Februárban a Közigazgatási Eljárásjogi-, és az önálló Közigazgatási Perjogi törvénykönyv kodifikációs bizottságának a felállítására került sor. Az előbbi szabályozását jelenleg a Ket., utóbbiét pedig a Polgári Perrendtartás XX. Fejezete tartalmazza. A két új törvénykönyv koncepciója elkészült, a közigazgatási jog világában hamarosan gyökeres változásokra számíthatunk. Beszélgetés Bencsik Andrással, a Közigazgatási Eljárásjogi Kodifikációs Bizottság tagjával.
Új Ket., önálló perrendtartás, 8 napos eljárások – gyökeres változások előtt a közigazgatási jog
2015.06.05. 19:53 Ars Boni
A természetvédelem védelmében - a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelését érintő törvény előzetes normakontrolljának margójára
2015.06.03. 11:32 Ars Boni
Az Alkotmánybíróság hétfőn kihirdetett előzetes normakontrollja az alkotmányos környezetvédelem legjelentősebb döntése a Sólyom László vezette testület több mint húsz éve meghozott 28/1994. (V. 20.) természetvédelmi alaphatározata óta. A testület a köztársasági elnök indítványának a XXI. cikk valamint a P) cikk sérelmére vonatkozóan nagy többséggel helyt adva, tartalmi alapon semmisítette meg a támadott rendelkezéseket. A határozat megerősítette a korábbi határozatokban kimunkált visszalépés tilalmának alkalmazhatóságát a IV. Alaptörvény-módosítást követően is, valamint hangsúlyozta az Alaptörvény környezetvédelmi elköteleződését és kitért az új P) cikk tartalmi értelmezésére is.
Kisszerű politikai manővernek tartottam a „láthatatlan alkotmány” megsemmisítésére tett kísérletet – Interjú Holló Andrással – II. rész
2015.06.02. 08:54 Ars Boni
Sok minden formálta az Alkotmánybíróság tevékenységét fennállásának 25 éve alatt. Holló Andrással, az egykori főtitkárral, bíróval és a testület elnökével, nem régiben megjelent könyvéről beszélgettünk, amelyben a jelenből ítéli meg a múlt eseményeit, jelenlegi és jövőbeli hatásukat. Az interjú első része itt olvasható.
„A többségi demokrácia nem jogállami kategória” – Interjú Holló Andrással – I. rész
2015.06.01. 15:49 Ars Boni
A hazai alkotmánybíráskodás kevés olyan személyiségét ismerjük, aki az Alkotmánybíróság születésétől fogva belülről szemlélhette és alakíthatta a testület tevékenységét. A testület függetlenségéről és hatásköriről a múlt eseményeit kötetbe foglaló Holló Andrással beszélgettünk.
Kevés az eredményes kegyelmi kérvény
2015.05.31. 07:33 Ars Boni
A kegyelmi kérvények kevesebb mint 2 százaléka volt eredményes az elmúlt tizenhárom évben; a legkevesebb kedvező kegyelmi határozat (négy) tavaly született, a legtöbb 2004-ben, amikor 41 ember kapott kegyelmet az államfőtől – derül ki az igazságügyi tárca kormányzati portálon olvasható, hétfőn megjelent kimutatásából.
Nincs ingyenebéd? – A kuponok közgazdasági és jogi természetrajza
2015.05.30. 10:28 Ars Boni
Vásárolt már kuponnal? Ha igen, belegondolt már abba, hogy ki fizeti meg az árengedményt Ön helyett? Megtérül-e egyáltalán? Miért jó ez az eladónak? Talán átverik? Megannyi kérdés, amire jelen cikkünkben megpróbálunk válaszolni. Most figyeljen, kihagyhatatlan ajánlat!
Különleges tartalmak egy jogi adatbázisban – bemutatkozik a Jogkódex
2015.05.29. 09:50 Ars Boni
Manapság a jogászi munkához elengedhetetlen a jogszabálykutatás, a bírósági döntések ismerete, és a jogban kiemelkedően jártas szakemberek publikációja, véleménye egy-egy jogi ügyben, témában. A HVG-ORAC Kiadó által létrehozott Jogkódexben mindez egy helyen, könnyen használható, praktikus felületen elérhető, esetenként ingyenes tartalommal is. A számos extrával és különleges tartalommal rendelkező adatbázis kapcsán Frank Ádámmal és Dancs Gáborral beszélgettünk.
Ingyenes jogszabályszolgáltatás a jogkódexen
2015.05.28. 10:35 Ars Boni
Manapság a jogászi munkához elengedhetetlen a jogszabálykutatás, a bírósági döntések ismerete, és a jogban kiemelkedően jártas szakemberek publikációja, véleménye egy-egy jogi ügyben, témában. A HVG-ORAC Kiadó által létrehozott Jogkódexben mindez egy helyen, könnyen használható, praktikus felületen elérhető, esetenként ingyenes tartalommal is. A számos extrával és különleges tartalommal rendelkező adatbázis kapcsán Frank Ádámmal és Dancs Gáborral beszélgettünk.
Új kártérítési jog?
2015.05.26. 20:31 Ars Boni
Miért kiemelt terület a kártérítési jog az Új Ptk.[1] hatályba lépésével bevezetett változások között? Beszélhetünk-e új magyar kártérítési jogról? Ezek voltak az indító kérdései a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó szervezésében megrendezésre kerülő „Új kártérítési jog?” című szakmai szemináriumnak, melynek keretében dr. Fuglinszky Ádám habilált egyetemi docens ismertette a kártérítés új szabályait most megjelent, az Új Ptk. kártérítési szabályait részletesen és strukturáltan feldolgozó könyve[2]alapján.
Ki gépen száll fölébe
2015.05.24. 06:39 Ars Boni
A budapesti metrókat is ellepték a magáncélra használatos drónok hirdetései. A már néhány tízezer forinttól kapható szerkezetek számos területen segíthetik az ember életét – de akár halált is okozhatnak. Az eredetileg katonai célokra kifejlesztett pilóta nélküli légi járművek egyre terjedő hobbihasználata világszerte szabályozás után kiált.
