Sokat és sok helyen olvashattunk már a sérelemdíjról, például itt és itt, az Ars Boni képzeletbeli hasábjain is. Új jogintézményről van szó, és megjelenése nem mentes sem a vitáktól, sem a következetlenségektől. Ez utóbbi iskolapéldája a természetvédelmi törvény polgári jogi felelősségről szóló szakasza, amelyet olvasva óhatatlanul felmerül a gyanú, hogy a jogalkotó továbbra sem áll a helyzet magaslatán.

Jog és természetvédelem

A természetvédelmi törvény megfogalmazása szerint: „Az, aki a természet védelmére vonatkozó jogszabályokat, egyedi hatósági előírásokat megszegve kárt okoz, a kárt a Polgári Törvénykönyv fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályai szerint köteles megtéríteni.” (1) Ez egy rendkívül általános szabály, ezért a törvény azt is meghatározza, hogy melyek azok a negatív következmények, amelyekkel élő környezetünk károsodása járhat. Az ilyen veszteségek egyrészt pénzben nem feltétlenül fejezhetők ki pontosan, másrészt tipikusan nem is írhatók le a polgári jog kárfogalmának olyan általános ismérveivel, mint az értékcsökkenés vagy a gazdasági veszteség. A természeti károk ennél sokkal nehezebben forintosíthatók. Ki vállalkozhatna például annak megbecslésére, hogy mekkora anyagi veszteség lenne, ha a súlyosan veszélyeztetett vörös farkas kihalnal

A természetvédelmi törvény mindezeket szem előtt tartva úgy rendelkezik, hogy a természet védelmének szabályai megszegésével okozott „kár” magában foglalja a „tényleges vagyoni kárt” és az „elmaradt hasznot” (ezek például a védett faj eszmei értékét alapul véve becsülhetők meg), ugyanakkor „a károkozás felszámolásával kapcsolatban felmerült indokolt költséget” is (ilyen lehet például egy felgyújtott erdő oltásának költsége). „Nem vagyoni kárként” nevesíti a törvény a természeti állapot és minőség károsodásából eredő illetve a társadalom, annak csoportjai vagy az egyének életkörülményeinek romlásában kifejeződő veszteségeket. A társadalom (vagy csoportjai) életkörülményeinek romlásából fakadó nem vagyoni kár megtérítése iránt pedig lehetőség van az ügyészi keresetindításra azzal, hogy a megítélt „kártérítés” a környezetvédelmi (2) illeti. (3)

A szabályozás indokaival nehéz lenne vitatkozni, hiszen egy mindenképpen támogatandó célra, a természetvédelem egyre fontosabb és sajnos még napjainkban is háttérbe szoruló ügyének előbbre vitelére irányul. Hasonló megfontolásból tartalmaz garanciális szabályokat minderről a természetvédelmi törvényen túl a környezetvédelmi törvény, illetve az Alaptörvény is. (4) Mindazonáltal, mint minden garanciális szabályozás esetén, úgy itt is az igazi kérdés az, hogy a puszta deklaráción túlmenően a gyakorlatban is biztosított-e a megfelelő jogi védelem.

Jogalkalmazói irányok

A bíróságok az elmúlt években a fenti rendelkezésekre tekintettel konkrét ügyekben megállapíthatónak látták az ügyészi keresetindítás létjogosultságát és a nem vagyoni kártérítés megítélését.

A Zala Megyei Bíróság például még egy 2001-ben közzétett ítéletében úgy foglalt állást, hogy aki őzbakot engedély nélkül, jogellenesen lő ki, az a természetvédelmi törvény által oltalomban részesített faj egyedét pusztítja el, és ezzel a cselekményével nemcsak a vadászatra jogosultnak okoz kárt, hanem általában véve a természeti értékben is. A konkrét esetben a bíróság az alperest mindezek alapján a dologi káron felüli eszmei kár (130.000,- Ft) megfizetésére kötelezte. (5) A Szegedi Ítélőtábla pedig másik ügyben kimondta, hogy természetvédelmi területen az engedély nélkül végzett fakitermelés a természeti állapot (és ezáltal a társadalom, annak csoportjai vagy az egyének életkörülményei) romlását eredményezi, amely egyben az egészséges és zavartalan környezethez fűződő személyiségi jogot sérti, így az ezzel felmerülő nem vagyoni kár megtérítése iránt az ügyész keresetet terjeszthet elő. (6)

Azzal együtt tehát, hogy a jog önmagában nyilvánvalóan csak korlátozott eszközökkel hathat az emberek környezettudatosságára, a bírósági gyakorlat az egyes esetekben élni tudott a törvény által biztosított lehetőségekkel.

Jogalkotói mulasztás

Időközben megszületett és hatályba lépett az új Ptk., a természetvédelmi törvény fenti rendelkezései viszont továbbra is változatlan szöveggel hatályosak. Miért problémás ez így?

Nos, elsősorban azért, mert bár a természetvédelmi törvény nem vagyoni károkról és nem vagyoni kártérítésről szólva a Ptk.-ra utal, az új kódex azonban ezeket a fogalmakat már nem ismeri, hanem helyettük a személyiségi jogok megsértéséről beszél, amelynek szankciójaként sérelemdíj fizetésére kötelezhető a jogsértő. (7) A természetvédelmi törvény rendelkezései ilyen formában nemcsak hogy nem állnak összhangban a Ptk.-val, de felvetik annak kérdését, hogy egyáltalán alkalmazhatóak-e abban az esetben, ha a természeti értékek sérelméből fakadó személyiségi jogsérelmeket kívánják érvényesíteni. Szintén kérdéses, hogy az ügyész felléphet-e a korábbiak szerint.

Súlyos kérdések ezek. A természetvédelmi törvényben foglaltak megsértésére sajnos a továbbiakban is számítanunk kell, ami kellő alapot ad majd a jogsértés elleni fellépésre. Jelenleg azonban a hivatkozott szakaszok tulajdonképpen a semmibe mutatnak, olyan törvényhelyekre, amelyek nem léteznek. Így lesz mindez lex imperfecta, olyan norma, amelyhez jelenleg hatályos szövege alapján valójában nem fűződik szankció. A gyakorlatban pedig ez azt is jelenti, hogy közérdekű kereset esetén az ügyész nem tudna olyan jogszabályi rendelkezésre hivatkozni, amely alapján a társadalmat ért hátrányok kompenzációja kérhető volna.

Ellenvetésként persze lehet arra hivatkozni, hogy ilyen esetekben a jogalkalmazó minden bizonnyal – a szabályozási átmenetre és a jogalkotói célkitűzésekre tekintettel – nagyvonalúan járna el, és a tételes jogi szöveget „helyesbítve” nem vagyoni kártérítésről sérelemdíjra térne át. Ez azonban nem szükségszerűen lenne így, másrészt nem változtat azon – és ezért legalábbis kritizálható –, hogy a jogalkotó bár elfogadott egy új kártérítési rendszert, és a személyiségvédelem terén is koncepcionális változtatással élt a sérelemdíj bevezetésével, az egyes külön ágazati szabályokat a mai napig nem sikerült maradéktalanul ehhez alakítania.

Így a jogalkotói szándék ugyan elvileg megvan, a jelenlegi szabályozás nem igazán alkalmas a kitűzött célok elérésére. Mindez egyébként felveti az alaptörvény-ellenesség kérdését is, tekintve, hogy az egészséges környezethez való jog a testi és lelki egészséghez való jog nevesített feltételeként önállósult és önmagában vett intézményvédelmi kötelezettséget ró az államra (8), amelyet nem tud teljesíteni, ráadásul a korábban már elért jogvédelmi szinttől való visszalépés az ezt tilalmazó non derogation principle elvébe is ütközik.

Merre tovább?

A fent írtak alapján a jogalkotó számára mindenképpen megfontolandó lenne, hogy hozza összhangba a szabályozást. Például úgy, hogy a természetvédelmi törvény általános értelmező rendelkezései közé beemeli a kár fogalmát, és azt kiterjeszti az immateriális jogsérelmekre is (ilyen megoldást láthattunk a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény esetében) (9). A másik, talán kézenfekvőbb megoldás, hogy kifejezetten a polgári jogi felelősségről szóló rendelkezések körét módosítja úgy, hogy ezáltal megteremti a sérelemdíj fizetésének jogalapját (ilyen irányban változott például az ügyvéd törvény is) (10).

Amíg ezek valamelyikére nem kerül sor, még az is könnyen előfordulhatna, hogy a természetet károsító jogsértő egy olyan formális okfejtéssel mentené ki magát a bíróság előtt, miszerint nem vagyoni kártérítés többé már nem létezik, ezért kizárólag a (vagyoni) károk megtérítésére , sérelemdíj fizetésére azonban nem, hiszen ez utóbbi anyagi jogi alapja hiányzik.

Kétségtelenül izgalmas érvelés volna, ahogy érdekes lenne látni azt is, hogyan döntene a bíróság.

Élő környezetünk védelme azonban mégis csak előre valóbb, mint az ilyen és ehhez hasonló jogi csemegék.

 

*

Jegyzetek

(1) 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről (Tvt.) 81. § (1) bek.

(2) A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 57. §-a szerint a környezetvédelmi alap célfeladat fejezeti kezelésű előirányzat a környezetkímélő gazdasági szerkezet kialakításának ösztönzését, a környezeti ártalmak megelőzését, csökkentését, a bekövetkezett környezeti károk felszámolását – a külön törvényben meghatározott tájrendezést –, továbbá természeti értékek és területek fenntartását, a leghatékonyabb megoldások, továbbá a külön jogszabályban meghatározott tevékenységek esetén az elérhető legjobb technika ösztönzését, előmozdítását, a társadalom környezeti szemléletének fejlődését, valamint a környezetvédelmi kutatást elősegítő előirányzat.

(3) Tvt. 81. § (2)-(3) bek.

(4) ld. Magyarország Alaptörvénye XX. és XXI. cikk

(5) BDT2001. 383, Zala Megyei Bíróság 2. Pf. 20 290/2000/5.

(6) BDT2007. 1565, Szegedi Ítélőtábla Pf. I. 20 187/2006.

(7) 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 2:52. § (1) bek.

(8) Ld. először: 28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH 1994, 138.

(9) 2009. évi LXII. törvény 3/A. §

(10) 1998. évi XI. törvény 10. § (1)-(2) bek.

 

Képek forrása:

http://3.bp.blogspot.com/-DdEfL-AYTe8/TkVIlDzzFFI/AAAAAAAAAAg/8maqW_znCU4/s1600/004.jpg
http://pixdaus.com/files/items/pics/0/15/270015_53745e7ac2f94217a2061f3c033ec15c_large.jpg
http://b68389.medialib.glogster.com/media/39b572438a2437efd9c62b9f7f0325d84ce00254c48d6377eba965eb7eb1be79/air-pollution-1.jpg