Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2014. október 21-i ítéletében elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított tisztességes eljáráshoz való jog, ezen belül a perek ésszerű időn belül való befejezéséhez való jog, valamint a tulajdon védelméhez való jog megsértése miatt. Kötelezte Magyarországot a felperes részére 4.000 euró vagyoni, illetve nem vagyoni kártérítés, valamint 1.300 euró költség megfizetésére.

Az eljárás egy öt éven és négy hónapon át lefoglalt laptop tárgyában zajlott.

Az ügy felperese, Hábenczius Marianne az Amerikai Egyesült Államokban élt, és egy látogatásra érkezett Magyarországra. Laptopját, az ügy „főszereplőjét” nem sokkal megelőzően vette, akkori áron közel 1.600 dollárért. Érkezésekor azt nem jelentette be vámköteles cikként, mivel álláspontja szerint aVámtörvény értelmében nem minősült annak. Hábenczius jelezte, a behozatalra nem import céljából kerül sor, és az Egyesült Államokba való visszautazásakor laptopját is viszi majd magával. A vámhatóság mindennek ellenére a laptopot lefoglalta és csempészet gyanúja alapján büntetőfeljelentést tett Hábenczius ellen. A lefoglalt laptopot ezt követően bírósági letétbe helyezték, így értelemszerűen ahhoz tulajdonosa nem férhetett hozzá. A lefoglalás ugyanis azt a célt szolgálja, hogy az eljárás végeztével kiszabott vagyonelkobzás végrehajthatósága már az eljárás során is biztosított legyen. Jelen ügyben az elkobzás indoka az akkor hatályos Büntető Törvénykönyv azon rendelkezése lett volna, amely szerint el kell kobozni azt a dolgot, amelyre a bűncselekményt elkövették.

Az eljáró ügyész vádiratában a lefoglalás megszüntetését indítványozta, melyre nem került sor. A magyar bíróság Hábencziust csempészet miatt bűnösnek találta, és 23.000 forint pénzbüntetést szabott ki, a laptop kiadását pedig további 100.000 forint összeg megfizetéséhez kötötte. A határozat azonban nem válhatott jogerőssé, mert Hábenczius az eljárás folytatását kérte. Erre nem került sor, a bíróság 2006-ban elévülés miatt megszüntette az eljárást és elrendelte a laptop kiadását.

Hábenczius ezt követően fordult az EJEB-hez. Szerinte a büntetőeljárás hossza nem volt összeegyeztető a perek ésszerű időn belül való elbírálásának az Egyezmény 6. cikkében lefektetett követelményével. Állítása szerint továbbá a magyar hatóságok megsértették az Egyezményhez fűzött Első Kiegészítő Jegyzőkönyv (Jegyzőkönyv) 1. cikkében biztosított tulajdon védelméhez való jogot, mivel alaptalanul akadályozták tulajdonának jogszerű használatában. Habár védekezésében a magyar kormány nem vitatta az eljárás elhúzódásának tényét, kifejtette, hogy Hábenczius elmulasztotta indítványozni a magyar hatóságok intézkedését, valamint arra is hivatkozott, hogy nem merített ki minden, a magyar jog által lehetővé tett jogorvoslati utat, ami az EJEB-hez fordulás feltétele. Az EJEB mindezen érveket elutasította és – korábbi esetjogára is hivatkozva – megalapozatlannak találta a magyar kormány érvelését. Az EJEB megállapította, hogy az eljárás hosszának túlzott mértéke miatt sérült az ésszerű időn belül való elbíráláshoz való jog.

A tulajdonhoz való jog sérelme részletesebb vizsgálatot igényelt. A Jegyzőkönyv 1. cikke ugyanis általában védi a tulajdonjogot, de lehetővé teszi korlátozását akkor, ha ez közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik.

A felek között nem volt vitatott, hogy Hábenczius tulajdonhoz való joga, sérült, ezt az EJEB is így találta. A lefoglalás azonban minősülhet jogellenes cselekményből származó dolog jogszerű lefoglalásának, így a tulajdonjognak a köz érdekében való jogszerű korlátozásának. Az EJEB szerint az intézkedés jogszerűsége attól függ, hogy méltányos egyensúly áll-e fenn a közérdek védelme, illetve az egyéni jogok korlátozása között. Ez az egyensúly pedig nem áll fenn, amennyiben az intézkedés az érintett személyre egyedi és túlzott mértékű terhet ró. Továbbá az EJEB rámutatott arra is, hogy minden jogszerű lefoglalás vagy elkobzás magában foglalja a kár lehetőségét, így kárigény csak akkor merülhet fel, ha az elszenvedett kár az elkerülhetetlen mértéket meghaladja.

Hábenczius úgy érvelt, hogy a lefoglalás szükségtelen és aránytalan volt, mivel a hatóságoknak tudniuk kellett, hogy az olyan eszközök, mint egy laptop hamar értéküket vesztik, így ezt figyelembe véve az intézkedéseket gyorsított ütemben kellett volna alkalmazniuk. Többek között lehetőség lett volna arra, hogy a laptopot visszaadják, annak feltétele mellett, hogy Hábenczius az eszközt az eljárás lezárultáig megőrizze.

Az EJEB helyt adott Hábenczius érveinek és ítéletében megállapította, hogy a laptop több mint 5 éven át tartó letétben tartása egyedi és túlzott terhet jelentett a terhelt számára, és nem teremtett a közérdek védelme és az egyén tulajdonhoz való joga közötti egyensúlyt. Rámutatott arra, hogy már az ügyészi indítvány is tartalmazta a lefoglalás megszüntetését, valamint a magyar bíróság is elrendelte a lefoglalás helyetti pénzbeli kompenzációt, amely ugyan nem emelkedhetett jogerőre az eljárás megszüntetése miatt.

Hábenczius további, az Egyezményben biztosított jogainak megsértését is állította – így a nyilvános tárgyaláshoz való jogának sérelmét, valamint a megítélt kártérítésnél nagyobb összeget követelt – , azonban ezeket a kérelmeket az EJEB nem találta megalapozottnak.

Visszatérve a cikk címében felvetett kérdésre, vitatkozni lehet azon, méltányos-e vagy éppen túlzó a megítélt 5.300 eurós összeg, azonban azt nem felejthetjük el, hogy Hábenczius azt nem, mint a laptop ellenértékét kapta. Ez az összeg vagyoni és nem vagyoni kártérítésként, azaz az eljárás során őt ért minden sérelem kompenzációjaként szolgált.

*

szerző: Rajnai Anna Éva

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény

A vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról 1995. évi C. törvény

A kép forrása: http://pcworld.hu/hardver/receptek-laptop-es-adatlopas-ellen.html