Az Alkotmánybíróság különböző hatáskörei eltérő mozgásteret engednek a testületnek. Amíg előzetes, illetve utólagos normakontrollnál szinte bármely alkotmányos rendelkezés megsértésére hivatkozhat az indítványozó, addig az alkotmányjogi panasz eljárásban hivatkozható jogok számba vétele ennél jóval nehezebb feladat. Cikkemben elsősorban azt vizsgálom, mennyiben alapítható alkotmányjogi panasz a jogforrási hierarchia, a nemzetközi jognak való megfelelés, illetve a jogállamiság mint Alaptörvényben biztosított jogok sérelmére.
Jelen cikk az alkotmányi eljárásjog egyetlen elemét, az indítvány tartalmának kérdését vizsgálja. Korábbi, alkotmányi eljárásjogról szóló cikkemben kifejtettem, hogy a befogadási eljárás e szakaszában nem az a kérdés, hogy az adott alapjog védelme kiterjed-e az esetre, hanem az, hogy ha a hivatkozott alapjog védelmi körébe esne (ami csak az anyagi elbírálás során derül ki), akkor elbírálható lenne-e az eset. Ennek során tehát nem az adott alapjog tartalmát kapjuk meg, hanem azt, hogy mi számít Alaptörvényben biztosított jognak, azaz a természetes és jogi személyek által potenciálisan hivatkozható jogok listáját. Jelen cikk nem terjed ki olyan, ugyancsak tartalmi (de nem érdemi) kérdésekre, minthogy a panaszos által állított jogsérelem már és még fennáll-e, hanem inkább a hivatkozható jogok pontosabb meghatározhatóságát szeretné elérni. Terjedelmi okokból nem térhetek ki minden alaptörvényi rendelkezésre sem, illetve önálló cikket igényelne az Alaptörvényben nevesített személyek, valamint állami szervek Alaptörvényben biztosított jogának vizsgálata is.
I. Az Alaptörvényben biztosított jog fogalma
Alaptörvényben biztosított jogok alatt az Alaptörvény azon rendelkezéseit értjük, melyekre alkotmányjogi panasz eljárásban hivatkozni lehet. Mivel sem az Alkotmány nem tartalmazott, sem az Alaptörvényben nem található a német, illetve spanyol alkotmányokhoz hasonló taxatív felsorolása az alkotmányjogi panasz eljárásban hivatkozható jogoknak, nem egyértelmű, hogy lehet-e hivatkozni az alapjogi katalógusban foglalt rendelkezéseken túl az Alkotmány egyéb rendelkezéseinek sérelmére is, és ha igen, melyekre.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: régi Abtv.) indokolása szerint az Alkotmányban biztosított jog nem lehet egyenlő pusztán alapjogsérelemmel, annál szélesebb értelme van. A szöveg első értelmezését a 65/1992. (XII. 17.) AB határozat adta. Ez a következőképp határozza meg az alkotmányjogi panasz, illetve az Alkotmányban biztosított jog sérelmét: „az alkotmányjogi panasz az Alkotmányban szabályozott alapvető jogok védelmének eszköze, amely alapvető jogok rendeltetése az, hogy az államhatalommal szemben alkotmányos garanciákat teremtsenek az állampolgár, az egyén vagy egy közösség jogainak védelmére, cselekvési autonómiájának biztosítására.” Ez a definíció a testület jelenlegi gyakorlatában is megjelenik.
Azt, hogy milyen jogokat kell Alaptörvényben biztosított jog alatt érteni, az Alkotmánybíróság gyakorlata alakítja ki, ahhoz tehát, hogy eljussunk az Alaptörvényben biztosított jog mai fogalmához, meg kell vizsgálnunk az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatát is.
A korábbi alkotmánybírósági gyakorlat értékelésekor két körülményt is szem előtt kell tartanunk. Az első, hogy magának az Alkotmánynak a szövege is – ugyan témánk szempontjából kis mértékben, de – megváltozott. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ez a változás az Alaptörvényben biztosított jog tartalmán változtathat, azon azonban nem, hogy a testület az Alkotmány mely rendelkezéseinek sérelme esetén járhat el. E cikk tárgyát nem az képezi ugyanis, hogy mennyiben változott az egyes alaptörvényi rendelkezések tartalma, hanem az, hogy mely alaptörvényi rendelkezésekre hivatkozhat egyáltalán a panaszos. Az egyes jogok hatókörének bővülése, illetve szűkülése a testület előtti érdemi elbírálásnál játszik majd szerepet, a befogadási eljárásban nem. Ugyanígy nem vizsgálom az egyes alkotmányos jogok eltérő védelmi szintjét sem.
A másik körülmény, amit az Alkotmányban biztosított jog kategóriájának elemzésekor fontos megemlíteni, hogy a korábbi alkotmányjogi panasztípus nem ölelte fel a jelenlegi Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-át, illetve a 26. § (2) bekezdésében foglalt bizonyos eseteket sem. Az Alkotmánybíróság ugyanis a bírói jogértelmezés Alkotmánnyal való összhangját nem vizsgálhatta, az egyedi jogi aktus közbejötte nélkül felmerült alkotmányellenességeket pedig nem alkotmányjogi panasz, hanem actio popularis keretében vizsgálta. Az Alkotmány, illetve a régi Abtv. alapján működő testület gyakorlatának értékelésekor tehát figyelembe kell venni mind a valódi alkotmányjogi panasz bevezetését, mind a bárki által kezdeményezhető utólagos normakontroll megszüntetését. Ennek lesz gyakorlati következménye, hogy a korábban egységesen kezelt fogalom elválik a különböző panasztípusoknál. A 3033/2013. (II. 12.) AB végzés kimondta ugyanis, hogy a visszaható hatályú jogalkotás és a felkészülési idő hiánya a jogalkotás számára fogalmaz meg alkotmányos követelményeket, ezért a bírói döntés megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz (Abtv. 27. §) esetében ezek sérelme elvi szinten sem merülhet fel. Az Abtv. 27. §-ára alapított panaszok esetében ugyanis az Alkotmánybíróság nem az ügyben folytatott bírósági eljárásban alkalmazott jogszabály alaptörvény-ellenességét vizsgálja.
Az alaptörvényi rendelkezéseket címzetti kör szempontjából alapvetően két csoportra oszthatjuk: (i) a hatalom elosztásáról rendelkező normákra és az (ii)állam-egyén viszonyát meghatározókra. Egyértelműen az előbbi csoportba tartoznak az államszervezeti rendelkezések (Az Állam), utóbbiba pedig az alapjogi katalógus (Szabadság és Felelősség). Míg az államszervezeti rendelkezések a hatalommegosztásról, az alapvető intézmények kijelöléséről, hatalmi struktúrák kialakításáról szólnak, addig az alapjogi katalógusban foglalt rendelkezések az állami cselekvés határait jelölik ki. A normák alaptörvénybeli elhelyezkedése azonban nem kizárólagos támpont, sokkal inkább az egyes rendelkezések tartalma számít. Mind Az Állam, mind a Szabadság és Felelősség címek számos vitás cikket tartalmaznak, mégis az Alapvetés megítélése okozza a legnagyobb fejtörést, hiszen rendelkezései között mindkét kategóriára találunk példát.
A következőkben először a jogforrási hierarchia, a nemzetközi jognak való megfelelés, majd pedig a jogállamiságból levezetett egyes jogok megítélését vizsgálom.
II. A jogforrási hierarchia sérelme mint Alaptörvényben biztosított jog?
2012 előtt több panaszos hivatkozott az Alkotmány 37. § (3) bekezdésére, miszerint a Kormány tagjai törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet adnak ki, amelyek törvénnyel és kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek. A testület nemcsak hogy érdemben vizsgálta a miniszteri rendeletek magasabb szintű jogszabályba ütközésének sérelmére hivatkozó indítványokat, hanem némely esetbenmegsemmisítést, illetve egyedi alkalmazási tilalmat is elrendelt.
Több indítványozó alapította panaszát az Alkotmány 35. § (2) bekezdésére is, miszerint a Kormány rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes. Ezekkel a panaszokkal ugyancsak érdemben foglalkozott a testület.
Gyökeres változást az 1140/D/2006. AB végzés hozott, mely kimondta, hogy nem tekinthetők Alkotmányban biztosított jognak az egyes jogforrások kiadását rendező hatásköri szabályok, illetve a jogforrási hierarchiát szabályozó alkotmányos rendelkezések sem. Ezek alapján konkrét alapjogsérelem nem állapítható meg. A 2012 utáni gyakorlat lényegében nem változtatott ezen. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy érdemi vizsgálat nélkül visszautasítja a testület azokat az indítványokat, amelyek pusztán a sérelmezett jogszabály magasabb jogszabályba ütközését állítják, az Alaptörvény más rendelkezésének sérelme nélkül.
Nem Alaptörvényben biztosított jog, hanem hatáskör hiánya miatt került sor bizonyos esetekben önkormányzati rendeletek ellen benyújtott panaszokvisszautasítására. A Kúria és az Alkotmánybíróság közötti hatáskörmegosztás miatt sajátos gyakorlat alakult ki ugyanis az Alaptörvény 32. cikk (3) bekezdésére, mely szerint önkormányzati rendelet más jogszabállyal nem lehet ellentétes. Az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdés c) pontja értelmében a bíróság (a Kúria Önkormányzati Tanácsa) dönt az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközéséről és megsemmisítéséről. Az Alkotmánybíróság tehát csak akkor vizsgálhat önkormányzati rendeleteket, ha a vizsgálat tárgya más jogszabályba ütközés vizsgálata nélkül, kizárólag az Alaptörvénnyel való összhang megállapítása. Amennyiben az Alkotmánybírósághoz benyújtott panaszindítványok nemcsak Alaptörvénybe, hanem más jogszabályba ütközést is állítottak, a testület hatáskör hiányára hivatkozva visszautasításról rendelkezett.
III. Nemzetközi jogba ütközés sérelme mint Alaptörvényben biztosított jog?
Nehezen besorolható az Alapvetés Q) cikk (2) és (3) bekezdése, mely szerint Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját, illetve elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. A testület megállapította, hogy a felhívott rendelkezések nem Alaptörvényben biztosított jogok, alkotmányjogi panasz ezért nem alapítható rájuk. Fontos megemlíteni, hogy némely esetben a testület nem azért utasította vissza a panaszokat, mert azok nem Alaptörvényben biztosított jogra hivatkoztak, hanem mert a panaszosnak nem volt indítványozási joga. A nemzetközi szerződésbe ütközés megállapítása ugyanis az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés f) pontjában foglalt eltérő hatáskör, melynek kezdeményezésére az országgyűlési képviselők egynegyede, a Kormány, a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész, az alapvető jogok biztosa, valamint az egyedi ügyben eljáró bíró jogosult. Az Alkotmánybíróság következetlen abban a tekintetben, hogy mire hivatkozással utasítja vissza a Q) cikk (2) és (3) bekezdésére hivatkozó indítványokat. Mindkét hivatkozás adekvát lehet ugyanis, azonban két különböző esetben.
A nemzetközi joganyag magyar joggá válása során két esetkört különíthetünk el. Egyrészt a „nemzetközi jog általánosan elismert szabályainak” (ideértve a nemzetközi szokásjogot és az általános jogelveket), másrészt a nemzetközi szerződések belső joggá válását. Míg az előbbi egy generális, az utóbbi speciális transzformáció révén válik a magyar jogrendszer részévé. Az Abtv. 32. §-a mindössze a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatára tartalmaz rendelkezéseket, ezen indítványozói körbe – mint láthattuk – a magánszemély nem tartozik bele. Nemzetközi szerződésbe ütközésre hivatkozó alkotmányjogi panaszok visszautasításánál tehát helyesebb indítványozási jog hiányára hivatkozni. Ez persze nem jelenti azt, hogy a testület ne folytathatna le ex officio nemzetközi szerződésbe ütközésre irányuló eljárást.
Nem tartalmaz azonban az Abtv. rendelkezéseket arra vonatkozóan, ha az indítványozó a „nemzetközi jog általánosan elismert szabályainak”, azaz a nemzetközi szokásjog és az általános jogelvek sérelmét adja elő. Ennek megfelelően az indítványozási jog hiányára nem alapítható a visszautasítás, ilyenkor tehát azt kell mérlegelni, hogy a nemzetközi szokásjogba és az általános jogelvekbe ütközésre hivatkozás Alaptörvényben biztosított jognak minősül-e.
IV. Alaptörvényben biztosított jog-e a jogállamiság?
Ennek a kérdésnek a megválaszolása korántsem könnyű feladat, hiszen mindezidáig maga az Alkotmánybíróság sem alakított ki egységes álláspontot a kérdésben. Jogállamiság kapcsán az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének gyakorlata három periódusra osztható: a 2007 előttire, a 2007 utánira, valamint a 3062/2012. (VII. 26.) AB határozatot követőre.
A következőkben a jogállamiságból levezetett egyes jogokat elemezve igyekszem meghatározni, melyik periódusban mely jogok minősültek Alaptörvényben biztosított jognak.
a) A normavilágosság sérelme
Az Alkotmánybíróság már a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában megállapította, hogy: „A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam – s elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára.” A 11/1992. (III. 5.) AB határozatban az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy „[a] jogbiztonság megköveteli a jogszabályok olyan világos és egyértelmű fogalmazását, hogy mindenki, akit érint, tisztában lehessen a jogi helyzettel, ahhoz igazíthassa döntését és magatartását, s számolni tudjon a jogkövetkezményekkel. Ideértendő az is, hogy ki lehessen számítani a jogszabály szerint eljáró más jogalanyok és állami szervek magatartását.”
Az Alkotmánybíróság több ügyben is érdemben foglalkozott a normavilágosság sérelmére alapított alkotmányjogi panaszokkal.
A 766/B/1992. AB határozat alapjául szolgáló ügyben indítványozó véleménye szerint a sérelmezett bírósági ítéletek meghozatalára azért kerülhetett sor, mert a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről szóló 1990. évi LXVII. törvény 12. §-a – ütközve az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével – alkotmánysértő, mivel nem felel meg az alkotmányosság azon követelményeinek, hogy a jogszabályok világosak és egyértelmű megfogalmazásúak legyenek. A testület nem állapította meg az Alkotmányban biztosított jog hiányát, hanem érdemi vizsgálat után kimondta, a törvény 12. §-ának szövege nyelvtanilag is, logikailag is világos, nem sérti tehát az Alkotmány jogállamiságot deklaráló 2. § (1) bekezdését. Hasonlóan döntött a testület az 1105/D/2001. AB határozatban, a 255/D/2003. AB határozatban, a 353/D/2003. AB határozatban, az 1094/D/2001. AB határozatban és a 463/D/2004. AB határozatban.
Az Alkotmánybíróság tehát minden ügyben megállapította, hogy az adott alkotmányjogi panasz megfelel a régi Abtv. 48. §-ában foglaltaknak, ezért aztérdemben bírálta el. Azt is meg kell azonban jegyezni, hogy a testület kivétel nélkül minden alkotmányjogi panaszt elutasított, továbbá minden normavilágosságra alapított esetben hangsúlyozta azon töretlen álláspontját, miszerint a jogszabály-értelmezési kérdéseket általában jogalkalmazói értelmezéssel vagy jogalkotási úton kell feloldani, az Alkotmánybíróságnak sem jogalkotási, sem önálló jogszabály-értelmezési eljárásra hatásköre nincs.
b) A visszaható hatályú jogalkotás tilalma és a kellő felkészülési idő sérelme
Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése értelmében a Magyarország független, demokratikus jogállam. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogbiztonság szorosan a jogállamiság alkotmányos követelményéhez kapcsolódik, a jogállam nélkülözhetetlen eleme. A jogbiztonság követelménye az Alkotmánybíróság értelmezésében a jogalkotó kötelezettségévé teszi azt, hogy a jogszabályok az előbb leírtak szerint világosak, egyértelműek, valamint működésüket tekintve kiszámíthatóak, előreláthatóak legyenek. A kiszámíthatóság és az előreláthatóság követelményéből vezette le az Alkotmánybíróság a visszamenőleges hatályújogalkotás tilalmának alkotmányos elvét. A testület minden esetben érdemben foglalkozott az indítványokkal (némely esetben megsemmisítést is elrendelt), azaz Alaptörvényben biztosított jognak tekintette a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát. Ugyanígy a jogállam-klauzulából vezette le a testület a kellő felkészülési idő követelményét, melyet szintén Alaptörvényben biztosított jognak tekintett.
c) A fordulópont, avagy hová tűnt a normavilágosság?
Az első periódusban számos olyan indítványt is érdemben vizsgált a testület, amely más alapjoggal, vagy anélkül, de a jogállamiság, illetve a jogbiztonság sérelmére hivatkozott, annak konkrétabb megjelölése nélkül. Fordulópontot a jogállami klauzulára hivatkozás kérdésében a 2007. június 11-én kihirdetett676/D/2004. AB határozat jelenti, mely azért utasította vissza a panasz érdemi vizsgálatát, mert az indítványozó pusztán az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmét állította és „nem jelölte meg, hogy a támadott rendelkezés konkrétan mely alapvető jog sérelmét eredményezi.”
Ugyancsak e feltételek hiánya miatt utasította vissza az alkotmányjogi panaszt az 1140/D/2006. AB határozat. A hivatkozott határozatban kifejtette a testület, hogy az alkotmányjogi panasznak konkrét ügyre kell vonatkoznia, melyben az indítványozónak egyedileg meghatározható, konkrét jogsérelme áll fenn. Ennek az egyedileg meghatározható, konkrét jogsérelemnek az Alkotmányban foglalt alapjog sérelmében kell testet öltenie. Az indítványozók a határozat alapjául szolgáló ügyben nem hivatkoztak az Alkotmányban foglalt valamely alapjoguk megsértésére, az alkotmányjogi panaszból kizárólag a jogbiztonság absztrakt követelményének sérelme volt kimutatható. Az Alkotmánybíróság azonban – korábbi gyakorlatával szembe menve – kimondta, hogy a jogállamiság részét képező jogbiztonság követelménye önmagában nem minősülhet az állampolgár Alkotmányban biztosított jogának.
A 1140/D/2006. AB határozat két esetet emelt ki, melyben lehetséges a jogállamiságra hivatkozás: a visszaható hatály tilalma és a kellő felkészülési idő hiánya alapozhatja meg az Alkotmányban biztosított jog sérelmét. A helyzet ezzel látszólag egyértelmű, a problémát mégis az jelentette, hogy a 676/D/2004. AB határozat meghozatalát követően a 676/D/2004. AB határozat, és a 65/1992. (XII. 17.) AB határozat által képviselt irányvonalra is találunk példát az Alkotmánybíróság esetjogában, vagyis a testület olykor visszautasította, olykor pedig érdemben bírálta el a jogállamiság sérelmére hivatkozó alkotmányjogi panaszokat.
2012 első félévében több végzés is egyértelműen elutasította az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiságra hivatkozást. Ennek megfelelően több olyan panaszt utasított vissza a testület, amelyek a jogbiztonság követelményének sérelmét önmagában és nem valamely, az Alaptörvényben biztosított joggal összefüggésben kérték megállapítani. A jogbiztonság sérelmét általánosságban állító, és nem a két kivételes esetre hivatkozó indítványok a testület szerint alkotmányos alapjog sérelmét önmagában nem alapozzák meg, ezért ezeket a panaszokat Alaptörvényben biztosított jog sérelmének hiányában vissza kell utasítani.
A helyzetre egyelőre végsőnek látszó megoldást a 3062/2012. (VII. 26.) AB határozat, illetve az azóta többször hivatkozott 3268/2012. (X. 4.) AB végzés hozott. Az Alkotmánybíróság ezekben a döntésekben az 1140/D/2006. AB határozatra hivatkozik, és a gyakorlat egy részét figyelmen kívül hagyva kimondja, hogy a testület„a jogbiztonság követelményének sérelmére való hivatkozást alapvetően két esetben, a visszaható hatályú jogalkotásra és a felkészülési idő hiányára alapított indítványok esetén vizsgálta”, ezért a gyakorlattól nem kíván eltérni. A kellő felkészülési idő sérelmére, illetve a visszaható hatályú jogalkotás tilalmárahivatkozó panaszokat tehát továbbra is érdemben vizsgálja a testület.
A 3268/2012. (X. 4.) AB végzés tehát – érdemi indokolás nélkül – végleg szakított a 676/D/2004. AB határozat után már csak nyomokban fellelhető gyakorlattal, amely a jogállamiság egyéb elemeinek (például normavilágosság) sérelmét is Alkotmányban biztosított jog sérelmének tekinti.
Több panaszos azért hivatkozott a jogbiztonság sérelmére indítványában, mert rá nézve jogszabálysértés miatt kedvezőtlen bírói döntés született. „A bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz azonban nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének” – szól a 3268/2012. (X. 4.) AB végzés indokolása. Az Alkotmánybíróság ugyanis – mint az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve – a bírói döntések Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálja, azaz a bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik a hatáskörébe. „Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. Önmagukban azonban a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna.” – folytatja az idézett határozat.
Szintén a jogállamiság követelményének sérelmét jelölték meg azok az indítványozók, akik a jogszabálytervezetek társadalmi vitájának elmaradására, vagy a jogszabály elfogadását megelőző hatásvizsgálat hiányára alapították panaszukat. Ezeket a panaszokat sem vizsgálta érdemben a testület.
d) Tágítható-e a jogállamiság körében hivatkozható jogok listája?
Végezetül a jogállamiságra hivatkozás egy fontos anomáliájára szeretném felhívni figyelmet.
Az Alkotmánybíróság mindig külön vizsgálta, hogy a jogállamiság érint-e valamilyen Alkotmányban/Alaptörvényben biztosított jogot is. A kezdeti vegyes gyakorlat után egyértelműnek tűnik, hogy a kellő felkészülési idő követelménye, illetve a visszaható hatályú jogalkotás tilalma például ilyen jog. Az 1140/D/2006. AB határozatban sem taxatívként, hanem példálózó jelleggel jelennek meg a jogállamiságból levezethető Alkotmányban biztosított jogok. Fontos változás, hogy a 3268/2012. (X. 4.) AB végzést követően egyre inkább kezd taxatívvá válni a jogállamiságból levezethető jogok ’listája’ a gyakorlatban, ami súlyos következményekkel jár. A testület egyrészt a nevezett jogokon kívül minden más jogállamiságra hivatkozást indokolás nélkül elutasíthat, vagyis a továbbiakban nem köteles kibontani egyéb Alaptörvényben biztosított jogot a jogállamiságból. Másrészt, mivel ez a két kivételes esetkör a jogalkotás számára fogalmaz meg alkotmányos követelményeket, az Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panasz esetében ezek sérelme még elvi szinten sem merülhet fel, ezért e panasztípusban nem lehet alappal hivatkozni az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére. Ugyanakkor van olyan végzés is, amely – úgy gondolom, helyesen – úgy fogalmaz, hogy a jogállamiságon belül a visszaható hatályú jogalkotás, illetve a kellő felkészülési idő hiányára való hivatkozás kivételes eseteiben is (nem kizárólagosság tehát!) lehetőség van alkotmányjogi panasz kezdeményezésére. Ez utóbbi megfogalmazás figyelemmel lenne arra, hogy az Alaptörvényben biztosított jog fogalma egy nyitott norma, azaz jelentése nem határozható meg egyetlen alkotmánybírósági döntéssel, és nem zárná ki annak a lehetőségét sem, hogy a testület a visszaható hatályú jogalkotáson, illetve a kellő felkészülési idő hiányán túl további jogokat vonhasson annak körébe.
V. Összegzés
Összességében megállapíthatjuk, hogy az államszervezeti rendelkezések többnyire nem, az alapjogi katalógus rendelkezései pedig szinte mindig Alaptörvényben biztosított jognak minősülnek. Ugyanakkor számos alaptörvényi rendelkezés egyik kategóriába sem sorolható be egyértelműen. Amikor az Alkotmánybíróság az Alaptörvényben biztosított jog fogalmát értelmezi, akkor az egyes alaptörvényi rendelkezéseket sorolja be a két kategória valamelyikébe (esetleg mindkettőbe). Ennek során úgy vélem, két szempontra mindenképp figyelemmel kell lennie az Alkotmánybíróságnak:
Először is fontos, hogy a testület következetes gyakorlatot alakítson ki, azaz a hivatkozható alapjogok köre semmiképpen se szűküljön a korábban megállapítottakhoz képest. A jogállamiság bizonyos elemei kapcsán a testület nem követte ezt az elvet. Láthattuk, hogy korábban hivatkozható volt a normavilágosság mint Alaptörvényben biztosított jog. Habár nem volt példa arra, hogy a testület erre hivatkozással semmisített volna meg jogszabályt alkotmányjogi panasz eljárásban, azt azért rögzítenünk kell, hogy a normavilágosság idővel kiszorult az Alaptörvényben biztosított jogok köréből. Ellenben a magasabb szintű jogszabályba ütközés sérelmére hivatkozó indítványokat nemcsak hogy befogadta a testület, hanem némely esetben még megsemmisítést, illetve egyedi alkalmazási tilalmat is elrendelt. A normahierarchia sérelme ma már nem Alaptörvényben biztosított jog.
Másodszor az Alaptörvényben biztosított jog fogalma nyitott kategória, annak tartalma sorozatos döntéseken keresztül alakul ki. Egyetlen döntésben tehát nem lehet megállapítani annak tartalmát, így azt sem, hogy egy adott cikk csak a meghatározott esetekben hivatkozható. Jó példa erre a testület jogállamiság kapcsán kialakított gyakorlata. 2012 után ugyanis a jogállamiság keretében hivatkozható kellő felkészülési idő, illetve a visszaható hatályú jogalkotás tilalma a korábbi példálózó jellegű felsorolásból kimerítővé kezd válni bizonyos döntésekben. Ez a téves gyakorlat olyan következményekkel is járhat, hogy a jogállamiság keretében korábban nem hivatkozott jogot – amely a fenti két kategóriába sem tartozik – ”a következetes” gyakorlatra hivatkozással mérlegelés nélkül utasíthatja el a testület, elzárva ezzel a lehetőséget további alapjogok kibontása elől.
Végezetül tisztázásra szorul a Q) cikk (2) és (3) bekezdések sérelmére hivatkozó panaszok visszautasítási oka is. Láthattuk, hogy a Q) cikk (2) és (3) bekezdésére alapított alkotmányjogi panaszokat kétféle indokolással is visszautasíthatja a testület, nem mindegy azonban, hogy mely esetekben melyikre hivatkozik. Míg a nemzetközi szerződésbe ütközésre hivatkozó alkotmányjogi panaszok visszautasításánál helyesebb indítványozási jog hiányára hivatkozni, addig a „nemzetközi jog általánosan elismert szabályainak” megsértésére alapított panaszokat – amennyiben erre a megállapításra jut a testület – az Alaptörvényben biztosított jog hiányára hivatkozással lehet visszautasítani.
Szalbot Balázs
Képek forrásai:
1. http://www.tozsdeforum.hu/szemelyes-penzugyek/hitel-szemelyes-penzugyek/targyalta-az-alkotmanybirosag-a-devizahiteles-torvenyt/
2. http://static.origos.hu/s/img/i/1010/20101028azalkotma2.jpg
3. https://m.blog.hu/at/ataszjelenti/image/14657736498_41d511b3c4.jpg
