Az új polgári perrendtartás kodifikációjának előkészítése fontos mérföldkőhöz érkezett: 2014 nyarán benyújtásra került a több mint egy évig folyó tudományos előkészítő munkálatok eredményeként megszületett koncepció-tervezet, amely alapjául szolgált a Kormány által 2015. január 14-én elfogadott Koncepciónak.
A továbbiakban a két előkészítő anyag összetévesztésének elkerülése végett az itt feltüntetett elnevezéseket fogom használni.
A koncepció-tervezet (a továbbiakban: Tervezet) anyaga tanulmánykötet formájában jelent meg a HVG-Orac kiadó gondozásában. A kötetet Németh János, a Polgári Perjogi Kodifikációs Főbizottság elnöke és Varga István, a Főbizottság tudományos titkára szerkesztették.
A 764 oldalas könyv igényes és kifinomult keménytáblás vászonkötést kapott, amely már önmagában is megalapozza a kötet előkelő helyét a polgári perjog iránt érdeklődő olvasó könyvespolcán.
A kötet összesen 39 közreműködő egy-, illetve többszerzős tanulmányaiból áll, amelyek terjedelmükben, stílusukban, és mélységükben is nagy változatosságot mutatnak. Már a tartalomjegyzékből is kitűnik, hogy a munka során a kezdeményezők igyekeztek minél szélesebb körű szakmai réteget megszólítani, és minden jogászi hivatásrend képviselőit bevonni. Bár a kodifikáció tárgya az eljárási jogszabály reformja, a Tervezet anyaga néhány, ehhez szervesen kapcsolódó szervezeti kérdést is tárgyal. A sokszínűség miatt lehetetlen vállalkozás volna a teljes tartalom átfogó ismertetése, így jelen recenzió is csupán a teljesség igénye nélkül igyekszik megtalálni és kiemelni a kulcsfontosságú témaköröket.
A nyitó tanulmányban Varga István „Egység és sokféleség a perrendi kodifikációban” címmel foglalja össze a módszertani és tartalmi előkérdéseket: a Tervezet a perjogi dogmatika és az igazságszolgáltatási gyakorlat által felvetett szabályozási igényeket igyekszik felmérni, tematizálni. Ez a folyamat magában foglalja a leendő szabályozási tárgykörök azonosítását, és a lehetséges szabályozási irányok bemutatását. A Tervezet több tényezőt is szem előtt tartva dolgozik, hiszen a közösségi jog, a nemzetközi jog, a hazai anyagi jogi szabályozás és a nemperes eljárások szabályaival való összhang mind követelményeket támaszt a perjogi kodifikáció felé. A szerzők munkájuk során bőségesen merítettek más földrajzi és/vagy időbeli síkon megvalósult perrendek gyakorlataiból is. Varga István a Tervezet elsődleges céljaiként a perhatékonyság növelését, a koherenciazavarok megszüntetését, és az egyes hivatásrendek igényeinek figyelembevételét emelte ki.
A Tervezet tanulmányai tartalmukat tekintve alapvetően a következő csomópontok köré rendezhetőek, melyek természetesen több ízben összefonódnak:
– az általános elsőfokú hatáskör helye;
– a pertárgy, illetve perbeli személyek szerinti differenciált szabályok kivezetése;
– percezúra, ezáltal osztott perrend bevezetése;
– a bírói hatalom és a felek rendelkezési jogának összhangja az új perszerkezetben;
– a nemperes eljárások, valamint az alternatív vitarendező mechanizmusok és a perjog összhangja;
– az előzőekhez kapcsolódó modell-szintű szervezeti és infrastrukturális kérdések.
A Tervezetből kiolvasható modell az új Ptk.-hoz hasonlóan kommercializált, vagyis elsősorban a gazdasági élet résztvevőihez, és nem az “átlag” állampolgárokhoz szól. Ezt az anyagi jog liberális alaptartásán kívül a perjog közjogi természete is indokolja.
Az eljárási szabályok egységesítése arra tesz javaslatot, hogy a különeljárások (pl. közigazgatási perek) kivételével ne differenciáljon a jogalkotó a per tárgya és alanyai szerint, hiszen az ügy összetettsége nem ezektől a tényezőktől függ. A Tervezet különösen elveti a kisértékű perek sommás szabályozásának módszerét, valamint a kiemelt jelentőségű perekben alkalmazandó illuzórikus rövidségű határidőket.
A tanulmányok alapján többséginek tekinthető álláspont szerint egy négyszintű bírósági szervezetben legalább az előbb említett általános eljárási szabályok alá eső, többségükben vagyonjogi jellegű perek terén célszerű volna a törvényszékekhez telepíteni az általános elsőfokú hatáskört. A törvényszéki elsőfokú hatáskörhöz a Tervezet tényleges, kizárólag hivatásos bírókból álló tanácsokban történő társasbíráskodást, egyfokú fellebbezési rendszert, ügyvédkényszert, és a felek magas szintű autonómiáját társítaná. Az itt csupán címszavakban felvázolt gazdasági központú szemlélettől idegen eljárási fajták (például a személyállapoti perek) kerülnének kivételként a járásbíróságok elsőfokú hatáskörébe. A szerzők ezzel a megoldási javaslattal szándékoznak javítani az ügyek szakértelem és erőforrások szerinti jobb elosztásán.
Ha jogalkotásról van szó, minden bizonnyal a legfontosabb, mindenki érdeklődésére számot tartó kérdésként emelhetjük ki a hatékonyságot. A hatékonyság a perjog területén leginkább a jogviták lehetőség szerinti gyors, végleges, ezáltal a jogkeresőknek jogbiztonságot kínáló elintézésén keresztül ragadható meg. A Tervezet az ügyek elintézésének gyorsítására kevéssé alkalmas eszköznek látja a rövidre szabott határidők tűzését. Ehelyett a magyarországi perjogi dogmatika hagyományaiból merítve percezúra bevezetésére tesz javaslatot a jogalkotónak. Az ehhez kapcsolódó problémákat és megoldásokat magas fokú tudományos igényességgel bemutató tanulmányok Döme Attila, Ébner Vilmos, Éless tamás és Parlagi Mátyás neveihez fűződnek.
A peres eljárás perfelvételi és érdemi szakaszra való bontásának hazai hagyománya az 1911-es Plósz Sándor-féle perrendben gyökeredzik, a szerzők azonban jelentősen módosított tartalommal dolgozták ki az intézmény mai igényeknek megfelelő változatát. A Tervezet értelmében a perfelvételi szakasz célja a per tárgyának konkretizálása. A felperes keresetlevelében elégséges az érvényesíteni kívánt jog individualizálása. Ez azt jelenti, hogy a felperesnek elég a kérelmében annyit előadnia, amely a benne érvényesíteni kívánt jogot minden más jogtól megkülönbözteti. A kereset szubsztanciálása, vagyis az alapjául szolgáló tények előadása már a bíróság előtt zajló perfelvételi szakaszra tartozik. A perfelvétel során tisztázásra kerül a kereset következetessége: alkalmasak-e a felperes által tett tényállítások az érvényesíteni kívánt alanyi jog „megnyitására”? A folyamat során a felek rendelkezési jogának sérelme nélkül megállapítható, hogy a pernyertességhez mely tények szorulnak bizonyításra, így valódi értelmet nyer a hatályos Pp. 3. § (3) bekezdés harmadik mondata, mely szerint a bíróság alakítja ki a bizonyítási koncepciót, és tájékoztatást ad a bizonyítandó tényekről. Döme Attila külön tanulmányt szentelt annak a kérdésnek, hogy szükséges-e a perfelvétel felett külön felülbírálati kontrollt biztosítani, és a percezúrát közbenszóló határozattal megvalósítani.
A perfelvételi szakasz lezárásával a kereset rögzítésre kerül, ezután az érdemi tárgyalásban csak rendkívül szűk körben lehetne eltérni a keresetváltoztatás tilalmától, és megvalósulna az érvényesített joghoz kötöttség elve is.
Jelenleg éles ellentétben áll egymással a perrend liberális alaptartásából következő féluralom és a bíró közreműködési kötelezettsége a tényállás feltárásában. Döme Attila hangsúlyozza, hogy a jelenlegi gyakorlatban számos esetben a Pp. 3. § (3) bekezdésének bizonytalan alkalmazása az ítéletek hatályon kívül helyezéséhez vezet. Élénk vitát szül az a kérdés is, hogy amennyiben a bíró számára egyértelművé válik egy, a peres felek közt fennálló alanyi jog léte, hozhat-e ebben ítéletet annak ellenére, hogy a felperes (helytelenül) ezzel összhangban nem álló tárgyi jogot jelölt meg a kereseti kérelmében? Másként fogalmazva: „kijavíthatja-e” ítéletével a bíróság a felperes kérelmét az igazságra való törekvés jegyében?
Ezekre a problémákra kíván reflektálni az osztott perrend azzal a megoldással, hogy a hatalmi túlsúly az egyes szakaszokban eltolódik: bírói közreműködéssel tisztázható a tényállítások, a jogállítások, és az ezekből következő kérelmek hármas összhangja, hogy a kereset rögzítése után teljes szabadságot (és ezáltal felelősséget) kapjanak a felek abban a tekintetben, hogy mit kívánnak a per anyagává tenni sikerük előmozdítása érdekében.
Feltétlenül érdemes az olvasó figyelmébe ajánlani Harsági Viktória kollektív igényérvényesítésről szóló tanulmányát is. Az írás a párhuzamos, illetve lényeges átfedésben lévő és relatíve nagyobb számú ügyek következetes, egybehangzó, és nem utolsó sorban költségkímélő módon való elintézésének modelljeit vizsgálja. Középpontjába az angolszász class action intézményét, az opt-in és opt-out módszereket, valamint ezek európai adaptációit állítja. A tanulmány rövid fejlődéstörténeti és összehasonlító kitekintés után statisztikával és bőséges szakirodalmi hivatkozással alátámasztva mélyebb összefüggéseiben mutatja be a már megvalósult intézmények működését, és saját elemzésén keresztül is segíti az olvasót a kérdés megítélésben. Végül a magyar jogalkotás számára levonható tanulságok mellett összefoglalja a legfontosabb tisztázandó előkérdéseket, és javaslatot is tesz a bevezetendő eljárástípusokra.
Már a könyvben összefoglalt előkészítő munkálatok és a Kormány által elfogadott Koncepció is előrevetítik a polgári perjogra váró, rendszerszintű módosításokat hozó reformokat. A formálódó kódex új megoldásai várhatóan választ adnak azokra a modern kihívásokra, amelyeket eddig az alapvető szabályozási elemek változtatása nélkül nem, vagy csak koherenciazavarok árán sikerült megoldani.
Az a szemlélet, hogy a szerzők az egyes jogintézmények felé dogmatikai, gyakorlati, történeti és összehasonlító-jogi szempontból is közelítenek, a műveket elsődleges rendeltetésükön túlmenően várhatóan későbbi kutatások kiindulópontjává is teheti.
A könyv IDE kattintva megrendelhető közvetlenül a kiadótól.
