- kérdezték tőlük. A vezetők némi hezitálás után nekibátorodva mondták együtt, hogy igen - ez az, amit új munkaadójuk árul. Teljesen egyértelműnek tűnt. A tréner pedig erre nagy csinnadrattával bemutatott egy másik képet, amelyen egy falba fúrt lyuk volt látható. ,,Tévednek. Ez az, amit valójában árulunk…”- mondta alig leplezett élvezettel. ,,Vevőink közül nagyon kevesen lelkesednek az elektromos szerszámokért az otthonukban. Lyukakat akarnak. És a mi munkánk, mint frissen felvett főnököknek, hogy egyre versenyképesebb, hatékonyabb és fantáziadúsabb módon adjuk oda vevőinknek azt, amire szükségük van, azaz lyukakat a falba.” Amióta 1996-ban Susskind megírta ezt a történetet a Future of Law-ban, számtalan alkalommal mondta már el szemináriumokon és konferenciákon, és minden alkalommal megkérdezték tőle, hogy a jogi szolgáltatások esetén szerinte mit jelent valójában a lyuk a falban?... Azt mondhatnánk, hogy a motoros fúró a jogi világban a tradicionális, egyedileg nyújtott, konzultatív tanácsadó szolgáltatás, amelyet gyakran óradíjas alapon nyújtanak. De vajon ez tényleg az, amit az ügyvédi irodák ügyfelei akarnak? Ez az, amire szenvedélyesen vágynak? Suskind szerint ez az elképzelés nem más, mint a cél és az eszköz összekeverése.[7] A szerző érvelésének továbbvitelével álláspontom szerint a jogászi szakma legcsillogóbb, legfantáziadúsabb fúrói az interdiszciplináris tudással rendelkező jogászok, akik mindannyian inkább a jogásznál jobb szóval jogvédőknek vagy jogi segítőknek tartják magukat, amely megnevezés jobban kifejezi és fedi valódi, belső hivatásukat. Ugyanakkor bár az ilyen szakemberek személyisége csodálatos, az ügyfelek mégsem igazán rájuk vágynak, hanem a lyukakra a falban - amely nem más, mint a várva várt eredmény: a jogviták megoldása vagy még inkább elkerülése, megelőzése.

A viták megoldása és elkerülése: a cél és eszköz konfliktusa

Susskind könyvében egy érdekes történetet mesél el. ,,2008 januárjának reggelén, ahogy ültem a laptopom mögött és ezt a könyvet írtam, kaptam egy kéretlen telefonhívást egy férfitől, aki egy kártérítési igényeket peresítő cégnél dolgozott. Az iránt érdeklődött, hogy nem voltam-e a közelmúltban érintett balesetben. Megálltam egy pillanatra, mielőtt válaszoltam neki és a beállt csendben határozottan hallottam a nyálcsorgást, amelyet az a lehetőség váltott ki, hogy hamarosan hallhat egy baljós eseményről a közelmúltban, amelyben súlyosan megsérültem. Pontosan tudtam, hogy miért keres, de mégis megkérdeztem. Elmagyarázta, hogy a cége tudna a számomra kártérítést biztosítani. Könyörtelenül elmondtam neki, hogy nem szenvedtem semmilyen komoly sérülést a közelmúltban. Mégis megzavart ez a telefon.” – írja. A szerző egyfelől tényleg azt gondolja, hogy a sok újsütetű kártérítési társaság jelentős társadalmi funkciót tölt be. Ha egy állampolgárt súlyos kár ért, de tétovázik, hogy megkeressen-e egy hagyományos ügyvédi irodát vagy bocsátkozzon-e jogi eljárásba, ezek a szervezetek tényleg lehetőséget kínálnak arra, hogy olyasmiért is kapjanak a károsultak kompenzációt, amiért korábban nem volt lehetséges. Ez a jóindulatú értelmezés természetesen inkább a fogyasztó motivációira koncentrál, és nem a szolgáltatóéra. ,,Ugyanakkor a másik oldalról egy kicsit cinikusabb értelmezéssel lehet azt mondani, hogy ezek a társaságok arra ösztönzik az embereket, hogy olyan igényeket eszeljenek ki, amelyeket nem is előzött meg igazi kár vagy tényleges kellemetlenség. És ettől nincs túl messze egy olyan társadalom, amelyben a jogi tények egyfajta jövedelemforrásként működnek, és nem a károk megtérítését szolgálják. Osztom azoknak az aggodalmát, akik szerint a kártérítési igényeket peresítő cégek munka- és marketingmódszerei egy pereskedésre sokkal inkább hajlamos társadalmat alakíthatnak ki az Egyesült Királyságban. Gyorsan hozzáteszem, ez az aggodalom azokra a jogászokra is jellemző, akik más kárából akarnak hasznot húzni, ahogy szintén kiterjed a kissé kifinomultabb sikerdíjas kikötésekre, és a perek külső finanszírozására is.”

Richard Susskind üdvözli a jogvita rendezéséhez való szabadabb hozzáférést, de elítéli azokat a jogászokat és állampolgárokat egyaránt, akik kijátsszák a rendszert. Elég nyomasztó példának találja példának okáért, hogy egyébiránt jogkövető állampolgárok csűrik-csavarják az igazságot balesetekben, vagy eltúlozzák a kárukat, mikor kártérítést vagy járadékot igényelnek. Ezt ugyanolyan becstelennek tartja, mint azoknak a sokszor csalárd igényeit, akik önkormányzatokat perelnek be azt állítva, hogy sérülést szenvedtek, mikor megbotlottak a hepehupás úton vagy járdán. ,,Olyan szervezeteket és állampolgárokat szeretnék, akik képesek érvényre juttatni a jogaikat, de tenni fogok egy olyan kultúra ellen, amely kártérítés-központú, szélsőségesen ellenségeskedő, harcos, pereskedő és igényhajhász.”- írja könyvében.[8]

Lehetséges reformok és változtatások a jogászság megújulásához

1998-ban a ,,dotkom-időszakot” a lelkesültség jellemezte. Akiket nagyon foglalkoztatott az internet hatása a jogrendszerre, felállítottak egy ún. Polgári Eljárásjogi Informatikai Stratégiai Fejlesztési Csoportot (Civil Justice IT Strategy Development Group), amelynek Susskind aktív tagja volt. A programban tizenhat pontban néhány alapfeltevést kérdőjeleztek meg a polgári eljárással kapcsolatosan. Például megkérdőjelezték, hogy a polgári eljárásokat muszáj-e egy létező fizikai helyen tartani, vagy például hogy a feleknek feltétlenül meg kell-e jelenniük személyesen, hogy a vitákat a legjobban ellenfelekként fellépő résztvevőkkel lehet-e dönteni; hogy az érvek szóbeli ismertetése valóban központi eleme-e az igazságszolgáltatásnak, hogy a jogi szakma jó szerveződési módja-e a jelenlegi kétrétű rendszer, és végül hogy a polgári eljárásjogi rendszer a jogviták megoldásában vagy elkerülésében ténylegesen érdekelt-e? Ezek voltak azok a témák, amelyekkel kapcsolatban Susskind és a csoport tagjai úgy érezték, hogy mint problémafelvetések a korábbi reformkísérletek során is már ott keringtek a levegőben. Továbbá azt is látták, hogy az internet lehetőséget ad arra, hogy újragondoljuk a polgári igazságszolgáltatás mikéntjét, és hogy e vizsgálódás során semmilyen intézményt vagy gyakorlatot nem szabad késznek venni.[9]

Az alábbiakban Susskind kutatásai nyomán sorra veszem a jogi szolgáltatásokat a szerző szerint aktuálisan érintő reformok egyes lehetséges módjainak lényegét szigorúan tömör leírásban.

A jogvita-rendezési folyamat szétbontása

A vita megoldására irányuló tevékenység részcselekvések halmazára bontható szét. Például a jogvita megoldásának egyik alkotóeleme a jogi forráskutatás. A jogi rendelkezések felkutatása és elemzése általában a fiatal, tapasztalatlanabb jogászok feladata, akiknek a munkája a legjobb szándék mellett sem mindig szakértői jellegű. Ugyanakkor elég sok időt fel tud emészteni, hiszen a szóban forgó kezdők nem teljesen ismerik az adott területet.[10] A jogvita-rendezési folyamatot célszerű minden egyes lényeges részcselekvésre szétbontani, és a technikai vívmányok igénybe vételével manufaktúra-szerűen azokkal elvégeztetni, akik a leginkább alkalmasak rá.

A pertámogató rendszerektől az elektronikus leltárig

Három technikai újítás jelezte a pertámogatás újragondolását az elmúlt húsz évben. Az első megközelítés az ügyhez köthető iratokról elektronikus indexeket hozott létre. Ez képes az okiratokat szortírozni például dátum vagy a szerződő neve szerint. Egy második és ezt kiegészítő megközelítés az okirat-feldolgozás technológiáját újította meg. A harmadik technika a szövegkinyerő rendszerek építése volt, amely nem az indexeket, hanem az okiratgyűjteményben található iratok szövegeit tárolta.[11]

Ügykezelés és elektronikus iktatás

A jelenlegi felállásban a bíróságokon jelentős irodai személyzetet foglalkoztatnak a nagy okiratkezelési kapacitás fenntartására és működtetésére, amely részben ugyan számítógépesített, de igen jelentős mértékben papír alapú is. Más iparágak és országok igazságszolgáltatási rendszereinek tapasztalatai azt sugallják, hogy jobb rendszerek szisztematikus és széles körű bevezetése hatékonyságjavulást és költségcsökkentést eredményezne.[12]

Tárgyalótermi technológia és a bírák

Sok tárgyalóterem  ma is ugyanúgy néz ki, mint a huszadik század közepén, amikor a modern számítógépeket feltalálták és először használták. Arra lehetne következtetni, hogy az igazságszolgáltatás egy annyira fokozottan emberi erőforrást igénylő tevékenység, amelyre az IT-nak kevés hatása lehet. Pedig a technológiával kapcsolatos tapasztalatok napjainkban világosan mutatják, hogy mi minden az, ami ma lehetséges és mi mindent lehet világos politikai akarat mellett néhány éven belül bevezetni. Ilyenek a számítógéppel támogatott szövegrögzítés (Computer Assisted Transcrypt – CAT), az okirat-megjelenítő rendszerek és a bizonyítékok elektronikus bemutatása (Electronic Presentation of Evidence – EPE), a videókonferencián keresztül történő részvétel a bírósági eljárásokban, a számítógépek, laptopok tárgyalótermen belüli használata, az on-line jogvita rendezés (On-line Dispute Resolution – ODR).[13]

On-line jogvitarendezés

Az ODR-nek már csak említése is potenciálisan bomlasztó a tradicionális jogi szolgáltatásokban gondolkodó jogászok, bírák, arbitrátorok és mediátorok számára. Ha az ügyfelek maguk rendezik el a kellemetlenségeiket on-line módon, ez olyan időt és pénzt jelent, amelyet nem jogászokra költenek. Ha ebbe az irányba nem mozdulnak el a szakemberek és a potenciális ügyfelek nézeteltéréseiket független emberi döntéshozók bevonása nélkül intézik el, az igen komolyan befolyásolja azok anyagi helyzetét, akik abból élnek, hogy a harcoló felek között állva döntik el a vitákat. Ugyanakkor ha a bírák, az arbitrátorok és a mediátorok a feladatukat otthon, a nappaliból fogják végezni, az nagyon messze lesz attól a hagyományos pereskedéstől vagy alternatív jogvitarendezési folyamattól, melyre legtöbbjüket kiképezték – jósolja Susskind. Emellett biztos benne, hogy a net-generáció sokszor fogja a közeljövőben előnyben részesíteni az ODR-t a konvencionális vitarendezési módszerekkel szemben.[14]

Vitaelkerülés

A jogászság morális és technikai megújulásának kulcsfontosságú megállapítása, hogy amit az ügyfelek valójában szeretnének a jogászoktól, hogy segítsenek nekik elkerülni a jogi problémákat, nehézségeket és vitákat. A szerző hasonlata szerint az ügyfelek inkább szeretnének egy korlátot a szikla tetején, mint egy mentőállomást az aljában.[15] Aki erre nem ébred rá, az elmarad szakma szükségszerű és emberségesebb irányvételétől, lemarad morális fejlődéséről.

A joghoz való hozzáférés újbóli meghatározása

Susskind szerint az ,,igazságosabb jogi rendszer” eléréséhez nem elegendő csak a vitarendezés struktúráját javítani. Ha kizárólag vagy nagyrészt a jogvitákra koncentrálunk akkor, amikor a jogot akarjuk jobbá tenni, akkor szem elől tévesztünk sok olyan dolgot, amely a jogrendszertől elvárható lenne. Átfogóbb értelmezésre van szükség: a jogban, ahogy a gyógyászatban is, a megelőzés jobb, mint a gyógyítás. És ha ez így van, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés inkább szól a viták elkerüléséről, semmint a vita eldöntéséről. ,,Várom azt a napot, amikor majd a jogi egészséget fogjuk propagálni, kissé hasonlóan a közösségi egészségügyi programokhoz.” – írja Susskind.[16]

Az joghoz való hozzáférés és egy igazságosabb jogérzetű társadalom építőkövei  

1. A felkészített állampolgár

Maguknak az állampolgároknak kell tájékozottabbnak lenniük, hogy egyrészt néhány ügyet saját maguk is megoldhassanak, illetve hatékonyabban tudjanak együttműködni azokkal, akik tanácsot adnak nekik, ha mégis segítségre van szükségük. A gyakorlatban nagyon bonyolult társadalmi kihívás itt az, hogy azoknak, akiknek nincsenek erőforrásaik a jogászi munka hagyományos módon történő igénybevételére, alternatív és kiegészítő jogi segítségnyújtási módszereket biztosítsunk. Vegyíteni kell az új típusú ügyvédi irodák munkáját a civil szféra és az alternatív szolgáltatók tevékenységével.

Az állampolgárok felkészítésére két alapvető technika áll rendelkezésre: az első a ,,jogi felkészültség növelése” (például jogi közoktatás, stb.), a második pedig az informatika alkalmazása különböző formákban.[17]

2. Korszerű ügyvédi irodák

A második építőkocka egy modernizált jogászi szakma, amelyben az ügyvédi irodák többféle munkaszervezési módszert és modern technológiát alkalmaznak. Felvállalják a ,,jogi közjóért élő javak” előállítását, és olyan pro bono szolgáltatásokat végeznek, amelyek intelligensen összekapcsolódnak másfajta alternatív jogi tanácsadói szolgáltatásokkal.[18]

3. Egészséges civil szféra

A harmadik az egészséges civil szféra. Számos állampolgár a jogi szolgáltatás igénybevevői közül csak egy kedves és szimpatikus embert szeretne, aki meghallgatja, éppen csak megfűszerezve egy kis jogi szaktudással. Susskind szerint az egyik legkomolyabb kihívás a jogrendszer ezen pontján a koordináció lesz: nem egyszerűen a sok különböző civilszférabeli szervezet között, amelyek jogi segítségnyújtással foglalkoznak akár személyesen vagy on-line, hanem abban az értelemben is, hogy ez a szektor szervesen részévé válhasson annak a társadalmi alrendszernek, amely növeli az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést.[19]

4. Vállalkozó szellemű alternatív szolgáltatók

Negyedszer a keverékhez szükséges a képzeletanyag, vállalkozó szellemű és a piacra koncentráló alternatív jogi szolgáltatók új csapata, akik újszerű módszereket visznek az államilag finanszírozott szolgáltatásokba, állandó készültségben tartják az ügyvédi irodákat, végül pedig olyan módszerekkel szolgáltatnak, amelyek a fogyasztók számára kényelmesek.[20]

5. Hozzáférhető jogi információs rendszerek

Mindenkit támogatni kell a jelenlegi technika által lehetővé vált összes lehetséges módon, aki a joghoz hozzá akar férni. A jogszabályoknak és az esetjognak könnyen megközelíthető és főleg jól emészthető formában kell elérhetőnek lennie a felhasználók számára ingyenes jogi információs rendszereken keresztül.[21]

6. Felvilágosult közinformációs politika

Végül léteznie kell egy sor felvilágosult kormányzati szabálynak, amely a közszféra információihoz történő hozzáférést előírja.[22]

A jogász szakma megújulásának lehetséges következményei

Milyen következményei vannak a ,,jogi iparágra” a fenti előrejelzéseknek? Az első a jogi vállalkozások szerkezetére és méretére vonatkozik, a második az innovációra, a harmadik pedig arra az embertípusra, amely jogász lesz a jövőben.

Ami a jogi vállalkozások szerkezetét illeti, a legtöbb ügyvédi iroda hagyományos modellje piramisszerű volt résztulajdonos partnerekkel a tetején, akik beosztott jogászokat alkalmaztak és dolgoztattak. Susskind szerint vannak a munkák megszervezésének más alternatív módjai is, nem csak a munkák ügyvédjelölttel való elvégeztetése, így például a kiszervezés vagy a fokozott számítógépesítés.

Kutatások mutatják, hogy a jogászok számára nem könnyű az innováció, különösen szolgáltatásaik nyújtásának mikéntjében. Ellenállni vagy felkészülni, úttörőnek lenni. Választani kell. A szerző mindemellett egy olyan forradalmat képzel el, amelyet ,,szakaszos forradalomnak” szeret hívni. Szerinte a jogászok és ügyfeleik együttműködésüket nagyobb lépésekben, de nem egy hatalmas ugrással fogják megváltoztatni. A jövő jogászainak sokkal hatékonyabb és üzletiesebb szemléletmódúnak kell lenniük a munkamódszereik területén, illetve az ügyfelekkel való kommunikáció esetében is. A ki nem szolgált látens igényeket tömegáruként működő, de szakmailag korrekt tartalmú on-line szolgáltatásokkal lehet lefedni, és ily módon akár üzletet is lehet csinálni. Susskind a jelenlegiektől teljesen eltérő típusú és hozzáállású emberek megjelenését prognosztizálja a jogi szakmában. Kevés kétsége van afelől, hogy a teljes jogi szakmán belül egyaránt vannak jó szándékú őrzők, és féltékeny őrök. Határozott állásfoglalása szerint ha az informatikai alapú szolgáltatások vagy a munkaszervezés más módszerei gyorsabb, jobb és szélesebb körben hozzáférhető vagy olcsóbb szolgáltatásokat eredményeznek a maiaknál, akkor azokat hosszú távú üzleti és társadalmi szempontokat egyaránt mérlegelve érdemes támogatni akkor is, ha hatásuk pénzügyileg előnytelen lesz néhány jogász számára.[23]

Egy egészséges civil szféra megteremtése

Susskind alapvető fontosságot tulajdonít az egészségesen működő és emberséges jövő társadalom jogrendszerében a civil szféra szerepének. Szerinte a civil szféra szervezetei a modern jogrendszer egyre fontosabb és fontosabb részét képezik. A civil szféra, vagy harmadik szektor szervezetei abban csak az értelemben harmadikok, hogy sem a közszférához, sem pedig a magánszférához nem tartoznak. Ezzel a kifejezéssel jótékonysági egyesüléseket, önkéntes szervezeteket, közösségi testületeket, társadalmi szervezeteket jelölnek angolszász területeken (www.justice.gov.uk). Ezek tehát általában nem kormányzati nonprofit szervezetek. Az Egyesült Királyság kormányzata szerint ,,1997 óta a civil szféra sokat nőtt számban és hatásában. Több szervezet van, mint bármikor ezt megelőzően. Az összbevételük is nőtt. Egyre több ember végez bennük önkéntes munkát. Egyre több ember alapít ilyen szervezeteket. A szektor fontos szerepet játszik a közösségek támogatásában, az egyenlőtlenségek elleni harcban, új lehetőségek teremtésében, valamint a közszolgáltatások kialakításában és nyújtásában.” [24] A civil szféra érdekeinek érvényesítésére a kormányzaton belül felállították a Civil Szféra Hivatalt (Office of Third Sector) a Miniszterelnökség részeként.

A szerző szakemberként attól tart, hogy igen könnyű cinikusnak lenni a civil szféra kormányzati támogatását illetően, mivel ez a sikeres szektor olyan feladatokat lát el és olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyeket a kormányzatnak kellene, így felületesen szemlélve egyszer már kifizettük az adónkból. Állásfoglalása szerint nem tiszteletreméltó önkéntesek hadának kellene civil szféra és a jogi szolgáltatások közös területével foglalkoznia, hiszen ez a valóságban azt jelenti, hogy az egészet kevesek finanszírozzák a kormányzat helyett. Másfelől megállapítja, hogy az önkéntes munka és a civil szervezetek más funkciókat is betöltenek, például erősítik a társadalmi összetartozást és a közösségi tudatot, emiatt sok dolgozó szolgálja rajtuk keresztül a közjót és találja boldogítónak azt, amit csinál.

Sok civil szférához tartozó szervezet folytat olyan tevékenységet, amely komolyan javítja az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést az Egyesült Királyságban. Elég egy pillantást vetni az Advanced Services Alliance (Fejlett Szolgáltatások Szövetsége – ASA, a független tanácsadói szervezetek ernyőszervezete) honlapjára, ahol elképesztő mennyiségű nonprofit szervezetet sorolnak fel, melyek jogi tanácsadással foglalkoznak.[25] Ezek között van a Citizens Advice (Állampolgári Tanácsadó) és a Law Centres and Shelters (Jogi Központok és Menedékhelyek) is.[26] Az ASA főoldala maga is igen meggyőzően széles körűen szolgáltat ismereteket egy sor jogi kérdésről az angol és a walesi jog alapján.[27] A kormányzat kiegészíti ezeket egy on-line szolgáltatással, a Community Legal Advice-szal (Közösségi Jogi Tanácsadó), amely a Community Legal Service in England and Wales weboldala.[28] Ezt az ambíciózus és jól megtervezett oldalt ,,Just Ask” néven indították el 2000 áprilisában. A weboldalak és a civil szféra fizikai jelenlétet is biztosító tanácsadó szolgáltatásai együttesen komoly kínálatot biztosíthatnak az állampolgárok számára, mégpedig az ún. szolgáltatási folyamat mindhárom lényeges elemét illetően (felismerés, kiválasztás és szolgáltatás).

Kitekintés a civil szektor előtt álló megoldandó feladatokra

Susskind szerint kint a terepen azt hallani azoktól az emberektől, akik a civil szférában dolgoznak jogi tanácsadóként, hogy a rendszer rendkívül rosszul működik bizonyos téren. Kialakulhat egy olyan érzés az emberben, hogy a ma elérhető a tanácsadói típusú szolgáltatás nagyrészt a jogi problémák megoldására koncentrál, míg borzasztó kicsi kapacitást fordítanak a jogi problémák elkerülésére, és még kevesebbet a ,,jogi egészségnevelésre”.

A civil szféra finanszírozása emellett bonyolult politikai kérdéseket is felvet. Azt látni egyfelől, hogy a kormányzatnak nagyon óvatosnak kell lennie ezen szektor jogi részéből érkező kérdésekkel kapcsolatban, mert problémakezelés vezethet egy feneketlen zsákba is. Ám Susskind álláspontja szerint egy nagyon kicsi többletbefektetés is határozott javulást eredményezne a civil szektor teljesítményében. A kulcs megintcsak az a megállapítása, hogy ,,az egyik legkomolyabb kihívás a jogrendszer ezen pontján a koordináció lesz nem egyszerűen a között a sok különböző civilszférabeli szervezet között, amelyek jogi segítségnyújtással foglalkoznak akár személyesen és on-line, hanem abban az értelemben is, hogy ez a szektor részévé válhasson annak a többi rendszernek, amely növeli az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést.” Ha a megállapítás első részét nézzük, különösen a know-how és az on-line forrásokat,  kezelendő problémaként mindig fennáll a veszélye a dupla munkának. Ilyen duplázódás a még viszonylag jól működtetett központi weblappal rendelkező szervezeteknél is előfordul, de a szétszórt egységeknek valóban komoly problémát jelenthet. A multi-sourcingot nézve pedig újra az a kérdés, hogy hogyan szabdalják fel és osszák el a körülményeknek legmegfelelőbben a jogi munkát akként, hogy annak minden eleme a potenciálisan leghatékonyabb szolgáltatóhoz kerüljön.[29]

Jogalkalmazás modern közösségi szellemben, civil jogvédelem

A civil szférában dolgozók és a jogászok is folyamatosan fel kell, hogy tegyék azt a kérdést maguknak, hogy az általuk végzett munka megfelel-e speciális tudásuknak és tehetségüknek és nem lehetne-e technikailag másféle módon elvégezni azt. A civil szféra számára értékes technológia például az automatikus okiratszerkesztés, de azokból az eszközökből is sokat nyerhet, amelyek abból a célból jönnek létre, hogy a megfelelő jogászokat megtalálhassuk és kiválaszthassuk. Ez utóbbi például bizonyosan segíteni fogja az önkéntesek munkáját abban, hogy könnyen tudjanak találni feladatukhoz olyan jogászokat, akiknek a díjazása az összehasonlításban a legkedvezőbbnek bizonyul. E-learning rendszerekkel lehet a civil szféra dolgozóinak tudását frissen tartani, valamint biztosítani, hogy magabiztosan eligazodjanak a jogi segítségnyújtás során. Egyes megoldásokat kifejezetten nekik is lehetne fejleszteni: akár lehetővé tenni számukra, hogy olyan rendszerekhez kérjenek hozzáférési engedélyt, melyeket szabadpiaci alapon állítottak elő ügyvédi irodák vagy jogi kiadók. A személyes értesítés technikája is hasznos lehet azoknak a tanácsadóként segítőknek, akik a jog egy speciális területe iránt érdeklődnek, vagy akik szeretnének nyomon követni bizonyos jogi változásokat. A webes figyelmeztetések és az automatikus frissítések számukra nélkülözhetetlenek lesznek.

 A civil szféra számára elérhető jogi technológiák közül a legizgalmasabb a jogi tanácsadók zárt közössége lehet. Egy olyan rendszer kiépítésére van például lehetőség, amely sok szempontból a Sermo-ra, az amerikai orvosok on-line közösségére hasonlít (több, mint 50 000 orvos használja a Sermo-t). Ez a rendszer ötvözete az olyan szociális háló jellegű rendszereknek, mint a Facebook, valamint az olyan ismeretmegosztó együttműködésnek, mint a Wikipédia. Az orvosok kérdéseket tehetnek fel egymásnak, illetve meg is válaszolhatják azokat. Hatalmas orvosi tudás és tapasztalat kezdett ilyen módon felhalmozódni. Szerény összegből hasonló eszközt lehetne fejleszteni a civil szféra dolgozói számára is. Rendszeres kapcsolatban tudnának lenni egymással, meg tudnák osztani a véleményeiket és tapasztalataikat. Képesek lennének egyféle kollektív tudást kiépíteni, a legjobb gyakorlatokat felszínre hozni, tudásukat új elemekkel bővíteni, okiratmintákhoz hozzáférni, szakvéleményeket keresni. Mindenközben magabiztosabb jogi támogatást, segítséget adni mindamellett, hogy egy összetartó szakértői csapat részének érezhetik így magukat. Innen lehetne esetleg elérni olyan jogi információs rendszereket is, amelyek további ,,jogi szolgáltatási fogyasztóbarát” forrásanyagokat tartalmaznának. Ezt a rendszert meg lehetne nyitni a gyakorló jogászok számára is, akik professzionálisabbá tennék a rendszert, valamint nem utolsósorban hozzáférhetővé tehetnék magukat a tanácsadók számára, hogy azoknak speciális jogi területeken segítséget nyújthassanak.

Ennek az on-line közösségi rendszernek a kifejlesztése és üzembe helyezése nem szükségszerűen költséges, ugyanakkor a társadalmilag pozitív hatása más, korábban említett technológiákkal együtt hatalmas lehet. Ez az a pont, a jogi technológia, ahol a kormányzati beruházás a civil szférába hasznosan becsatornázható lehetne.[30]

Összegzés

,,Fájdalmasan tudatában vagyok tökéletlenségeimnek, s ebben a megismerésben rejlik minden erőm.”- mondta Mahatma Ghandi. A jogi szolgáltatások természetét újragondolva, Az ügyvédség vége? szerzője által megfogalmazottak nyomán az biztosíthatná a jogászi szakma megújulását, technikai és erkölcsi túlélését, sőt megerősödését a globális világ kihívásaival szembenézve, ha a jogászok felismernék azt a végtelenül alapvető hozzáállásbeli különbséget, amely elválasztja a ,,hagyományos jogászi tevékenységet” a ,,jogvédelmi” vagy ,,jogi segítségnyújtói” tevékenységtől. Ennek a különbségnek a morális lényegét Susskind nyomán úgy fogalmazhatjuk meg talán legjobban, hogy úgy érdemes igazán jogi tanácsot és segítséget adni, mintha csak fivérünknek vagy nővérünknek adnánk. Ha ezzel a szemléletváltással párosul a jogászság megújulása a jövőben, a technikai vívmányok felé való nyitás és ezek széles körű alkalmazása csak annak a sokkal hatalmasabb társadalmi és morális vívmánynak lenne első lépcsője és eszköze, hogy minden jogász őszintén a közjó és a társadalom segítő mérnökének vallhassa magát.

[1] Richard Susskind: Az ügyvédség vége? A jogi szolgáltatások természetének átgondolásáról Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft. Budapest, 2012 1-2.o.

[2] Richard Susskind 2012 4-5.o.

[3] Richard Susskind 2012 88-89.o.

[4] Richard Susskind 2012 125.o.

[5] Richard Susskind 2012 125-126.o.

[6] Richard Susskind 2012 130-131.o.

[7] Richard Susskind 2012 139-141.o.

[8] Richard Susskind 2012 161-162.o.

[9] Richard Susskind 2012 167.o.

[10] Richard Susskind 2012 168-171.o.

[11] Richard Susskind 2012 171-178.o.

[12] Richard Susskind 2012 179-188.o.

[13] Richard Susskind 2012 188-195.o.

[14] Richard Susskind 2012 195-201.o.

[15] Richard Susskind 2012 201-205.o.

[16] Richard Susskind 2012 206-210.o.

[17] Richard Susskind 2012 213-220.o.

[18] Richard Susskind 2012 220-224.o.

[19] Richard Susskind 2012 224-227.o.

[20] Richard Susskind 2012 227-229.o.

[21] Richard Susskind 2012 229-238.o.

[22] Richard Susskind 2012 238-243.o.

[23] Richard Susskind 2012 243-259.o.

[24] ,,Third Sector Strategy for Communities and Local Government”, vitaanyag (Depart for Communities and Local Government, London, 2007. június, 2007) www.communities.gov.uk

[25] www.assauk.org.uk

[26] www.citizensadvice.org.uk, valamint www.shelter.co.uk

[27] www.advicenow.org.uk, valamint www.plenet.org.uk

[28] www.clsdirekt.com

[29] Richard Susskind 2012 224-227.o.

[30] Richard Susskind 2012 224-227.o.

Képek forrása:

http://www.journalonline.co.uk/userfiles/image/Sept-13/Richard-Susskind-28.jpg

http://graphics8.nytimes.com/images/2010/10/21/business/businessspecial3/LAW/LAW-articleLarge.jpg

http://ecx.images-amazon.com/images/I/51MUbBFjekL._SY344_BO1,204,203,200_.jpg

2014. szeptember 23. napján az Emberi Jogok Európai Bírósága hat Magyarországot érintő döntést hozott, melyek mindegyikében elítélte a magyar gyakorlatot. A jelen döntés-sorozat példa nélkülinek számít, tekintettel arra, hogy mindegyik ügyben hasonló tényállás miatt már elmarasztalta Magyarországot.
Az első három döntésben a Vajnai kontra Magyarország, Vajnai és Horváth kontra Magyarország és a Noé, Vajnai és Bakó kontra Magyarország az Emberi Jogok Európai Egyezménye 10. cikkének, azaz a véleménynyilvánítás szabadságának megsértése okán marasztalta el Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). Jelen ügyek előzménye és az EJEB hivatkozási alapját a 2008-as Vajnai ügy szolgáltatta.

2008-as Vajnai ügy:
2003 februárjában Vajnai Attila, a Munkáspárt akkori alelnöke, Budapesten a rendszerváltás során eltávolított Marx és Engels szobornál tartott beszédet, amely során 5 cm széles ötágú vörös csillagot viselt. A jelen lévő rendőr felszólítására a csillagot zakójáról eltávolította, azonban a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt eljárás indult ellene, amely során egy év felfüggesztett börtönre ítélték. A fellebbezést követően a Fővárosi Bíróság (Fővárosi törvényszék) előzetes döntéshozatal végett az Európai Unió Bíróságához fordult, tekintettel arra, hogy számos tiltott jelkép más uniós országban nem tartozik tiltás hatálya alá. Az Európai Unió Bírósága azonban arról tájékoztatta a magyar bíróságot, hogy jelen ügy eldöntése nem tartozik hatáskörébe.
Vajnai ezután fordult az EJEB-hez, amely a kérelmet befogadta. A döntésében megállapította, hogy bár a kiszabott szankció a magyar jog által előírt volt, azonban a szólásszabadság és különösen a politikai véleménynyilvánítás alapvető fontosságú a demokratikus társadalmi berendezkedés működése szempontjából. Továbbá kifejtette, hogy a vörös csillag több jelentéssel bír, és több országban még ma is a Munkáspárt jelképe (Lettország, Szlovákia). Ezen érvek alapján elmarasztalta Magyarországot, elutasítva azonban a kérelmező nem vagyoni kártérítés iránti 10 000 eurós igényét és csupán 2 000 eurós jogi költséget ítélt meg.

Jelen döntések:
Az első esetben a kérelmet Vajnai Attila nyújtotta be 2010. január 23. napján. Jelen ügyben a kérelmező 2009. május 18. napján tartott békés demonstráción vett részt, amely során, kabátján ötágú vörös csillagot viselt. A rendezvény során a jelenlévő rendőr felszólította a jelkép eltávolítására, melyet el is koboztak. A kérelmező sérelmezte a rendőri intézkedést, ezért a Fővárosi Bírósághoz (Fővárosi Törvényszékhez) fordult, amely a kérelmet elutasította az 1978. évi IV., Büntetőtörvénykönyv 269/B. szakasza alapján:
269/B. § (1) Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vörös csillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet
a) terjeszt;
b) nagy nyilvánosság előtt használ;
c) közszemlére tesz;
ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő.

Mindezek alapján a Bíróság indokoltnak tartotta a büntetőeljárási törvény 151. §-a szerinti lefoglalást, elkobzást. A fellebbezést követően a Legfelsőbb Bíróság (Kúria) a döntést 2011. június 8. napján helyben hagyta, a fent említett 2008-as döntés ellenére.
A kérelmező a 2008-as döntésre hivatkozott, amelyet a kormány vitatott. Véleménye szerint a két ügy különböző, mivel a Btk. szerint továbbra is tilos a vörös csillag viselése, és csupán eltávolításra került, egyéb intézkedésre nem került sor. A strasbourgi bíróság azonban 1 115 euró nem vagyoni kártérítést ítélt meg a kérelmezőnek, 2 000 eurós ügyvédi költség mellett.
A Vajnai és Horváth ügyben a kérelmezőket elítélték 2003 és 2005 között megvalósított bűncselekmény miatt, Vajnai esetében ez vörös csillag viselését jelentette (rendezvényen, televízióban, bíróságon, ügyészségen) míg Horváth esetében sarló és kalapács viselését jelentette nyilvános rendezvények alkalmával. Vajnait 120 ezer forintra és 45 ezer forint eljárási költség megfizetésére ítélték, míg Horváthot egy év próbaidőre felfüggesztették. Az EJEB a 2008-as Vajnai ügy alapján elmarasztalta Magyarországot és fejenként 4000 euró nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte Magyarországot, fejenként 2200 ügyvédi költség megtérítése mellett.
A Noé, Vajnai és Horváth kontra Magyarország ügyben a kérelmezőket elmarasztalta a magyar bíróság, tekintettel arra, hogy antikapitalista mikulás nevű tiltakozó rendezvényükön zászlójukon és szórólapjaikon vörös csillagot használtak. A rendezvény célja az volt, hogy a fogyasztók figyelmét felhívja a szegénységre és a piacgazdaság hátrányaira. A jelen lévő rendőr azonban a rendezvény beszüntetésére kötelezte őket, igazoltatta őket, majd IV. kerületi rendőrkapitányságra kihallgatás végett beszállította őket. A felpereseknek fejenként 2000 euró nem vagyoni kártérítést és 2000 euró ügyvédi költséget ítélt meg az EJEB.

98%- os különadó:
A P.G. kontra Magyarország ügyben, 43 900 euró vagyoni és nem vagyoni kár megtérítése mellett 3 000 euró ügyvédi és egyéb költség megfizetésére, míg az Á.A. kontra Magyarország ügyben 35 000 euró vagyoni és nem vagyoni kártérítésre és 3 000 euró ügyvédi és egyéb költség megfizetésére kötelezte Magyarországot a 98%-os különadó kapcsán. Mint ismeretes az EJEB a különadót az Emberi Jogok Európai Egyezményének Első Kiegészítő Jegyzőkönyvébe, azaz a tulajdon védelmébe ütközőnek találta. Az EJEB a 2013 májusi,júniusi és júliusi döntését ezáltal idén szeptemberben ismételten megerősítette a másik két közalkalmazott elbocsátása ügyében

Gajcsi kontra Magyarország:
A Gajcsi László-ügyben már 2006-ban elmarasztalta Magyarországot az EJEB a jogellenes pszichiátriai intézetben való fogvatartás miatt, mivel ezt az Emberi Jogok Európai Egyezményének 5. cikkével, azaz a szabadsághoz és biztonsághoz való joggal ellentétesnek találta. A strasbourgi döntés után a Kaposvári bíróság 2008-ban visszaállította jelen ügy kérelmezőjének jogképességét, azonban választójogát nem, amely eredményeként a 2010. április 11-én tartott országgyűlés választásokon nem tudott részt venni.
A kormány jelen esetben nem vitatta a kérelmező érveit. Az EJEB így a Kiss Alajos kontra Magyarország ügyet vette alapul. A hivatkozott döntésben, Kiss Alajost mániás depresszió miatt cselekvőképességet korlátozó gondokság alá helyezték, amely következtében az Alkotmány módosításról szóló 1989. XXXI törvény 70.§ (5) bekezdése alapján automatikusan elvesztette választójogát. Az EJEB döntésében kifejti, hogy a magyar szabályozás nem tesz különbséget a cselekvőképességet kizáró és korlátozó gondnokság között, így a gondnokság alatt állóknak a választójogtól való mérlegelés nélküli megfosztása a választójogosult magyar népesség 0,75%-át érinti. Az EJEB szerint ez egy rendkívül magas arány, a korlátozás hatása nem tekinthető elhanyagolhatónak.
Jelen ügyben megállapította, hogy a sérült a kérelmező jelen egyezmény, első kiegészítő jegyzőkönyvének 3. cikkében biztosított joga, azaz a szabad választáshoz való joga. A Bíróság 2 700 euró nem vagyoni kártérítést és 1 000 euró ügyvédi és egyéb költséget ítélt meg a kérelmezőnek.

Konklúzió:
A vitatott magyar gyakorlatok a Btk. és az Alkotmány rendelkezésein alapultak. 2012. C törvénnyel az új Btk. lépett hatályba, mely 335. §-a az önkényuralmi jelképek használatáról, már közbe ékeli, hogy annyiban valósul meg a bűncselekmény, ha az illető ezt köznyugalom megzavarására alkalmas - különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő – módon terjeszt, használ vagy közszemlére teszi. Az Alkotmány vitatott rendelkezését is megváltoztatta az Alaptörvény, mivel XXIII. cikk (6) bekezdése szerint nem rendelkezik választójoggal belátási képességének korlátozottsága miatt a bíróság a választójogból kizárt. Így a választójog elvesztése nem automatizált, hanem bírói döntés függvénye.
Fentiekből kitűnik, hogy a vitatott szabályozást és gyakorlatot orvoslásra került, és amely következtében a bíróságok nagyobb mérlegelés jogkörrel lettek felruházva.

A Bíróság a döntéshozatalkor mindig az adott ország akkor hatályos jogszabályát veszi figyelembe. Az időközben bekövetkező jogszabály modosítás csak enyhítő körülményként szolgálhat.

Lábjegyzet:
Emberi Jogok Európai Egyezménye: http://www.echr.coe.int/Documents/Convention_HUN.pdf
Vajnai v. Hungary: http://hudoc.echr.coe.int/sites/eng/Pages/search.aspx#{%22sort%22:[%22kpdate%20Descending%22],%22respondent%22:[%22HUN%22],%22documentcollectionid2%22:[%22CASELAW%22],%22itemid%22:[%22001-146410%22]}
Vajnai and Horváth v. Hungary: http://hudoc.echr.coe.int/sites/eng/Pages/search.aspx#{%22sort%22:[%22kpdate%20Descending%22],%22respondent%22:[%22HUN%22],%22documentcollectionid2%22:[%22CASELAW%22],%22itemid%22:[%22001-146416%22]}
Noé, Vajnai és Bakó v. Hungary: http://hudoc.echr.coe.int/sites/eng/Pages/search.aspx#{%22sort%22:[%22kpdate%20Descending%22],%22respondent%22:[%22HUN%22],%22documentcollectionid2%22:[%22CASELAW%22],%22itemid%22:[%22001-146406%22]}
1978. évi IV. törvény: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=8525
Koltay András: A Vajnai- ügy, JeMA, 2010/1
P.G. v. Hungary: http://hudoc.echr.coe.int/sites/eng/Pages/search.aspx#{%22sort%22:[%22kpdate%20Descending%22],%22languageisocode%22:[%22ENG%22],%22respondent%22:[%22HUN%22],%22documentcollectionid2%22:[%22CASELAW%22],%22itemid%22:[%22001-146413%22]}
Á.A. v Hungary: http://hudoc.echr.coe.int/sites/eng/Pages/search.aspx#{%22sort%22:[%22kpdate%20Descending%22],%22respondent%22:[%22HUN%22],%22documentcollectionid2%22:[%22CASELAW%22],%22itemid%22:[%22001-146414%22]}
Klemencsics Andrea: Nyári szünet Strasbourgban- Magyarország rosszul zárta a tanévet, Ars Boni 2013. évi 2. szám
Gajcsi v. Hungary: http://hudoc.echr.coe.int/sites/eng/Pages/search.aspx#{%22sort%22:[%22kpdate%20Descending%22],%22respondent%22:[%22HUN%22],%22documentcollectionid2%22:[%22CASELAW%22],%22itemid%22:[%22001-146411%22]}
Bodnár Eszter: A Kiss- Alajos ügy, JeMa, 2011/1. szám
Kép forrása: http://www.google.fr/imgres?imgurl=http%3A%2F%2Finforrm.files.wordpress.com%2F2013%2F10%2Feuropean-court-of-human-rights.jpg&imgrefurl=http%3A%2F%2Finforrm.wordpress.com%2Ftag%2Feuropean-court-of-human-rights%2F&h=334&w=500&tbnid=vGRDI8NdnpWjjM%3A&zoom=1&docid=Q8oz0PpwqL4j1M&ei=rJc6VPaoFM7KaJywgJAM&tbm=isch&client=firefox-a&iact=rc&uact=3&dur=2465&page=2&start=15&ndsp=20&ved=0CH0QrQMwHQ

A szülők, egy féltestvér és egy testvér közösen indított pert egy autóbaleset miatt hét éve lebénult rokonuk életének fenntartása érdekében. A francia jog szerint az orvos dönthet úgy, hogy a gyógyíthatatlan betegeket lekapcsolják a gépekről. Az orvos ebben az esetben így döntött, és ezt a döntést a francia bíróságok jóvá is hagyták. Ez után fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (ECHR) a család, ahol az ügyet tárgyaló kamara kezdeményezi a Nagykamara elé utalását. Az ügy azért is érdekes, mert a strasbourgi bírósághoz hasonló témában általában eutanáziapárti kérelmezők fordulnak.

A 38 éves Vincent Lambert 2008 őszén szenvedett közlekedési balesetet, amiben egy fejsérülés miatt lebénult és teljesen a környezetére van utalva, etetni és itatni is egy csövön keresztül tudják csak, írja a bíróság sajtóközleménye. A betegek jogáról szóló francia törvény alapján a Lambertet kezelő orvos idén január 11-én úgy döntött, hogy két nap múlva befejezi a beteg kezelését és hagyja őt meghalni.

A család azonnal bírósághoz fordult, kérve a döntés végrehajtásának elhalasztását és Lambert átszállítását egy másik kórházba, ahol jobban el tudják látni a kezelését. A bíróság ideiglenes intézkedésként megtiltotta a kezelés abbahagyását, de elutasított azt a kérést, hogy átszállítsák a beteget. Egy orvoscsoport szakértői véleményének meghallgatása után a döntést a legfelsőbb bíróság is helyben hagyta.

A család a strasbourgi bíróság előtt az élethez való jogra, kínzás és embertelen, megalázó bánásmód tilalmára, magán és családi élet tiszteletben tartásához való jogra és a tisztességes eljáráshoz való jogra hivatkoztak.

Az élethez való jog körében a család a francia törvények egyértelműtlenségére is hivatkozott. A család szerint Lambert táplálásának abbahagyása kínzással felérő szenvedést okozna a férfinek. Ráadásul az, hogy 2012 óta nem végeznek fizikoterápiát és a többi rehabilitációs tevékenységet is abbahagyta a kórház embertelen és megalázó bánásmód. A tisztességes eljáráshoz való jog a család szerint ott sérült, hogy a kirendelt orvosszakértők nem voltak pártatlanok.

Az ügy különlegességére tekintettel a strasbourgi bíróság nagyon gyorsan járt el: a kérelmet június 23-án adták be, és 24-én már kommunikálták is az ügyet a francia kormánnyal.

A bíróság hagyományosan ellenzi az eutanáziát: a Pretty kontra Egyesült Királyság ügyben egy halálos beteg nő kérte, hogy a férje segíthessen neki meghalni, mert betegsége miatt egyedül még erre sem képes. Az angol jog szerint az öngyilkosság maga nem bűn, de az öngyilkosságban való közreműködés már az, ezért a férj büntetőjogi követkemzényekkel nézne szembe, ha teljesítené felesége kérését. A bíróság megállapította, hogy az Egyezmény második cikke (élethez való jog) nem értelmezhető akként, hogy az a halálhoz való jogot is biztosítaná, ezért elutasította a nő kérését.

Kép: Wikipedia.

A küszöbön álló önkormányzati választások kapcsán indított cikksorozatunk egyik utolsó darabjában a választási rendszer mozaikjának legkisebb, ám nem kevésbé fontos darabkáival foglalkozunk. Magyarországon több mint háromezer 10 000 vagy ennél kevesebb lakosú település létezik, jelen cikkünk pedig az e településekre vonatkozó választási szabályokat elemzi.

Miből lehet választani?

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény értelmében, hazánkban minden településen települési önkormányzat működik, melynek minden esetben választott képviselő-testülete van és melyet a polgármester vezet. E tisztségviselők és szervek megválasztásának joga az Alaptörvény szerint [XXIII. cikk (5) bekezdés és 35. cikk (1) bekezdés] a helyi közösség tagjait illeti meg. Különösen fontos e választás a kis közösségekben. Egy magyarországi 10 000 főnél kevesebb lakosú településen tehát 2014. október 12-én a képviselő-testületre, a polgármesterre, valamint a megyei közgyűlés megválasztására három szavazólapot kapnak majd kézhez a választópolgárok.

A települési képviselő-testület választása

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény (Övjt.) értelmében a 10 000 vagy ennél kevesebb lakosú település esetén a település egy választókerületet alkot, amelyben a képviselők száma:

• 100 lakosig 2 fő,
• 1000 lakosig 4 fő,
• 5000 lakosig 6 fő,
• 10 000 lakosig 8 fő.

Ezt a választási rendszert nevezi a törvény egyéni listás rendszernek, melyben a választópolgár legfeljebb annyi jelöltre szavazhat a képviselő-testület megválasztásakor, ahány képviselői hely az adott településen van. Kevesebb képviselőre szavazni természetesen érvényesen lehet, az egyéni listán képviselők pedig azok a jelöltek lesznek, akik a megválasztható képviselők száma szerint a legtöbb érvényes szavazatot kapták, szavazategyenlőség esetén pedig sorsolás dönt. (Lásd: Övjt. 13. §)

A hatályos Övjt. előtt az választási törvény e választási modellre a „kislistás” megjelölést alkalmazta, ami némileg megtévesztő, mivel ez a választási rendszer alapvetően egyéni jelöltekre leadható szavazatokon alapul. Ezért pontosabbnak tekinthető az egyéni listás választási rendszer kifejezés alkalmazása.

Az Övjt. szerint egyéni listás képviselőjelölt az lehet, akit az adott választókerület választópolgárainak legalább 1%-a jelöltnek ajánlott. A 2010-ben hatályba lépő – és a 2010-es önkormányzati választásoknál már alkalmazott – Övjt. egyik komoly változtatása, hogy a települési önkormányzati képviselő-testületeinek létszáma radikálisan lecsökkent: míg a 2006-os választások alkalmával 21 569, 2010-ben már csak 14 642 mandátum volt betölthető. 2014-re csekély mértékben, de tovább csökkent ez a szám, 14 572-re. Ez 2006-ról 2010-re a kisebb települések esetében nagyjából 32%-os csökkentést jelent. Ezen egyéni listás települési önkormányzati mandátumokért idén több mint 35 000 jelölt verseng (e cikk írásakor 35 807), aminél kiemelendő, hogy több mint 31 000 jelölt pártoktól független jelöltként indul.

A polgármester

Az Alaptörvény szerint a helyi képviselő-testületet a polgármester vezeti. Akárcsak a képviselő-testületi pozíció, a polgármester posztja is kiemelkedően fontos (lehet) a helyi közösség számára, így nem is csoda, hogy 2014. október 12-én több mint 8000 polgármesterjelölt fog versenybe szállni (szám szerint 8142 jelöltet vettek nyilvántartásba a választási bizottságok, visszalépések miatt e cikk készültekor már csak 8070 induló szerepel a nyilvántartásban). Akárcsak a települési önkormányzati képviselőtestület esetén, itt is ki kell emelni, hogy  6 441 jelölt politikai pártoktól függetlenként indul.

A polgármester-jelöltséghez mindössze - 10 000 vagy annál kevesebb lakosú település esetén – a település választópolgárainak legalább 3%-ának ajánlását kellett megszerezni. A polgármester választásakor a választópolgár csak egy szavazattal rendelkezik, polgármester pedig a legtöbb szavazatot megszerző jelölt lesz.

Magyarország legkisebb lélekszámú, önálló képviselő-testületet működtető településén, Zala megyei Iborfián, ahol a választási névjegyzéken szereplő választópolgárok száma idén októberben mindössze 14, akár egyetlen ajánlással is fel lehetett kerülni a szavazólapra, a pozícióért ketten is versengeni fognak, ahogy a törvény fentebb kifejtett szabályai szerint 2 főből álló képviselőtestületi pozíciókért is három jelölt indul.

A megyei közgyűlés választása

Egy adott megyéhez tartozó települések lakó választják a megyei közgyűlést, ami a Mötv. szerint a területi önkormányzati feladatokat látja el. Az Övjt. alapján a szavazás során a megye egy választókerületet alkot, melybe a megyében található összes települése beletartozik a megyei jogú városok (és a főváros) kivételével. A választópolgár a jelölőszervezetek megyei listái közül egyre szavazhat, a jelölőszervezetek számára a listaállításhoz pedig a megye választópolgárai 0,5%-ának ajánlása szükséges.

A megyei közgyűlés a megye képviselő-testülete, vezetőjét, az elnököt azonban a polgármestertől eltérően nem a közvetlenül választópolgárok választják, hanem a közgyűlés tagjai maguk közül. A 2010-es új törvény vezette be azt, hogy a megyék egy választókerületet alkotnak, ezt megelőzően minden megye két választókerületre volt osztva a 10.000 fő alatti, és feletti települések szerint.

Amikor senki sem akar polgármester lenni

Bár országos szinten komoly számban indulnak polgármester-jelöltek és képviselő-testületi jelöltek, az települési eloszlás természetesen nem egyenletes. Minden választási évben előfordul, hogy csak egy jelölt, egyes esetekben senki sem indul a posztért. 2010-ben például Szabolcs-Szatmár-Bereg megye településeinek 15%-ában csak egy polgármesterjelölt indult a posztért, 2014-ben pedig négy településen, Aparhanton (Tolna megye), Valkonyán (Zala megye), Darabos-hegy (Vas megye) és Tanakajdon (Vas megye) egy polgármester-jelöltet sem vettek nyilvántartásba. Mi több, utóbbiban (ahogy a Baranya megyei Kishajmáson) még képviselő-testületválasztást sem lehet tartani, mivel a települési 4 képviselői helyből csak 3-ra volt jelölt.

Az Övjt. szerint, ha az egyéni listán kevesebb jelölt indul, mint a megválasztható képviselők száma, vagy nem volt polgármester-jelölt, a választást nem lehet megtartani, és időközi választást kell kitűzni. (Lásd: Öjtv. 20. §) Az Alaptörvény szerint [35. cikk (3) bekezdés] a jelöltek hiányában elmaradt választás esetén a korábbi képviselő-testület megbízatása meghosszabbodik az időközi választás napjáig, a polgármester megbízatása pedig az új polgármester megválasztásáig tart. A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény szerint az időközi választást úgy kell kitűzni, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő nyolcvanadik és századik nap közé essen. A települési önkormányzati képviselők és a polgármester időközi választását a helyi választási bizottság tűzi ki. (Lásd 302. §)

Összefoglalás

Bár 2010-hez képest nem sok változás lesz tapasztalható a 10 000 lakosnál alacsonyabb lélekszámú településeken, a helyi közösségek érdeke, hogy minél szélesebb rétegek ismerjék az önkormányzati választási szabályokat és be is kapcsolódjanak a helyi közéletbe. Néhány településen induló hiányában október 12-én nem lesznek választások, de az országos statisztikai adatok azt támasztják alá, hogy a települési önkormányzatok nem maradnak jelöltek és érdeklődő választópolgárok nélkül.

Képek forrása:

http://www.budaorsiinfo.hu/blog/2014/07/24/onkormanyzati-valasztas-2014-a-jeloloszervezeteknek-nyilvantartasba-kell-vetetniuk-magukat/

Önkormányzati választásokat bemutató cikksorozatunk kilencedik részében a nemzetiségi önkormányzatok megválasztására vonatkozó szabályozást tekintjük át, és gondolkodunk annak erősségeiről és gyenge pontjairól.

*

A nemzetiségi önkormányzati rendszer számos eltérő sajátossággal bír a helyi önkormányzati rendszerhez képest, ami természetesen a választási szabályokban is megmutatkozik. Jelen cikk keretei között arra vállalkozom, hogy ezekre a sajátosságokra rávilágítsak, ezt követően pedig felvázoljam és értékeljem azokat a legfőbb változásokat, amelyek szorosan a választási folyamathoz kapcsolódnak.

 1. A nemzetiségek önkormányzáshoz való joga

A rendszerváltást követően kialakult kisebbségi önkormányzati rendszer a ’89-es Alkotmány 68. §-án alapult, amely államalkotó tényezőknek nyilvánította a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségeket és elismerte a közéletben való kollektív részvételhez való jogukat. Az Alkotmánybíróság (továbbiakban AB) értelmezése szerint ahhoz, hogy a kisebbségek betölthessék államalkotó tényezői szerepüket szükséges, hogy képviselettel rendelkezzenek[35/1992. (VI. 10.) AB határozat], amelynek egyik lehetséges formája az Alkotmányban is szereplő kisebbségi önkormányzatok létrehozása [45/2005. (XII. 14.) AB határozat]. Bár a jogalkotó kötelessége, hogy a kisebbségek képviseletét lehetővé tegye és szabályozza [35/1992. (VI. 10.) AB határozat], a konkrét rendszer kialakítása során – a Magyarországra háruló nemzetközi jogi kötelezettségek keretei között – széles döntési szabadsága van [45/2005. (XII. 14.) AB határozat].

Az alkotmányos norma szintjén az Alaptörvény látszólag nem sok változást hoz a kisebbségi jogok alapjait illetően, azonban szükséges rámutatni a következő jelenségekre. Egyrészt pozitív változásként értékelhető, hogy az Alaptörvény szóhasználatában már nem „nemzeti és etnikai kisebbségek” hanem „nemzetiségek” szerepelnek, ami szimbolikusan kifejezi, hogy e téren nem kívánatos a többség – kisebbség bináris rendszerében gondolkodnunk. Ugyanakkor a nemzetiségek államalkotó tényezői minőségének elismerése és az Alaptörvény „kulturális nemzet” koncepciója, amely a magyar nemzet határokat is átívelő egységére épül, egy nehezen értelmezhető helyzetet eredményez. További képzavart okoz a XXIX. cikk szóhasználata, amely egyik helyen Magyarországon élő nemzetiségekről, máshol pedig a valamely nemzetiséghez tartozó magyar állampolgárokról rendelkezik és látszólag különbséget tesz az őket megillető jogok tekintetében, amely megkülönböztetés alapja alkotmányosan, és mint az Európai Unió tagállama, nehezen lenne igazolható.

A nemzetiségi önkormányzatokra vonatkozó hatályos szabályozás az Alaptörvény, a nemzetiségek jogairól szóló törvény (továbbiakban: Nektv.) és a választási eljárásról szólótörvény (továbbiakban: Ve.) rendelkezéseire épül. A nemzetiségi önkormányzatok alapvető feladata változatlanul az, hogy az általuk képviselt nemzetiség számára bizonyos közszolgáltatásokat nyújtsanak, az őket megillető jogosultságokat érvényesítsék, érdekeiket képviseljék és a széles értelemben vett kulturális autonómiát gyakorolják.

 _

2. A nemzetiségi önkormányzati rendszer felépítése

Egy nemzetiségi igazgatási rendszer alapvetően két elv mentén épülhet föl. A területi autonómia elve akkor alkalmazandó, ha egy országon belül egy meghatározott nemzetiség egy adott területen összpontosul. Ezzel szemben a személyi autonómia elve alkalmas arra, hogy az országban szétszórtan élő nemzetiségek képviselete is biztosított legyen.

A magyar rendszer e két elvet ötvözi, amikor különbséget teszi helyi (települési és területi) és országos nemzetiségi önkormányzatok között. A települési és területi (fővárosi és megyei) nemzetiségi önkormányzatok alapvetően a területi autonómiára épülnek. A szabályozás mögött meghúzódó elv az, hogy helyi nemzetiségi önkormányzati választásokat csak akkor kell kitűzni, ha egy adott településen vagy megyében kellő számú, valamely nemzetiséghez tartozó személy él. Ezzel szemben az országos önkormányzati választásokat akkor is ki kell tűzni, ha valamely nemzetiség esetében sem települési, sem területi választásokat nem tartottak.

A nemzetiségi önkormányzati rendszer tehát alapvetően a jól ismert hármas tagozódás szerint épül föl: települési, területi és országos nemzetiségi önkormányzat. A települési és a területi nemzetiségi önkormányzatok számos jogosítványa (véleményezési jog, feladatok átvállalása, stb.) a települési és a területi önkormányzatokhoz kapcsolja őket [erről lásd a435/B/1997. AB határozatot], feladataikat azokkal szoros együttműködésben tudják ellátni. Ezért a nemzetiségi önkormányzatok szerepe és jelentősége elválaszthatatlanul kapcsolódik a helyi önkormányzatok hatásköreinek és helyzetének változásához. Tehát, ha a helyi önkormányzatok feladatköre és jelentősége csökken, ez értelemszerűen maga után vonja bizonyos mértékig a nemzetiségi önkormányzatok pozíciójának gyengülését. Ennek fényében negatív változásként értékelhető a települési önkormányzati feladatok centralizációja(lásd például az oktatás területén), és a megyei önkormányzatok szerepének további csökkenése – ahogy arra e sorozat egy korábbi cikke is utalt.

 _

3. A nemzetiségi választójog

A nemzetiségi önkormányzati választások során a választójog a valamely nemzetiséghez tartozó személyeket illeti meg. Az eredeti szabályozás hiányosságai számos visszaélésre adtak lehetőségek, amelyeket a jogalkotó megpróbált 2005-ben orvosolni, de a rendszer még ezt követően sem tudta megakadályozni, hogy olyan személyek is élhessenek e joggal, akik valójában nem tartoztak az adott nemzetiséghez, csak az állami támogatások és egyéb előnyök elérése érdekében vallották magukat annak. Ezt a jelenséget hívjuk összefoglalóan köznyelven„etnobiznisz”-nek. Az új szabályozás érezhetően próbál e jelenség megakadályozása érdekében további lépéseket tenni. A következőkben ezeket tekintjük át.

 _

3.1. A választások kitűzésének feltételhez kötése

A korábbi szabályozás alatt a települési kisebbségi önkormányzati választást akkor kellett kitűzni, ha a kisebbségi választói jegyzékben szereplő választópolgárok száma elérte a harmincat. A jegyzékbe gyakorlatilag bárki felvetethette magát, ez a megoldás valóban számos visszaélésre adott lehetőséget. Az új szabályozás a népszámlálási adatokra épül, eszerint települési választásokat akkor kell kitűzni, ha a legutolsó népszámlálás adatai szerint a településen az adott nemzetiséghez tartozó személyek száma eléri a huszonöt (a 2024. évi választásoktól kezdődően a harminc) főt. A mögöttes logika, hogy csak akkor élhessen valaki a nemzetiségi választójogával, ha a népszámlálás során is hajlandó volt megvallani valamely nemzetiséghez tartozását, biztosítva ezáltal, hogy csak olyan településeken tartsanak választásokat, ahol az adott nemzetiséghez tartozó személyek száma valóban elér egy bizonyos szintet.

Ezzel a megoldással szemben azonban több kifogás is emelhető (lásd például a Velencei Bizottság véleményét vagy az ombudsman normakontroll indítványát). A leggyakoribb kritikák egyike, hogy a népszámlálás során a nemzetiséghez tartozásra vonatkozó rész kitöltése nem volt kötelező, ráadásul akkor még nem lehetett tudni, hogy a jogalkotó a népszámlálási adatokhoz fogja kötni a választások kitűzését, ezért a szabályozás aránytalanul korlátozza a nemzetiséghez tartozók önrendelkezései jogát, és a választójoguk gyakorlását egy előre nem látható feltételhez kötötte. Továbbá az is problémaként jelentkezik, hogy a népszámlálási adatok – a vonatkozó kérdések fakultatív jellegére tekintettel – nem mutatnak pontos képet egy adott település nemzetiségi összetételéről, ráadásul a népszámlálások tíz éves ritmusa és a választások öt éves ritmusa miatt a szabályozás érzéketlen az időközben bekövetkező demográfiai változások iránt. Álláspontom szerint e kritikák megalapozottak, ám a 41/2012. (XII. 6.) AB határozat nem találta alaptörvény-ellenesnek a szabályozást, bár fontos megjegyezni, hogy az indokolás meglehetősen erőltetett és logikai hibáktól sem mentes.

3.2. A választójog gyakorolhatóságának előfeltételhez kötése

A korábbi szabályozás az aktív és passzív választójog gyakorlását egységesen – többek között – az adott kisebbséghez tartozás kinyilvánításához és a kisebbségi választói jegyzékbe való felvételhez kötötte. A jegyzékbe való felvételhez pedig elegendő volt, ha valaki az adott kisebbséghez tartozónak vallotta magát. A nyilvántartás hitelessége mindig is kérdéses volt, amely azt a problémát hordozta magában, hogy olyan személyek is élhetnek a nemzetiségieket megillető választójoggal, akik valójában nem tartoznak valamely kisebbséghez. Az AB vizsgálta ezt a kérdést [lásd 45/2005. (XII. 14.) AB határozat], és leszögezte, hogy a nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozás megvallása az egyén önrendelkezési jogán alapul, ilyen nyilatkozatot bárki tehet, de arra senki sem kötelezhető. Az önrendelkezési jog korlátozásának legitim alapja lehet a kisebbségi önkormányzat létrehozásának joga, kiváltképp azért, mert a valótlan nyilatkozatok tömeges méretű megtétele zavart okozhat a kisebbségi önkormányzás rendszerében, de kialakult alkotmányos elv hiányában a jogalkotót széles mérlegelési jog illeti meg e kérdés szabályozása során.

A passzív választójog gyakorolhatósága kapcsán a jelöltnek továbbá nyilatkoznia kellett arról, hogy az adott nemzetiség képviseletét vállalja, valamint – tájékoztató jelleggel –, hogy ismeri-e a kisebbség nyelvét, hagyományait, volt-e korábban már kisebbségi önkormányzat tagja vagy tisztségviselője.

A Nektv. és a Ve. a passzív választójog kapcsán látszólag szigorúbb feltételeket vezetett be.Ezek után csak az választható a települési nemzetiségi önkormányzati választásokon, aki a megelőző két választás (és az azokat követő időközi választások) során nem volt más nemzetiség jelöltje. A jelöltnek továbbá a korábbihoz hasonló nyilatkozatot kell tennie, de immár kötelező feltétel vele szemben, hogy az adott nemzetiség nyelvét beszélje, kultúráját és hagyományait ismerje.

Bár a szabályozás mögötti szándék üdvözlendő, komoly kétségeket lehet támasztani e nyilatkozat valóságtartalmának ellenőrizhetősége felől. Félő, hogy ez a megoldási kísérlet iscsak látszatintézkedéssé silányul, hiszen a valótlan tartalmú nyilatkozat látszólag egyetlen lehetséges következménye, hogy méltatlanság címén a nemzetiségi képviselő-testület/közgyűlés megszünteti a képviselő megbízatását, ami a szervezett és nagyméretű visszaélések kiszűrésére bizonyosan nem alkalmas.

E helyütt még fontos utalnunk arra, hogy a magyar állampolgárság már nem feltétele a nemzetiségi választójog gyakorlásának, ami az Európai Unió tagállamaként egy szükségszerű változtatás volt. A Nektv. és az Alaptörvény XXIII. cikkének együttes olvasata alapján tehát az Európai Unió más tagállamának magyarországi lakóhellyel rendelkező minden nagykorú állampolgára – ha valamely nemzetiséghez tartozik és ekként regisztráltatta magát – választó és választható a nemzetiségi önkormányzati választásokon. A menekültként, bevándoroltként vagy letelepedettként elismert személyeket ugyanakkor csak aktív választójog illeti meg.

 _

3.3. Jelölő szervezet

A korábbi szabályozás alapján jelölő szervezetnek minősült az olyan egyesület, amelynek alapszabályában a választást megelőző legalább három éve rögzített célja az adott kisebbség képviselete. Az új Nektv. szóhasználata szerint a választáson jelöltet és listát állítani nemzetiségi szervezet jogosult. A törvény tervezete eredetileg a nemzetiségi szervezet definíciós elemei közé vette a közhasznúságot. Az ombudsman ezt a rendelkezést arra hivatkozással kifogásolta, hogy a megfogalmazás következtében nagyon leszűkül a jelöltet állítható szervezetek köre, ami szükségtelenül és aránytanul korlátozza a nemzetiségek jogait. A Nektv. hatályba lépett rendelkezése már sem a közhasznúságot, sem a három éves feltételt nem tartalmazza. A szabályozás egyrészt kiszélesíti a nemzetiségek önkormányzáshoz való jogát, másrészt viszont az „etnobiznisz” megakadályozására irányuló szabályozási koncepció fényében nehezen értelmezhető a jelölő szervezettel szembeni feltételek csökkentése.

 _

3.4. Közvetlen választhatóság

Lényeges változásként értékelhető, hogy megszűnik az elektori rendszer. A korábbi szabályozás alatt kizárólag a települési kisebbségi önkormányzati képviselőket választották a polgárok közvetlenül, a területi és az országos önkormányzatot a települési képviselők (elektorok) konstituálták. A hatályos rendelkezések szerint azonban mindhárom önkormányzati szint esetében a képviselőket a polgárok közvetlenül választják. A képviselők közvetlen választása álláspontom szerint növeli az általuk képviselt polgárokkal szembeni felelősségüket és elszámoltathatóságukat, valamint az önkormányzati testületek demokratikus legitimitását.

 _

4. Konklúzió

Az új szabályozás inkább tekinthető a korábbi nemzetiségi önkormányzati választási rendszer toldozgatásának, mintsem egy teljesen új konstrukció bevezetésének. A jogalkotó érezhetően igyekezett olyan megoldásokat bevezetni, amelyeknek célja az ún. „etnobiznisz” néven illethető visszaélések megakadályozása. E változtatások némelyikének hatékonysága és alkotmányossága felől is komoly kétségek támaszthatók, de a közelgő választások miatt hamarosan látni fogjuk, hogyan vizsgázik a szabályozás a gyakorlatban.

_

A képek forrása:

http://cdn1.boon.hu/2014/08/valasztas_mti1-600×400.jpg

http://nol.hu/data/cikk/86/29/81/cikk_862981/461771.jpg

*

Korábbi cikkeink az önkormányzati választásokról:

Az önkormányzati választásokról – szakszerűen

Önkormányzatok: változások után, választások előtt

Mi és miért változott? Az új önkormányzati választási rendszer háttere

A fővárosi választási rendszer átszervezése I.

Megváltozott feladatok, megváltozott választókerületek – a megyei közgyűlések

A magyar közigazgatási térkép elitcsapata: önkormányzati választások a megyei jogú városokban

Az önkormányzati választások eljárásrendje

ACEEEO – MCC: 2014 – Szeminárium az önkormányzati választásokról

A Kúria elnöke az Ügyvédvilág.hu-nak adott interjúban ad alapos összegzést arról, milyen hatással volt az európai uniós csatlakozásunk a magyar bírói rendszerre.

A magyar bírák bátran alkalmazzák az európai joganyagot, épp ezért jóval bátrabban fordulnak az EU luxemburgi bíróságához előzetes döntéshozatali eljárásban; mindebből az következik, hogy az uniós joganyag alapos ismerete miatt a hiányosságokra, ellentmondásokra is felfigyelnek, aktivitásukkal pedig kiemelkednek az újonnan csatlakozott tagállamok sorából – nyilatkozta az Ügyvédvilágnak dr. Darák Péter, a Kúria elnöke.

Lapunknak adott interjújában alapos összegzést ad arról, milyen hatással volt az európai uniós csatlakozásunk a magyar bírói rendszerre. Kiderül, ennek a szervezeti háttere is kiépült: a magyar bírói igazgatás részeként minden bíróságon dolgozik kifejezetten az európai joggal foglalkozó, kinevezett bíró. Az elnök kitér a Kúria új szerepkörére is, arra, hogy az új legfelsőbb bírósági modell minden tekintetben EU-konformnak mondható. Darák Péter egy, a Kúria életében egészen új jelenséget is érint, az uniós források bevonását: a 22 millió forintos támogatással tavaly ősszel elkészült a Kúria középtávú intézményi stratégiája, melynek „kidolgozása lehetőséget adott arra, hogy a szervezeti hierarchiából kilépve, a kollégák közösen végiggondolják a Kúria felépítésének új irányait”. Egyik legnagyobb erényének azt az őszinteséget tartja, amellyel szembenézünk a szervezet és a működés eddigi problémáival. Megvan az a sajátossága, hogy „olyan kérdéseket is bátran tárgyal, melyekről még néhány éve is szentségtörés lett volna beszélni”. Az elnök az informatikai fejlesztésekben látja a jövőt, amelyhez a legfelsőbb bíróságok regionális összefogását látná célravezetőnek. Elképzelését már megosztotta horvát kollégájával, aki „fogadó késznek mutatkozott az ötletre. Már csak azért is, mert egy közös projekthez az unió komoly forrásokat tudna biztosítani, ezzel is javítva az EU versenyképességét”.

Ezért sem mindegy, hogy milyen az uniós országok nemzeti bíróságainak együttműködése.

Ha áttekintjük e szervezetek közös munkáját, akkor színes, pezsgő szakmai kapcsolatról beszélhetünk. Évente tanácskozunk az Európai Unió Legfelsőbb Bírósági Elnökeinek Hálózatában, a Közigazgatási Legfelsőbb ­Bíróságok Nemzetközi Egyesületében, az Európai Unió Közigazgatási Legfelsőbb Bíróságai és Államtanácsai Egyesületében és az Európai Jogi Intézetben, de évente találkoznak a kelet-európai legfelsőbb bírósági elnökök is. Emellett kapcsolatban állunk az Európai Unió szakértőivel, dr. Juhász Endre, dr. Sajó András és dr. Czúcz Ottó tagállami bírákkal. Ez komoly segítséget jelent, hiszen megismerhetjük a közösségi jogban járatosabb kollégák, akár egy holland vagy egy francia kolléga álláspontját egy-egy kérdésről. 2014 májusától két évig Magyarország tölti be az Európai Jogi Egyesület (FIDE) soros elnöki tisztét, ennek köszönhetően pedig 2016 tavaszán Budapest lesz a házigazdája a kontinens jogászprofesszorait, jogtudósait, bíráit és a jogászvilág más, legelismertebb képviselőit tömörítő fórum aktuális talál­kozójának. A többnapos, rangos kongresszus erősítheti a magyar jogászság és igazságszolgáltatás presztízsét is. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel közösen szervezzük, s várhatóan négy fő témaköre lesz: az európai és nemzetközi magánjog, a strukturális alapok, a transzatlanti és kétoldalú kereskedelmi egyezmények, valamint a bankunió.

Az EU-s források bevonása, felhaszná­lása sem idegen már a Kúriától. Ilyen például a 22 millió forintos támogatással tavaly szeptemberben elkészült középtávú intézményi stratégia, mely a szervezeti-intézményi kérdések mellett kiemelt hangsúlyt fektet a legfőbb bírói testület jogegységesítő és joggyakorlat-elemző te­vékenységének fejlesztésére. Ugyancsak a projekt keretében kidolgozták a Kúria esélyegyenlőségi tervét is. Miről szólnak ezek a mindennapokban?

Viszonylag új jelenség, hogy megjelentek az első uniós pályázatok a Kúria életében. Először 2013-ban pályáztunk, épp az ön által említett intézményfejlesztési programmal, melyet egy tízfős kúriai bírói munkacsoport dolgozott ki, külső szakértők bevonásával, nagyjából fél év alatt. A stratégia egyik legnagyobb erényének azt az őszinteséget ­tartom, amellyel szembenéztünk a Kúria szervezeti és működési problémáival. Ez ­pedig úgy volt lehetséges, hogy a kollégák – a szervezeti hierarchiából kilépve – közösen, szabadon végiggondolhatták a felépítés új irányát. Be kell ugyanis látni, hogy a bíróságok sem mentesek a szervezeti gyengeségektől. A dokumentumnak megvan az a sajátossága, hogy olyan kérdéseket is bátran tárgyal, melyekről még néhány éve is szentségtörés lett volna beszélni. Kiderült, hogy a bírósági szintek között nem mindig megfe­lelő az információáramlás, az alsóbb bíróságokkal való kapcsolatainkban bizony vannak hiányosságok. A program emellett szól az egyes jogegységesítő eszközök – például kollégiumi vélemények, határozatok, elvi döntések – egymáshoz való viszonyáról, a közvélemény felől érkező nyomás kezeléséről, a kollégiumok szerepének és a létező tanácsszerkezet modelljének átgondolásáról. A stratégiát egyébként a Kúria szervezeti rendszerének és részben működési céljainak változása is indokolta. Az egyik legjelentősebb módosulás, hogy a ránk vonatkozó törvény 2012. január 1-jétől kiemelt feladatként határozza meg a jogegységesítést. A program figyelembe veszi a régóta mű­ködő jogállami demokráciák tapasztalatait, miközben tekintettel van a magyar törté­neti-társadalmi körülmények sajátossá­gaira is. Arra is törekszünk, hogy intézményesítsük a joggyakorlat-elemzést. Hang­súlyosabb szerepet szánunk a szakmai értekezleteknek, optimalizálni szeretnénk a határozatszerkesztést, kialakítjuk a doktori iskolákkal közös gyakornoki rendszert, s bevezetjük az önértékelési változásmenedzsmentet is. Célunk az alsóbb bíróságokkal való intenzívebb kapcsolattartás, valamint a jogegységesítést elősegítő dokumentumok jobb megismerhetőségének elősegítése. A munkacsoport a személyi és anyagi adottságainkkal számolva próbált reális jövőképet adni a Kúriának. Ami pedig az esélyegyenlőségi tervünket illeti, egyfelől javítani szeretnénk a hátrányos körülmények között dolgozó kollégáink munkafeltételein, ezzel párhuzamosan pedig át kell alakítani a szakmai előrelépés feltételrendszerét. A gyakornoki program első néhány hónapos tapasztalata már ebbe az irányba mutat: a különböző kollégiumokhoz beosztott 12 gyakornok hatékonyan alkalmazkodott a lehetőségekhez. Személy szerint is sokat várok a Kúria főtanácsadói hálózatának kibővítésétől, ahová néhány, már bizonyítottan sikeres gyakornok is bekerülhet.

Ha már említette a Kúria új szerepkörét, az igazságszolgáltatási struktúrában elfoglalt helyét érdemes európai kitekin­tésben is megvilágítani. Szó esett a jogegységi határozatokról, az önkormányzati rendeletek felülvizsgálatáról és a válasz­tási kérdések elbírálásáról. E tekintetben mennyire EU-konform az új legfelsőbb bírósági modell?

A bírósági igazgatás és felépítés kérdésében nincs uniós elvárás, létezik a mienkhez hasonló és más típusú is. Az 1997-es, első igazságügyi reformmal zászlóvivői lettünk a bírói önigazgatás rendszerének. A 2011-től lezajlott újabb átalakítás inkább az egyszemélyi, vezetői felelősséget preferálja, tehát új típusú központi igazgatási rendszer alakult ki. A cél egy letisztult irányítási modell volt, határozottan kettéválasztva az ítélkezés szakmai oldalát és a központi igazgatást. Előbbi a Kúria elnökének, utóbbi pedig az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnö­kének a feladata. Ez az új magyar modell kiegészül az OBT és a bírói tanácsok rendszerével. Érdekes, hogy a kollégiumok viszont a nyugati tagállamokban ismeretlenek, ez kelet-európai sajátosság, ugyanakkor műkö­dőképes struktúra. Két típusát találjuk a legfelsőbb bíróságoknak. A Semmítőszék, ez a klasszikus modell, ilyen például a francia is, érdemben nem határoz, egyetlen feladata van: a törvénysértő határozatot megsemmisíti, és esetleg új eljárást rendel el. A másik a miénkhez hasonló, a magyar modell már a XIX. század végétől így működik. A Kúria szélesebb jogkörénél fogva végső fokon lezár ügyeket. S persze egy sor más feladatot is ellát. A 2011-es reform során mi magunk is e szélesebb hatáskör megtartása mellett érveltünk. További különleges jogkörünk a normakontroll gyakorlása, a választási jogorvoslat, ami egyfokú eljárást jelent. Ilyen elsőfokú hatáskör előfordul nyugaton is, pl. Németországban, de ezt csak abszolút ­kivételes esetekben lehet megengedni, hiszen az egyfokú eljárás veszélyes is lehet, mert elvész a bírói szervezeten belüli ön­korrekciós lehetőség. A jogalkotási észrevételezői szerepünk is különleges, bár a francia államtanács például közreműködik a parlamenti jogalkotásban. A hatalmi ágak szét­választása miatt azonban „csupán” a bírói ­gyakorlat alapján észrevételezzük az egyes törvénytervezeteket. Koncepcionális javaslatokat viszont nem teszünk. Kelet-európai összehasonlításban kedvező a helyzetünk: nincs ügyhátralékunk, az évente elénk ke­rülő nagyjából hétezer ügyet 83 bírótár­sammal minden esztendőben feldolgozzuk.

Mely területeken vagyunk lemaradásban?

Ilyen az informatika és a merev szervezeti szabályok, ez utóbbi pedig a bírósági ügymenetre is kihat. Ugyanakkor a magyar igazságszolgáltatás előre tudott lépni több te­rületen is, javítva például a fővárosi ítélkezés sokat kritizált helyzetét, ami általánosan is befolyásolja a bírósági rendszer megítélését. Hozzánk hasonlóan sok európai országban állandó kérdés az úgynevezett nehéz ügyek kezelése. Az, hogy milyen igazgatási eszközzel lehet segíteni az ezekben eljáró bírákat, vagy, hogy egy bíró mennyire mozgatható egy vagy több megyén belül. Nyugati szomszédunknál bárhol bevethető bírók is működhetnek. Visszatérve az informatikai fejlesztésekre, ebben olyannyira élen járnak az ázsiai bíróságok, hogy ezzel a tempóval szinte lehetetlen felvenni a versenyt. Ugyanakkor épp a napokban fogalmazódott meg bennem, hogy regionális összefogással talán képesek lennénk komolyan előrelépni, ami a mai állapotokhoz képest valóban a jövőbe repítene minket. Digitalizálni és moderni­zálni lehetne a jegyzőkönyvvezetést. Vannak olyan európai országok, ahol önálló, felesketett köztisztviselői kar végzi ezt, de talán inkább a technológiai fejlesztés lehet a jövő iránya. A régiós közös pályázat ötletét már megosztottam egyik szomszédos ország legfelsőbb bírósága elnökével, aki fogadókésznek mutatkozott az elképzelésre. Már csak azért is, mert egy közös projekthez az unió komoly forrásokat tudna biztosítani, ezzel is javítva az EU versenyképességét.

*

A képek forrása:

ugyvedvilag.hu, Balkányi László

*

Az interjú az Ügyvédvilág 2014 július-augusztusi számában jelent meg.

A cikk az Ügyvédvilág.hu-n jelent meg, az Ügyvédvilág.hu az Ars Boni szakmai együttműködő partnere.

Összefoglaló az Európai Választási Szakértők Egyesülete és a Mathias Corvinus Collegium szemináriumáról, mely a „2014 – A választások éve” sorozatba illeszkedve az önkormányzati választásokra reflektált.